Budapesten rendezik a héten a 21 éven aluliak Európa-bajnokságát a világ egyetlen koedukált csapatsportágában, a bő száz éve feltalált korfballban. A játék leginkább a kosárlabdához hasonlít, de ahogy a hokiban, a kapu (korf) vonalában nem ér véget a pálya, amelynek mérete akkora, mint kézilabdában, a játékszer pedig a focilabdával majdnem azonos. A németek elleni mérkőzésen járva kiderült az is, milyen nehézségeket rejt, hogy fiúk és lányok egymással és egymás ellen küzdenek.
A magyar szövetség a pestszentimrei sportkastélyban zajló eseménnyel és a januárban megrendezett Európa-kupa nyolcas döntőjével (a korfball Bajnokok Ligájának mondható) ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, ám a sportág ennél jóval régebbi eredetű. A XX. század elején egy holland testnevelő tanár ötlötte ki, nem véletlen, hogy a korfball hollandul kosárlabdát jelent. Lényeges különbség az eredetivel szemben, hogy itt nincs palánk, s a gyűrű fél méterrel magasabban van. A pálya két egyenlő részre oszlik, a 8-8 játékos között fele-fele arányban vannak támadók és védők, akik a másik térfélre nem léphetnek át. Két gól, vagyis korf után cserélnek térfelet, valamint a 30 perces félidőt követően is. A labdával kettőt lehet lépni és nem szabad vezetni, pattogtatni, tilos a szándékos érintkezés, így a durvaság helyett a taktika kerül előtérbe, ám e részletek szinte eltörpülnek a többi sportághoz viszonyított leglátványosabb különbséghez képest: a két nem képviselői egyszerre vannak a pályán. Fiú csak fiút, lány csak lányt foghat, így nem billennek fel az erőviszonyok, de e kettősség a játékosok kezelésében is fellelhető. „Van úgy, hogy elmagyarázok valamit, a fiúk egyből megértik, a lányok nem, vagy fordítva – kezdi Dzsida Tamás szövetségi kapitány, és azzal folytatja: – A kudarcokat és a sikereket teljesen máshogy dolgozzák fel, a fiúk hamar túllépnek a nehézségeken, a lányokban viszont sokáig megmarad egy-egy tüske. Ez egyszerre lehet jó is, rossz is, együtt kell élnünk vele.”
A németek elleni mérkőzésen 2-0-ra még vezettünk, de a vége 20-10 lett oda tegnap, lapzárta után a hollandok ellen még kalkulálhatóbb volt a vereség. A sportág őshazájában akadnak profi korfballosok, nálunk egyelőre hatszáz amatőr űzi a sportágat. A magyar csapatkapitány, Vaszkó Diána a kosárlabdát is kipróbálta, mielőtt nővére ösztönzésére korfballozni kezdett. „A kezdő lányokat a fiúk sokszor nem hagyják érvényesülni, bár ez minden sportágnál így van, csak kicsik-nagyok viszonylatban. A fiúk agresszívabban ugranak a labdáért, aminek következtében egy-egy eséskor a lányokat is maguk alá gyűrik, amitől néha kék-zöldek leszünk, de ez benne van.” Dia hozzáteszi, ettől még a csapat egységes, majd bevonul a szintén koedukált öltözőbe. „Azért a zuhanyzós részre külön válunk” – teszi hozzá mosolyogva.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe