Nem a politikának, hanem az üzletnek kell eldöntenie, hogyan tud együttműködni a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Mol – utalt tegnap Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a magyar állam által visszavásárolt 21,2 százalékos Mol-részvénycsomag további sorsára. A tárcavezető az MVM 2011 és 13 közötti stratégiájának bemutatóján úgy fogalmazott: „elsietett privatizáció és torz piacnyitás történt az energiaiparban, ami miatt a köz érdeke nem tudott megfelelően érvényesülni”. Hangsúlyozta, emiatt szükséges, hogy a kormány piaci eszközökön keresztül megpróbálja befolyásolni az energiaárak alakulását. – Az állam nem mindenható, de a verseny hiányát üzletszerű beavatkozással igyekszik pótolni – emelte ki Fellegi Tamás. Megjegyezte, ilyen lépés az MVM gázpiaci megjelenése is. Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója a stratégiát ismertetve elmondta, a társaságcsoport hosszú távon jelen kíván lenni a gázpiacon, mind a nagykereskedelemben, mind pedig a szállításban.
Utóbbi alatt érthető, hogy az MVM-csoporthoz tartozó Ovit építheti majd a magyar–szlovák gázösszeköttetést. A vezérigazgató szavai szerint ugyanis nem várható, hogy az MVM megvásárolja a Mol tulajdonában lévő FGSZ Földgázszállító Zrt. eszközeit, vagyis a nagynyomású vezetékeket.
Baji Csaba rámutatott, a stratégia egyik fontos eleme, hogy az MVM hozzájáruljon az energiaárak kordában tartásához. – A társaság érdekelt abban, hogy hosszú távon szinten maradjon az áram ára, de a német atomerőművek leállása áremelkedéshez vezethet. A kétféle hatást megfelelő üzletpolitikával szinkronba lehet hozni – fejtette ki az elnök-vezérigazgató. A 2013-ig szóló tervek között nagy hangsúlyt kapott az MVM regionális szereplővé válása. A cégcsoport a Balkán nyugati részén – főként Horvátországban és Szerbiában –, illetve Romániában terjeszkedne. – Földrajzi elhelyezkedés szempontjából ezeket az országokat el tudjuk érni kereskedelmi és termelői szempontból, valamint ezeken a területeken még maradtak kiaknázatlan piaci lehetőségek, ahol az MVM versenyképesen tudna működni – tette hozzá kérdésünkre Baji Csaba.
Jelentős szereppel bír a stratégiában a megújuló energiaforrások növelése. Mint az elnök-vezérigazgató jelezte, akkor tudnak ez irányú elképzeléseikről beszélni, ha már ismert lesz, hogyan alakul át a zöld- energia támogatási rendszere. Elsősorban a geotermikus energiában látnak lehetőséget, de a szélerőműpark bővítésében is gondolkoznak. A stratégia azzal számol, hogy az MVM adózás előtti eredménye a tavalyi 90 milliárd forintról 2020-ig 250 milliárd forintra nő, de hatékonyságjavítással már 2013-ra 150 milliárd forintot érnének el.
Az engedélye nélkül politizáltak Marco Rossi képével Magyar Péterék