Méhes, a mesélő

Végül a jó győzedelmeskedik, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését – sokszor legyintünk, ilyen csak a mesékben létezik. Pedig a mesék sokszor a valóságból merítenek, vagy olykor valósággá válnak. Az újkori erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb meseköltőjének élete éppen ilyen volt. Méhes György író ma lenne 95 éves.
Székelyudvarhelyen született 1916-ban, polgári családban, Nagy Elek néven. Jogi tanulmányait Kolozsvárott végezte, majd a Pásztortűz és a Keleti Újság színikritikusa, publicistája lett. Nagy feltűnést keltett 1944-ben Magyarok és románok címen publikált vezércikke, amelyben a két nép megbékélését hirdette. A háború után a fő kifogás az volt ellene, hogy nem lépett be a kommunista pártba. Nevének használatától is eltiltották. Szabadúszóként alkotta meg varázslatos meseregényeit, a Rapsonné vára, a Virágvarázsló, a Gyöngyharmat Palkó, a Világhíres Miklós egész Erdélyben népszerűvé tette.
A 60-as évek puha diktatúrája alatt már ünnepelt színpadi szerző volt, művei finom iróniával beszéltek a társadalmi visszásságokról. Ilyen a Jerikó és a Bizánci capriccio is. Regényeiben Erdély elmúlt száz esztendejének történetét, polgári miliőjét, erényeit örökítette meg. Kiemelkedik az életműből az 1977-ben megjelent Orsolya, Bizalmas jelentés egy fiatalemberről vagy a Kolozsvári milliomosok, amely a kétezres esztendőkben számos kiadást ért meg Magyarországon, sokáig vezette a népszerűségi listákat.
Az élet elégtételt szolgáltatott a sokáig háttérbe szorított írónak: szélesebb olvasói réteg is felfedezhette, megszerethette művészetét. Ebben az sem lehetett akadály, hogy az őt agyonhallgatók utódjai 2002-ben, amikor a Kossuth-díjat átvehette, nemtelen támadást indítottak ellene. Hiába.