Gyurcsány Ferenc pártalapításról beszélt

Egy új párt alapítását is kilátásba helyezte Gyurcsány Ferenc tegnap a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók sajtóreggelijén.

Török László
2011. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt kormányfő a Magyar Demokratikus Charta modelljére utalt a rendezvényen, ami szerinte működőképes. Közölte, 2012 közepéig-végéig ki fog derülni, hogy sikeres lehet-e a szocialista párt a tervezett változtatásokkal vagy sem. Gyurcsány kijelentette, bár nem új párt alapítása az elsődleges szándéka, de ha nem sikerül az utolsó próbálkozása az MSZP átalakítására, akkor „le kell vonnia a következtetést”. A politikus azt mondta: „a Fidesz nem fog lenyugodni addig, amíg engem ki nem végez politikailag és teljes mértékben. Én azonban nem akarom megadni nekik ezt az örömet”. Saját politikai jövőjével kapcsolatos kétségeire utal, hogy csütörtökön a diplomaták előtt tartott előadáson arról is beszélt: a leépülő magyar jogállamiság alakítására nincs ráhatása, s azt valószínűsítette, a jövőben sem lesz.

*

A párton belül már jó ideje komoly feszültségek vannak Gyurcsány Ferenc és követői, illetve a volt miniszterelnök politikai elképzeléseivel azonosulni nem tudó csoportok között. Utóbbiak Mesterházy Attila pártelnök mögé sorakoztak fel. Február közepén Puch László, az MSZP egyik legbefolyásosabb háttérembere a Figyelőnek adott interjújában nyíltan bírálta a volt miniszterelnököt, akiről így nyilatkozott: „talán az lenne a legjobb, ha ránk hagyná a baloldal képviseletét, ő pedig megalakítaná a maga liberális-demokrata pártját”. Puch László közölte: Gyurcsány Ferencnek is döntenie kell, „alkalmazkodik vagy kilép”. Az azóta eltelt időszakban több jel is arra utalt, hogy nem nagyon megy az alkalmazkodás a platformszervezésbe kezdett politikusnak. Előre nem egyeztetve évértékelőt tartott, az új alkotmány ellen tervezett MSZP-s demonstrációra rászervezve, azt megelőzően hirdetett tüntetést a chartásokkal, a szocialisták alaptörvénnyel szembeni rendezvényén nem is jelent meg, és legújabb ötletével pártszavazást kezdeményezett. Emiatt első körben a szocialista frakció nagy része, majd a párt felső vezetése (beleértve Mesterházy Attila pártelnököt is) is kritizálta, tegnap pedig a párt összes platformja jelezte – a Népszabadság összeállítása szerint –, nem tudja támogatni a volt pártelnök elképzeléseit.
Hiller István, a szociáldemokrata platform elnöke stratégiai hibának tartja a pártszavazást, hiszen most szerinte a Fidesztől eltávolodó szavazókat kellene megszólítani. Nem tud egyetérteni Gyurcsánnyal Baja Ferenc, a szocialista platform vezetője sem, Kiss Péter ugyanakkor diplomatikus álláspontra helyezkedett a témában, azt mondta: a pártszavazás értelmét megkérdőjelezni akkor, amikor a folyamat már elkezdődött, nem érdemes.
– Az az akció, amelyet Gyurcsány Ferenc megkezdett, illetve folytatott, kifejezetten káros nemcsak az MSZP-nek, de a teljes baloldalnak és az országnak is – jelentette ki Balogh András, a párt volt köztársaságielnök-jelöltje a pártszavazás apropóján. Az MSZP elnökhelyettese szerint a jelenlegi helyzetben a pártszavazás kezdeményezése „kifejezetten aláássa a párt pozícióit”, egy egységbontó törekvés, amely gátat jelent a kibontakozás számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.