Elöljáróban tisztázzuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a Boszporusz-híd az egyetlen, amely összeköti Európát és Ázsiát. No persze ez a közismertebb, amikor 1973-ban elkészült, a tornyai közötti 1074 méteres távolsággal a világ negyedik legnagyobb függőhídja volt. Kinézetre egy gigantikus Erzsébet híd, és nem kell messzire menni tőle, hogy meglássuk szakasztott mását, öt kilométerrel fentebb a Boszporuszon az 1988-ban átadott Győzedelmes Mehmet szultán hidat. E második acélkoloszszus az elsőnél is hosszabb tizenhat méterrel, ám ezt a Topkapi Szeráj teraszáról vagy az Aranyszarv-öbölből nem látni.
Innen, az Eminönü negyed kikötőjéből azonban óránként indulnak a Boszporusz-túrák, harsogó kikiáltók gyűjtik a turistákat, és a kis hajók elvisznek a Bizáncot 1453-ban elfoglaló szultán nevét viselő hídhoz is. A másfél órás túra mindössze tíz líránkba kerül (1 líra hozzávetőleg 125 forint, ha eurót váltunk át), és az élmény, Európa és Ázsia között csorogni, páratlan. Elhaladunk és eltörpülünk a Mariner of the Sea mellett is, a világ ez idő tájt nyolcadik legnagyobb luxus óceánjárója éppen a kadiköyi kikötőben horgonyoz.
Aki úgy gondolja, hogy átugrik a szomszéd földrészre, 1,75 lírából is megteheti. Ennyibe kerül egy zseton, amivel nem csak a metrón, a villamoson vagy a HÉV-szerű vasúton utazhatunk; itt a hajó is a tömegközlekedés szerves része. Ami persze logikus, hiszen a Boszporusz alatt egyelőre még csak tervben létezik metróközlekedés, a két híd túlzsúfolt, és a tizenkétmilliós lakosság jelentős része ingázik Európa és Ázsia között. A kötött pályás tömegközlekedésben, főképp az óvárost átszelő Ordu Caddesi villamosvonala mentén számunkra szokatlan, hogy a peronokra eleve csak az léphet be a forgókaros kapukon keresztül, aki bedobta a zsetont vagy lehúzta a bérletét. S kis kuckókban éber szemek vigyázzák a rendet.
A zsongás a Sultanahmet megállónál a legnagyobb, ahol az egyetemes építészet két remeke, a Hagia Sophia és a Kék mecset, hivatalos nevén a Sultanahmet-dzsámi magasodik egymással szemben. Az 532–537 között épült Hagia Sophia-bazilikát, a görög-keleti kereszténység szimbólumát II. Mehmet a város elfoglalása után azonnal mecsetté alakíttatta, így kapta a minaretjeit is, 1935 óta viszont múzeum. Ma húsz lírát kell leszurkolni a belépőjegyért, és ha nem vagyunk ott a fél tízes nyitáskor, akkor napközben százméteres sorra is számíthatunk a pénztár előtt. A bő ezer évvel később, 1609 és 1616 között felhúzott Kék mecsetbe ingyenes a belépés, a sor is gyorsabban halad, ide még este fél nyolckor is bejuthatunk a cipőnk levétele után, és a szőnyegre süppedve ámulhatunk a húszezer kék csempével borított falak között. A Sultanahmet-dzsámi annak idején kivívta Mekka haragját, mert addig csak az ottani nagymecsetnek volt hat minaretje a világon. I. Ahmed szultán engesztelésképpen jelentős öszszeggel járult hozzá, hogy a muzulmán világ legszentebb helyén építhessenek egy hetediket is.
A Hagia Sophia mögött Topkapi Szeráj, az egykori szultáni rezidencia is páratlan látványosság a háremmel, a kincstárral és az iszlám ereklyék termével, ahol Mohamed prófétának nemcsak a kardját, hanem a szakálla egy darabját, mi több, a lábnyomát is őrzik. A szerájba húsz líra leszurkolása után nyerünk bebocsátást, a hárem látogatása plusz tizenötbe kerül. Kihagyhatatlan a környéken az Elsüllyedt Palota is (belépő: 10 líra), csak meg kell találni. Hiába látja az egyszeri turista a táblát, hogy mindössze negyven méterre van a kiszemelt céltól, a nyitvatartási időn túl, amikor nincs sor a bejárat előtt, így sem könnyű rábukkanni. A felszínen egy kisebb épület a sok közül, lent azonban 336 korinthoszi oszlop tart hatalmas boltozatot, vízben állva. Merthogy valójában egy zseniálisan megvilágított zárt víztározóban vagyunk, amit még Justinianus császár építtetett a VI. században.
Magyar vonatkozásra a Hagia Sophiában is bukkanunk, az imafülke előtt álló két hatalmas bronz gyertyatartót Nagy Szulejmán hozta el 1526-ban a budavári királyi palotából hadizsákmányként, de sokkal inkább megérint bennünket az Egri csillagokból is ismert Yedikule, a Héttorony. Az ókori és középkori városfal déli kiszögellésénél magasodó erődítmény, ami jobbára börtönként funkcionált, könnyen megközelíthető a HÉV-szerűséggel. Vigyázat: bár a zseton erre is 1,75-be kerül, a metróra és villamosra jó műanyag korongot hiába dobáljuk a peron előtti masinába, az rendre visszaköpi, és nem enged be bennünket a vágányokhoz. Itt egy picike fémzseton kell ahhoz, hogy szezám, tárulj! legyen.
A Yedikule kapuján belülre jutva (belépő: 5 líra) első benyomásunk az, hogy meglehet, itt már több turista halt meg, mint annak idején rab. A falakra felfelé vezető, meredek, töredezett lépcsők közül csak az egyiken van védőkorlát, fent pedig egyáltalán nincs, a szeles időben a szédítő mélységtől egy-két méterre mászkálnak a tériszonyt nem ismerő látogatók. Mi tagadás, nem bánjuk, hogy a tornyokon belül biztonságban is fel lehet kapaszkodni, és élvezhetjük a pazar kilátást a Márvány-tengerre. A Keleti torony aljában 2009-ben elhelyezett emléktábla, rajta felirat: „Török Bálint, Bornemiszsza Gergely, Majlád István, Béldi Pál és mindazon magyar rabok emlékére, akik hazájuktól távol, a Héttoronyban raboskodtak a XVI–XVII. században.” A márványlap jobb felső sarkában pici piros-fehér-zöld szalag.
Arra azért jóval nagyobb az esély, hogy honfitárssal nem itt, hanem a Nagy Bazár forgatagában futunk össze.
origo.hu
Újra medvét láttak Nógrádban
