(áttörnek-e )

Én nem tudom, hogy általában az emberek mely híreket tekintenek érdekesnek, s melyeket érdektelennek. Az biztos, hogy vannak borzalmas, elszomorító és megnyugtató, némileg derűs információk. Engem az utóbbi időben két közlemény vidított fel számos lesújtó híradás között. Az egyik az, hogy Repülős Gizi újra munkába állt, a másik pedig: Gyurcsány Ferenc vérkomolyan használta a városligeti majálison gyér, ám felettébb lelkes közönsége előtt a no pasarán kifejezést. E két személy és e két esemény között ugyanis szoros összefüggést vélek fölfedezni. Természetesen nem arra gondolok, hogy Gyurcsány besurranó tolvaj, vagy netán Repülős Gizi szocialista politikus. Egyszerűen arról van szó, hogy egyikük sem bírja abbahagyni sajátos tevékenységét, súlyos bukások és lebukások után sem.
Repülős Gizi már ifjú korom egyik közismert hőse volt, az idő tájt, amikor egyszer Zalaegerszegről repülőgéppel utaztam magam is Pestre, pusztán azért, mert szerettem volna kipróbálni, milyen érzés szárnyalni a magasban. Fogalmam sincs, hány éves lehetett akkoriban Gizi anyó, s hányszor bukott le azóta, de az tény, bár élete felét börtönben töltötte, vénségére is képtelen ellenállni a belsejében izzó szenvedélynek. Nyilvánvaló: számára a lopás elsősorban nem haszonszerzés, hanem élvezet. Mint a kokain felszippantása.
Ugyanígy lehet a politikával Gyurcsány is. Képtelen lemondani róla, exhibicionizmusa nem engedi. Ha rajtaveszt, felpattan, mint a rugós krampusz, ráadásul semmi sem alkalmas arra, hogy kiűzze belőle az Orbán-fóbiát. Repülős Gizit és őt megszállottnak tekinthetjük, egyiküknek a besurranás a szenvedélye, másiknak passziója a kisurranás a slamasztikából. Csak valahogy mártír ne legyen belőle. Tagadhatatlan, hogy amikor Gyurcsány késpenge száját csücsörítve Dolores Ibárruri jelszavát vágta a képernyőről a képembe, miszerint: no pasarán, gyermeki boldogság töltött el, hiszen ennél nagyobb böszmeséget régen hallottam. Isidora Dolores Ibárruri Gómes ugyanis soha sem volt demokrata, s ráadásul a pasarán, az áttörés bekövetkezett, olyannyira, hogy a La Pasionaria néven is ismert hölgy Spanyolországból Sztálin védőszárnyai alá, a Szovjetunióba menekült, korántsem áldozta a „nagy ügyért” az életét. 1895-től 1989-ig eléldegélt, túlélte Francót, még azt is kibírta, hogy Spanyolországnak ismét királya lett. Talán a rendszerváltozásba halt bele?
– Mi ebben a mulatságos? – kérdezhetnék tőlem. Elsősorban az, hogy Gyurcsány, aki Orbánt „múltba merüléssel” vádolja, egy közel nyolcvanéves, vérgőzös, a demokráciát és a köztársaságot, minden emberi értéket semmibe vevő belháborús küzdelemből szerez be hatásosnak szánt szlogent, s a „köztársaság” nevében uszít lényegében a demokrácia ellen, tovább szítva az általa vizionált belviszályt. Ez a no pasarán bizonyítja, hogy a kétszeresen is bukott miniszterelnök miféle baloldali hagyományokra támaszkodik. A spanyol köztársaság védelme, a spanyol polgárháború ugyanis a történelem tükrében egyrészt szinte szovjet belügynek, másrészt a két rémuralom, Sztálin és Hitler diktatúrájának háborús főpróbájának értelmezhető. Gyurcsány, habár rózsadombi Doloresként közröhejt váltott ki úgy, mintha flamencót táncolt volna, egyúttal azonosult is a szovjet és eurokommunizmussal. Rugós krampuszként ezúttal túl nagyot ugrott. Nem Orbántól, hanem tőle kellene félteni a köztársaságot és főként, a demokráciát.
Ez a majálisi büszke böszmeségfényben füröszti azt, amit már eddig is tudtunk: ez a bátor férfiú nem ismer mértéket, ötletgazdagsága és szenvedélyessége nem ismer határt. Hogy Repülős Gizi szenvedelme erősebb-e vagy az övé, én nem tudom…