Az uniós elnökség vége felé járunk, s az eltelt fél évben érthető módon sok mindent felülírt e kihívás. Többek között háttérbe szorította a kétoldalú kapcsolatokat is. Számos probléma azonban nem oldható csupán az európai keretek között. Mennyire képes tompítani az országok közötti feszültségeket az Európai Unió?
– Az Európai Unió mint keret nem mindenható, s nem is az a feladata, hogy mindent megoldjon. Ugyanakkor persze egy közös értékrendet feltételez, ami meghatározza a játékszabályokat. A kétoldalú kapcsolatrendszer továbbra is nagyon fontos, különösen egy olyan speciális helyzetben lévő ország esetében, mint Magyarország. A szomszédságpolitika önmagában is komoly tétel, amelynek van regionális gazdasági és természetesen nemzetpolitikai vonatkozása is. Az országot ezenkívül történelméből és geopolitikai helyzetéből adódóan különös kapcsolatok fűzik néhány nagy uniós tagállamhoz, így például Németországhoz és Olaszországhoz. Ehhez járul még a regionális együttműködési keret, mint a húszéves visegrádi csoport, amely az unión belül is képes a hatékonyabb érdekérvényesítésre.
Aszimmetrikus viszony
– A kormány külpolitikájának mintegy védjegye Közép-Európa hatékonyabb megjelenítése, unión belüli befolyásának erősítése. Ez a közép-európai álom azonban beteljesületlen marad Lengyelország nélkül. Aggodalomra ad ugyanakkor okot, hogy éppen a lengyel sajtó hívta fel a közelmúltban két írásában is Varsó figyelmét arra, hogy túlságosan beleélte magát regionális nagyhatalmi státusába, s a térséggel kevésbé törődve mintha csak a legnagyobbak véleményével foglalkozna. Egyetért ezzel?
– Nem férhet kétség ahhoz, hogy a lengyel–magyar kapcsolatoknak van egyfajta mítoszuk, erről szól a Nemzeti Múzeumban nemrég megnyílt szép kiállítás is. Vészterhes időkben mindig egymás segítségére siettünk. A kérdés most az, hogy miként tudjuk e mítoszt békeidőben kamatoztatni. Tekintve a két ország különböző méretét, nem szabad azonban azt hinnünk, hogy minden körülmények között szimmetrikus viszonyról van szó. Ezt érdemes józanul tudomásul venni. Mindez azonban nem változtat a kapcsolatok stratégiai jellegén. Egymást követő uniós elnökségünk amúgy is nagy, közös felelősséget ró mindkét országra. Látni kell azonban Lengyelországnak azon ambícióját is, hogy a nagyok ligájában akar versenyezni. Nem tapasztaljuk, hogy ez feltétlenül valamiféle középhatalmi arroganciával járna. Reméljük, hogy ez a jövőben sem lesz így.
– A közép-európai lobbi erősítéséhez elengedhetetlen az országaink közötti feszültségek csökkentése. E szempontból olaj volt a tűzre Kövér László minapi nyilatkozata. A házelnök a szlovák ellenzéknek jó egy hétre munícióval szolgált, amikor kijelentette, „minden szlovák politikusban van egy kis Ján Slota”, míg a vízlépcső-építkezés kapcsán azt mondta, „Magyarország nem nyúlt katonai eszközökhöz a határváltoztatáskor, pedig megtehette volna”…
– Szlovákiával a viszonyunk az előző évben sokat javult. Hasznos, előremutató gyakorlati lépések történtek az infrastrukturális együttműködésben, utak, hidak, vezetékek épülnek. Ugyanakkor egészen másképpen látjuk az állampolgársági törvény módosítását és az új magyar alkotmányt is vagy akár a szlovák államnyelvtörvény sorsát. Sajnos a kisebbségi kérdés állandó vitatéma, mivel mi elismerjük a hazánkban élő nemzeti kisebbségek, így a szlovákság közösségi jogait is, míg északi szomszédaink az egyéni jogok fontosságát hangsúlyozzák. Ez egy alapvető különbség, mégis fontos, hogy folyamatos legyen az egyeztetés, ne harapódzon el a bizalmatlanság. Minden ország, így Magyarország is joggal áll ki nemzeti érdekei mellett, meggyőződésünk azonban, hogy ezt az európai értékekkel és szabályozással összhangban tesszük. Biztos vagyok abban is, hogy egyik törvényünkkel sem tettünk olyat, ami Szlovákiában bárkinek aggodalomra adna okot, viszont súlyos problémának tekintjük a határon túli magyarság anyanyelvhasználatának bármiféle korlátozását. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy mindkét oldalon csínján bánjunk a retorikai megnyilvánulásokkal. Nem érdemes magas labdákat adni a demagógiára mindenütt hajlamos radikálisoknak.
– Az imént kiragadtunk egy esetet, az igazsághoz tartozik azonban, hogy a magyar külpolitika az utóbbi két évtized bizonyos periódusaival ellentétben kimondottan jó kapcsolatokra törekszik a szomszéd országokkal, ezzel is megfelelő környezetet teremtve a nemzetpolitikai érdekek hatékony érvényesítéséhez…
– Sokan előszeretettel hozzák hírbe a Külügyminisztériumot azzal, hogy elkeni a dolgokat, kerüli a konfliktusokat, nem elég kemény. Persze a modern európai jogrendben néha lehet retorikai fordulatokkal sikert elérni, a külgazdasági vagy a nemzetpolitikai érdekek érvényre juttatásában azonban általában mégis a diplomáciai alkufolyamat vezet eredményre. Ehhez meg kell érteni az érintett országok belső logikáját, helyesen kell felmérni saját érdekérvényesítési képességeinket, ami olykor egészen más, mint amit érzelmi alapon sokszor látni szeretnénk. Bármennyire fájó pont XX. századi történelmünk némely részlete, biztos vagyok abban, hogy következetes, országon belül is koherens politikával, az európai jogelvek mentén lehetőség van a határozott érdekérvényesítésre, ami nem területekről, hanem emberekről, emberi jogokról, közösségi jogokról, nyelvhasználatról s ezáltal a lisszaboni szerződésben is kiemelt kulturális sokszínűség megőrzéséről szól.
Változó geometriák
– A magyar külpolitika mozgásterének határai szempontjából fontos annak meghatározása, hogy mit is értünk Közép-Európán. Az idei nagyköveti értekezletet például Ausztriával közösen tartjuk, annak ellenére, hogy Bécs többször értésre adta, hogy legalább annyira, ha nem jobban vetélytársa, mint partnere Budapestnek. Hogy illeszkedik a sokat emlegetett Közép-Európa-képbe Ausztria?
– Közép-európai mozgásunk változó geometriájú együttműködés. A visegrádi négyek mellett ott van a kissé nagyra nőtt Közép-európai Kezdeményezés, de jelentős mozgástere lehet a magyar külpolitikának az Észak-Olaszországot a régióba bekapcsoló Alpok–Adria-együttműködés felélesztése is. Különösen most, hogy kézzel fogható közelségbe került Horvátország uniós tagsága. A Duna-stratégia előképe volt a két délnémet tartományt is érintő Duna menti együttműködés, nemrég pedig Szászországban tárgyalva hallhattam, hogy ők is e térséghez tartozónak érzik magukat. Ez jól mutatja, hogy egy olyan nagy ország, mint Németország néhány tartománya is fontos szerepet játszhat regionális gondolkodásunkban. Ami pedig Ausztriát illeti, nincs olyan bilaterális kapcsolat, amelyben ne ütköznének néha az érdekek, s ne lennénk vetélytársak is. Nagyobb összefüggésben azonban több a közös érdekünk, mint az, ami versenyhelyzetbe kényszerít minket.
– Érintettük már Németországot, amelynek hozzáállása alapvetően meghatározza Közép-Európa sorsát. Éppen ezért aggasztó, hogy az utóbbi időben – s itt nemcsak a médiára gondolok – mintha hűvösebb lenne a magyar–német viszony. Egykori berlini nagykövetként ön is így látja?
– A sajtóban olvasható véleményeket és a valós folyamatokat érdemes egymástól elválasztani. Tény, hogy a német médiában támadták a legélesebben az új alkotmányt vagy korábban a médiatörvényt, a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokban azonban ennek nem nagyon fedezzük fel a nyomát. Az a német államminiszter, Werner Hoyer, aki a legélesebben bírálta például az alkotmányt, legutóbb már-már zavarba ejtő szuperlatívuszokban beszélt a magyar elnökség munkájáról. Ez is mutatja, minden politikus tisztában van azzal, hogy egy-egy országban az uniós elnökségek idején sem áll le a belpolitikai élet, minden lépésnek megvan a belső logikája, s ettől függetlenül érdemes értékelni a külpolitikai teljesítményt.
Normál üzemmód
– Azzal azért egyetérthet, hogy a korábbiakhoz képest Berlin már nem érdeklődik olyan élénken régiónk iránt…
– Berlinben pontosan tudják, hogy az Európai Unió legutóbbi nagy bővítési köre – nem vitatva ennek összeurópai jelentőségét – elsősorban a német gazdasági és geopolitikai érdekek mentén zajlott. Talán a korábbiakhoz képest tűnik ez az érdeklődés kisebbnek, nem történt azonban más, mint hogy a rendszerváltozás kivételes időszaka után visszaálltunk a normál üzemmódra. Ez azonban nem kérdőjelezheti meg azt a geopolitikai és gazdasági szimbiózist, amiben a közép-európai térség a német gazdasággal áll. Elég ehhez megnézni a külkereskedelmi adatokat vagy a befektetéseket. Persze ezt is összeurópai összefüggésben kell nézni, s erre épp a németek ügyelnek a leginkább.
– A beszélgetést azzal kezdtük, hogy az európai keret néha elfedi a kétoldalú kapcsolatok jelentőségét. Az is igaz ugyanakkor, hogy a látszat ellenére az uniós elnökség bizonyos védettséget is nyújt az esetleges vitákban. Végeztével azonban felbátorodhatnak azon országok, amelyek e fél évre uniós érdekeket szem előtt tartva félretették sérelmeiket. Nem tart néhány relációban a feszültség megnövekedésétől?
– A nemzetközi kapcsolatok eszközrendszere napjainkra nagyon összetetté vált. Összeurópai felelősségünk és elkötelezettségünk, valamint nemzeti érdekeink képviselete nem választhatók el egymástól, ez egyébként több évszázados történelmi tapasztalatunk is. Külpolitikai szándékaink korrektek, ami persze nem zárja ki azt, hogy belpolitikai szándékoktól vezetve ne próbálná egyik vagy másik szomszéd ország valamely politikai ereje szítani a feszültséget, kijátszani a „magyarkártyát”. Mi több, az is előfordulhat, hogy tudatos propagandával egy-egy mondvacsinált konfliktus nemzetközi visszhangra talál. Több évszázados történelmi tapasztalatokkal a hátunk mögött, tisztességes szándékaink tudatában, felvértezve az uniós intézményrendszerben szerzett elnökségi tapasztalatokkal is, nem tehetünk mást, mint hogy józanul érvelve, határozottan kiállunk álláspontunk mellett.
origo.hu
A következő napok időjárása: jön a nagy fordulat
