Divat, történelem

Az ötvenes évek pártában maradt, félművelt népművelője csakis egy paraszti sorból kikupált, illetve inkább kisiklott tsz-tisztviselővel adhatja össze magát; előbbit arról ismerjük meg, hogy térdig érő kockás szoknyával kombinálja a gépi hímzéses műnépviseletet, utóbbi pedig gumicsizmához húzza fel az öltönyt. Az összeborulás nem is eshet meg máskor, mint a tsz zárszámadása alkalmából – legalábbis Háy János szerint.

Ma kezdődik a Szent István-Könyvhét. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek nyitja meg ma délelőtt tizenegykor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dísztermében a XIX. Szent István-könyvhetet. A hagyományos Stephanus-díjakat teológiai kategóriában Reinhardt Marx bíboros, irodalmi kategóriában Hárs Ernő költő, műfordító veszti át. Laudációt mond Csaba László közgazdász, akadémikus és Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke. A könyvfesztivál szombatig tart a Ferenciek terén felállított sátraknál. (P. Z.)

A Petőfi Irodalmi Múzeum öt írót kért fel, hogy a Transzfer nemzetközi irodalmi fesztivál alkalmából úgy kapcsolják össze a divatot és az irodalmat, hogy ruhákon keresztül mutatnak be egy-egy figurát a huszadik század második felének évtizedeiből. Az idei fesztivál a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel működött együtt, témaként pedig az újrahasznosítást és az „irodalmi újrahasznosítást”, azaz az újraírást jelölte meg. Így kapcsolódott az irodalom – főleg a MOME jóvoltából – a designhoz és a divathoz, a pénteki záró -programban pedig összehozták a kettőt, irodalmi divatbemutató formájában, „könnyűipar, könynyűzene, könnyű irodalom” jelszóval. Az írók – Háy János, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Tóth Krisztina, Vörös István – írtak, a mottónak megfelelően könnyed novellákat, gyilkos, nevettető humorral, tipikus figurákat tipikus öltözetekben. A szereplőket pedig az Új Színház Stúdió növendékei jelenítették meg, persze a megfelelő jelmezek segítségével. Hála az ügyes jelmeztervezésnek, a látvány tényleg jól kiegészítette a felolvasott szösszeneteket, de a színésztanulók nehéz feladatot kaptak azzal, hogy a felolvasás alatt mindvégig produkálniuk kellett magukat a színpadon. A divatbemutatók eszköztárát hamar kimerítették, és a jelmezek meglepetésereje sem tartott tovább fél percnél. Utána már csak a felolvasott szöveget próbálták pantomimjelenetekkel tolmácsolni, ami hamar unalmassá, néhol pedig kifejezetten kínossá vált. A novellák viszont nagyon jók voltak, Háy János előbb emlegetett szövege közülük is kiemelkedett: két „modellje” akár önmagában, minden egyéb kiegészítés nélkül is megmutat valamit az ötvenes évek megzavarodott világából, azokból a felemás életsorsokból, amiket a rendszer kreált. Hasonlóan jól sikerült karakter volt például a mackónadrágos besúgó házmester vagy a későbbi évtizedekből a butikosnő és a lángossütésből meggazdagodott vendéglátós. A sor egészen a kilencvenes évek üresfejű modelljéig tartott, aki akár kortárs jelenség is lehetne: ostoba, de kapcsolatokkal azért bejut ide-oda, s emellett kifogástalanul elsajátítja az ízléstelen öltözködés mikéntjét is.