Három és fél évvel ezelőtt, amikor szerepet vállalt a pécsi labdarúgásban, kijelölt-e célokat és határidőket? Megfelel az előzetes várakozásainak, hogy ebben az idényben jutott fel az NB I-be a PMFC?
– Nem készítettem kalkulációt, csak úgy belevágtam.
– Voluntarista hozzáállással, majd csak lesz valahogy alapon, mint annak idején a könyvkiadásba és -terjesztésbe?
– Igen, valahogy úgy. Ha pontos üzleti tervet készítek, akkor valószínűleg már régen megbántam volna ezt a kalandot.
– És úgy, hogy nem készített?
– Még magam sem tudom. Persze, most, hogy végre feljutottunk az első osztályba, nem illene keseregnem. Nem egészen úgy működik a labdarúgás, ahogy elképzeltem. Azt gondoltam, ha megteremtem a feltételeket, akkor szinte maguktól jönnek az eredmények, ezzel szemben komoly akadályokat kellett leküzdenem.
– S mi hajtotta a labdarúgáshoz, az üzlet vagy a játék szeretete?
– Nem hinném, hogy Magyarországon akad olyan elkötelezett klubtulajdonos, aki jelenleg üzletet lát a futballban. Persze vannak kalandorok, akiket nem lenne szabad a sportág közelébe engedni. Csakis a játék szeretete lehet az őszinte motiváció.
– Három és fél év alatt mennyit költött a PMFC-re?
– Erről nem szeretnék beszélni.
– Üzleti titok, vagy egyszerűen mert nem szokás a magyar futballban?
– Nem is annyira a futballra jellemző, inkább általános magyar tulajdonság, hogy ha valaki alkot valamit, akkor nem az eredményt nézik az emberek elismerőleg, hanem inkább irigykednek rá.
– Helyben, Pécsett csak hálásak az emberek, hogy ismét rendezett hátterű, s most már első osztályú csapata van a városnak, nemde?
– Nem panaszképpen, csupán a tényszerűség kedvéért mondom, a várostól – a sportegyesületek közül egyedüliként – egyetlen forint támogatást sem kapunk, s nem érzékelem a hurráhangulatot sem a csapat körül.
– Megfordult a fejében, hogy kiszáll a PMFC-ből, avagy társat keres a terhek megosztása érdekében?
– Vagy kiszállok, vagy egyedül csinálom, a közösködésnek nem látom értelmét. Ám egyelőre természetesen folytatom.
– Három és fél év alatt öt edzőt fogyasztott el, ami nem feltétlenül keltette a jó hírét a labdarúgó-társadalmon belül. Az összes esetet nem kívánom felhánytorgatni, de elárulja, hogy a tavaszi rajtnál mi volt a menesztett Kiss László bűne?
– Nem volt bűne, nem azt kaptam, amit vártam. Hiába vezettük a tabellát, egyetlen olyan meccset sem játszottunk, amelyen nyugodtan hátradőlhettem volna: érvényesítve a papírformát, simán nyerünk.
– S amikor Mészáros Ferenccel négy meccsből hármat elvesztett a PMFC, megfordult a fejében, hogy rossz döntést hozott?
– Nem. Bíztam Mészáros Ferencben. Egy edzőnek a felkészülés során durván hat hete, a bajnokság elején még kitartó türelemmel együtt három hónapja van arra, hogy csapatot építsen. Mészárosnak három napja volt erre. Törvényszerű, hogy eleinte akadtak gondjaink.
– Mit vár a PMFC-től az NB I-ben?
– Annál többet, mint hogy ne legyenek kiesési gondjaink, legalább az első tízben illene végeznünk. S talán a pécsiek jobban a szívükbe zárhatnák a csapatot.
– Konkrétan csak az egyikükre kérdeznék rá. A most visszavonult Dárdai Pál korábban rendre azt hangoztatta, hogy pályafutása végeztével Pécsett szeretne dolgozni. Nem csábítja haza?
– Az édesapja, idősebb Dárdai Pál a klubnál dolgozik, ez is mutatja, nem rajtam múlik Pali szerepvállalása. Ő egyelőre Németországban képzeli el a jövőjét, amit tiszteletben kell tartanom.
origo.hu
Vidnyánszky Attila nyílt levele Dúró Dórának
