A vallástörténetben úgy tapasztaltam, hogy egy közösség nevében az egységes jelző valami kitaszítottat, szakadárt jelez. Mit egységesített az önök közössége?
– Az ilyen névválasztás mindig nagyon nehéz. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) gyakorlatilag az első próbálkozás volt arra, hogy az ötvenes években, hatalmi utasításra létrejött establishmenttől független hitközséget hozzunk létre. Végül is nem kiszakadtunk a Mazsihiszből, hanem egyfajta alternatívát állítottunk. Az egység az Örökkévaló, a Tóra és a zsidó nép egységéről szól, vagyis arról, hogy ennek az isteni egységnek meg kell jelennie mindenben. Tehát az egy Istenbe vetett hitnek az élet minden területén meg kell jelennie, és ez ad egyfajta egységet az életben. Ez a név a zsidó filozófia, a kabbala tanításaiból ered.
– Tehát nem a különböző zsidó irányzatok egységére utal…
– Nem, nem, szó sincs róla. Éppen fordítva, mi azt hirdetjük, hogy meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a zsidó élet sokszínű legyen.
– Úgy tudom, hogy a Mazsihisz nem fogadta kitörő örömmel az önök megalakulását.
– A média szereti mindig kiélezni a konfliktusokat. A konfliktusunk alapvetően abból van, hogy mi azt mondjuk, ahhoz, hogy legyen virágzó zsidó közélet, meg kell teremteni a sokszínűség lehetőségét, és ennek megfelelően az erőforrásokat is valamilyen társadalmi beágyazottság arányában kell megosztani. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy ha közösséget épít, akkor kivehesse belőle a részét, és nem monopolisztikus módon kell az erőforrásokat kezelni. Teológiailag nem nagyon van közöttünk konfliktus, hiszen a Mazsihisz is hivatalosan a zsidó vallás alapkódexéhez, a Sulchán Áruchhoz tartja magát. A mi irányzatunknak pedig éppen a befogadás, az oktatás a lényege. Filozófiánkat a nemzetközi lubavicsi mozgalomból merítjük, amely azt hirdeti, hogy a zsidóságot, a zsidó tudományokat tanítani és oktatni kell, mindenhová el kell juttatni, és ezzel azokat az embereket is meg kell érinteni, akik már kiestek a zsidó közösség kereteiből, akik nemzedékek óta eltávolodtak a vallástól és hagyományoktól. A lubavicsi filozófia lényege az autentikus, hagyományos tanhoz való ragaszkodás ötvözése a modern világ eszközeivel és kommunikációjával. Ez az irányzat tulajdonképpen a legnagyobb a világ zsidó mozgalmai közül, a világ 1500 pontján 4000 rabbi van, aki ebben a munkában részt vesz. Magyarországon az (1867-es) emancipációtól kezdődően megosztottság volt a neológ és az ortodox hitközségek között. Volt azonban egy harmadik is, a status quo irányzat, amelyik ortodox volt, de megpróbált kimaradni a szakadásból, merthogy meg akarta tartani a status quót, tehát az egységet a zsidó közösségek között. Nem az egyenlőséget, hanem az egységet. Ortodox maradt, de nem zárkózott el a világtól, mint az ortodox hitközségek. Mi ezt az irányzatot újítottuk meg. Filozófiánkhoz ez áll a legközelebb. Vallási vezetésünk ortodox, de a tagjaink, a támogatóink nagyon sokfélék. Olyanok, akik keresik gyökereiket, és tanulni szeretnének, a maguk módján rá akarnak bukkanni a visszatalálás útjára.
– Magyarországon nem véletlenül volt zárt, távolságtartó a zsidó közösség az utóbbi ötven évben. Nem ütközött nehézségbe, hogy rábeszéljék a fiatalokat, menjünk ki az utcára, mutassuk meg magunkat?
– Ha megnézzük az elmúlt 15 év munkáját, akkor jelentős fejlődést figyelhetünk meg. Ma az emberek kevesebb szorongással, nagyobb természetességgel és pozitív öntudattal kezelik saját zsidóságukat. Úgy érzem, ez sokban nekünk köszönhető. Az első rendezvény, ami az utcán megjelenítette a zsidó kultúrát, az a mi hanukai gyertyagyújtásunk volt 1998-ban, a Nyugati téren. Ez az ünnepség a zsidó nép megmenekülésének csodáját hirdeti, gyertyagyújtással és örömünneppel. A hanukának univerzális üzenete is van, ezért vittük az utcára. Sokan – főleg a fiatal generáció – örömmel, reménnyel telve fogadták ezt. Az idősebbek közül pedig voltak olyanok, akik szorongással és félelemmel, mondván, hogy ez az antiszemitizmust fogja növelni. A tapasztalat viszont azt mutatta, hogy épp ellenkezőleg: az ilyen típusú rendezvények éppen hogy oldják az előítéleteket az egyik, a túlzott szorongást pedig a másik oldalon. Ma sok más szervezet – így a Mazsihisz is – szervez utcai rendezvényeket, ünnepségeket. Maga a tény, hogy például azt a szót, hogy zsidó, ki lehet rakni egy plakátra, 15 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.
– Előfordult, hogy megzavarták a rendezvényeiket?
– Egyszer volt kisebb feszültség, amikor 2002-ben vagy 2003-ban Budaházy Györgyéknek a rendőrség ugyanarra a placcra adott felvonulási engedélyt, mint nekünk. Meggondolatlanul. Kissé megrökönyödtünk, de a dolog ott is rendeződött, mert megbeszéltük velük, hogy ők egy kicsit hamarabb vonulnak le, és mi később vonulunk fel. Végül is nem volt gond.
– Az utca embere mit mond az önök rendezvényeire?
– Sokan megállnak, belehallgatnak a beszédekbe, beállnak táncolni, megkóstolják az ünnepi fánkot. Sokan vannak, akiknek ez az első alkalom a zsidókkal való találkozásra. Persze vannak, akik odajönnek, és – ha nem is agresszíven, de – elkezdenek antiszemita vádakat a fejünkhöz vágni. De ez is jó valamire, mert legalább van lehetősége a kérdezőnek arra, hogy személyesen egy érintettel beszélgessen, mert általában az előítéletes embereknek semmilyen személyes kapcsolatuk nincsen zsidókkal. Ugyanilyen élményekről tudnék beszámolni a Sziget fesztiválról, ahol szintén ott a zsidó sátor, több mint tíz éve. Ott van egy „Rabbi tanácsa 10 forintért” standunk. Déltől éjfélig folyamatosan jönnek egymás után az emberek, és ez is jó lehetőség arra, hogy beszélgessünk és megmutassuk magunkat.
– Meg tudná határozni a zsidó identitást ma Magyarországon?
– Nehéz, mert még a magyar identitást sem könnyű meghatározni. A zsidó identitás pedig sokban összefügg ezzel is. Egy magyar zsidónak nyilván mind a kettő fontos kell hogy legyen. Magyar, mert fontos neki, ami a hazájában történik, és szeretné, ha az ország sikeres lenne. Magyarországon él, adózik, dolgozik és tesz a környezete javáért. Magyar az anyanyelve és a kultúrája, az a kultúra, aminek a magyar zsidóság is olyan sok értéket adott. Családjaink történelme hosszú nemzedékek óta összefonódik a magyar nemzet történelmével, ennek mind a fényesebb, mind a szégyenteljesebb időszakaival együtt. Zsidó, mert saját identitását nem választhatja el őseinek 3000 éves múltjától. Gondolkodása, érzései mind-mind egy sokat megélt nép mély eszméiből fakadnak. Ünnepei, közösségi élményei ehhez kapcsolódnak. És zsidó, mert Bubertől Singerig a Hegedűs a háztetőn-ön át a zsidó kultúra remekei a vérében lüktetnek.
Abban látom a problémát, amikor valaki úgy érzi, hogy attól lesz ő jobb magyar, ha kevésbé zsidó, vagy attól lesz jobb zsidó, ha kevésbé magyar. Az elsőre sok évtizedes példa volt, hiszen az emancipációtól tulajdonképpen a zsidótörvényekig, a holokausztig nagyon sok magyar zsidó úgy gondolta, neki bizonyítania kell, hogy ő magyar. És hogyan tudja ezt megtenni? Úgy, hogy mindenáron bizonyítja, hogy ő nem zsidó. Aztán ez a szocializmusban is folytatódott, sőt…
– A vallásosság mennyire tartozik bele a zsidó identitásba?
– Számomra feltétlenül hozzá kell tartoznia. Ugyanis a zsidóságnak talán ez lehet az egyetlen olyan identitásképző eleme, amely pozitív. Mi lehet még zsidó identitásképző? Lehet a holokauszt, az üldözöttség, a félelem, de ez semmiképpen sem jó, hiszen negatív. Ami pozitív identitást tud adni egy zsidó embernek, az az, amikor a Bibliára, a Tórára, a 3000 éves zsidó múltra vezeti vissza identitását, még akkor is, ha nem vallásos, de a zsidó hagyománynak a fontosabb elemeit megtartja. Sőt, éppen ez az, amiben a zsidóság nemzettudata különleges. Más népeknél ott kezdődik a történet, hogy van egy közös földrajzi terület, ahol kialakul egy közös nyelv, közös kultúra, közös történelem és történelmi tudat. A zsidó népnél azonban a kinyilatkoztatással, a vallással kezdődik az elbeszélés, nem a Szentfölddel, hanem Ábrahámmal, Izsákkal, a tízparancsolattal. Így aztán ennek a népnek megadatott a lehetőség arra, hogy annak ellenére, hogy elveszítette fizikai hazáját, 2000 esztendőn keresztül megőrizze szellemi hazáját, a kinyilatkoztatást és a tant. Nemcsak arról van szó, hogy aki zsidó származású, az a mi szemünkben zsidó, attól függetlenül, hogy milyen vallású, hanem ez fordítva is igaz, aki nem születik zsidónak, de betér a zsidó vallásba, az ugyanúgy a nép része, annak ellenére, hogy genetikailag semmi köze nincs az ábrahámi ősökhöz.
– Létezik zsidó karakter?
– Eleve úgy gondolom, hogy téves és veszélyes a nemzetkarakterisztika gondolata. Persze ennek ellenére vannak, akik úgy gondolják, hogy léteznek bizonyos kulturális hátterű karaktervonások. Ezekre lehet esetleg történelmi magyarázatokat találni. A zsidóság számára például ősidők óta fontos tanulás, és a tanulás módszertana kialakított egy bizonyos gondolkodási sémát, ami akkor is megmarad, ha valaki eltávolodott a vallástól. Közismert Bibó István a zsidókérdésről írt kitűnő elemzése. Gondolatmenetének lényege, hogy az eltérő történelmi viszonyokra épülve bizonyos élethelyzeti kérdéseket másképp értelmeznek zsidók és nem zsidók. Egy általa hozott példa a pénzhez és a lehetőségek kihasználásához való hozzáállás. Azt írja, hogy mivel a zsidók megélhetésének csupán olyanfajta lehetőségei voltak nyitva, melyeket a környező társadalom átengedett nekik, így vált nagymértékben tipikussá a zsidóságban az a magatartás, mely állandó beidegződéssé tette a lehetőségekhez való gyors racionális alkalmazkodást. Ezzel szemben a nem zsidó oldalon a lehetőségek hagyományos, szokásszerű kezelése alakult ki, ahol „az emberek egzisztenciájukat bizonyos megszokott forrásokra alapozzák, s ezen kívül álló lehetőségekkel, ha egyáltalán észreveszik őket, nem szívesen foglalkoznak”. Véleményem szerint azonban ennél többről van szó, a dolognak nemcsak történelmi, hanem vallásfilozófiai okai is lehetnek. Alapteológiai tételünk, hogy a Biblia szövegét mindenáron értelmeznünk kell. A leghajszálhasogatóbb módon is, egy szót is oldalakon keresztül tudunk vitatni. Ez a gondolkodásmód kialakítja azt, hogy állandóan keresem a megoldást a megoldhatatlanra is. Ez aztán mindenre kihat, a tudományos, a kulturális és az üzleti életre. Mindig kitaláljuk azt, hogyan lehetne azt a dolgot mégiscsak megcsinálni, megoldani.
– Az antiszemitizmus témáját nem kerülhetjük meg. Van vallási antiszemitizmus és politikai antiszemitizmus. Találkozik mindkettővel?
– Van egy harmadik mára, az Izraellel példálódzó antiszemitizmus. Sokan, akik érzik, hogy a hagyományos antiszemitizmus vállalhatatlan, azok vagy tudatosan, vagy nem, az ilyen típusú érzelmeket átültetik Izraelnek mint a gonosz, elnyomó hatalomnak a képébe. Vallási antiszemitizmussal az ember már kevésbé találkozik. Úgy látom, ebben nagy előrelépés volt, hiszen a holokauszt problémája tudatosult az egyházban, a II. vatikáni zsinat, aztán
II. János Pál mondatai, lépései nagyon sokat jelentettek. Nyilván azonban 2000 évet nem lehet 10-20-30 év alatt ledolgozni. Manapság inkább egyházközi diskurzus van. Én személyesen is rendszeresen meg vagyok híva bizonyos keresztény körökbe, hogy beszélgessünk a Bibliáról, a vallásról és minden másról. A mai világban ez öszszekötő kapocs is lehet.
– A politikai antiszemitizmus is visszaszorulóban van Magyarországon?
– Nem. Sőt, az utóbbi 3-4 évben erősebb hangokat kapott a társadalom egyes szegmenseiben. Magyarországon a szocializmus időszakában ezek a gondolatok a szőnyeg alá voltak söpörve, teljesen le voltak szorítva. A rendszerváltás után, sajnos, a demokrácia velejárója, hogy ezek a dolgok hallhatóvá válnak. Persze az 1920-as évekhez képest visszaszorult, de 10-20 éves távlatban nem. Régebben a MIÉP-től, mostanában a Jobbik részéről találkozhatunk antiszemita megnyilvánulásokkal.
– Próbáltak párbeszédet kezdeményezni? Az ellentéteket kibeszélni, tisztázni?
– A szószólók szintjén szerintem ennek nem sok értelme van. Azoknál, akik ezeket a gondolatokat hangoztatják, az embernek mindig az az érzése, hogy inkább manipulátorok. Nem nagyon beszélhetünk esetükben őszinteségről. Ezért ha őszinte párbeszédet kezdünk, annak megvan nyilván az a veszélye, hogy a saját politikai hasznukra fogják fordítani. Azt mondhatják, lám-lám, nem vagyok antiszemita, hiszen a rabbi eljött, és velem beszélget. Ez veszélyes. A bűnbakkeresés, az előítéletesség, amikor rosszabbul mennek a dolgok, mindig nagyobb teret kap. Ezen sajnos nem sokat tudunk változtatni. A mi feladatunk azonban, hogy az ismeretterjesztéssel, a nyíltsággal megteremtsük az intellektuális párbeszéd hátterét a jóhiszemű, de a témában laikus emberek számára.
– A zsidó nem volt soha térítő vallás. Ez az alapállásuk nem változott?
– Nem. A zsidó vallás alaptétele, hogy nem térítő vallás. A zsidó vallás azt mondja, hogy a zsidó nép arra lett kiválasztva többek közt, hogy az egyistenhitet, az úgynevezett Noé hét törvényét az ő vallásosságával, példamutatásával terjessze a világon. Erre a hét törvény és az egyistenhit terjesztésére a történelem nem nagyon adott explicit alkalmat. Örült a zsidó, ha hagyták, hogy zsidó legyen. Létezik azonban egy olyan gondolat is a zsidó vallásfilozófiában, hogy azzal, hogy a kereszténység létrejött, végső soron az egyistenhit, a jutalom és a büntetés, a szabad választás felelőssége, a jó és a rossz fogalma, a családi élet, a pihenőnap fontossága, a munka fontossága a világ nagy részébe eljutott. Nem is volt talán a történelem során olyan időszak, amikor ennyien érdeklődtek a zsidóság iránt.
origo.hu
Itt van Szentkirályi Alexandra három legfontosabb követelése
