Hiányzó kislányok Ázsia családjaiból

Demográfusok egyenesen tömeggyilkosságnak nevezik azt a folyamatot, amely Kína után Indiában is felütötte a fejét. A társadalom berendezkedése miatt tömegesen választják az abortuszt a kislány magzatot hordó asszonyok. Három évtized alatt nagyjából 12 millió lány nem született meg, ez pedig súlyos gondokat okoz.

Munkatársunktól
2011. 06. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Indiában hasonló a helyzet, mint Kínában. Túlnépesedett az ország, a falusiak pedig kifejezett csapásnak érzik, ha leányuk születik, aki felnőve férjéhez költözik, s elviszi magával a családi vagyon egy részét, míg a fiúk aszszonyt hoznak a házhoz, s egyben tartják a vagyont. Indiában ráadásul nincs nyugdíjellátás, így az idősek kizárólag a fiukra számíthatnak, hogy öreg korukban segítse őket. Korábban a megszületett kislányokat megölték, mára az orvosi technika már lehetővé teszi a társadalom és a szülők számára is elfogadhatóbb megoldást, a terhesség megszakítását. A számok azonban riasztók. Egy idei felmérés szerint 7,1 millióval kevesebb lány van hét év alatt, mint fiú, ez tíz éve még hatmillió volt, húsz éve pedig 4,2 millió. Ezer fiúra mindössze 915 lány jut, ami a valaha mért legrosszabb arány.
A jelenség kifejezetten a dél-ázsiaiakra jellemző, még a külföldön élő kínai vagy koreai párok is nagyobb arányban folyamodnak abortuszhoz, ha elsőre lányuk született, és a második utódról is bebizonyosodik az anyaméhben, hogy nőnemű lesz. Felmérések szerint 2020-ra Kínában 35 millió, Indiában 25 millió férfi nem talál majd párt magának, ami óhatatlanul feszültségeket fog okozni, s időzített bombaként ketyeg Ázsiában. Niall Ferguson történész rámutat, a történelem során a túl sok férfi mindig zavargásokat, forradalmakat, háborúkat okozott, s ne csodálkozzon senki, ha a rengeteg indiai és kínai kisfiú felnövekedve militarista jellegű vezetést fog megvalósítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.