Szabolcs XI. századi temploma

Fehérvár, Esztergom és Veszprém uralkodói, főpapi központjaihoz kötődnek a magyar állam- és egyházalapítás ezredfordulós eseményei, míg a honfoglalás és letelepedés korának legfontosabb helyszínei az Alföld és az északi hegyvidék találkozásánál, a Tisza és a Bodrog vidékén találhatók. A Kárpát-medencébe beérkező magyarok eszményi szálláshelyeket, legelőket, vadászó-halászó helyeket találtak erre, az elsőként itt megtelepedett törzsek és nemzetségek hoszszú évtizedekig el sem hagyták Zemplén, Szabolcs, Borsod tájékát.
Az első magyar krónika ismeretlen szerzője szerint a 884. esztendőben a magyarok Álmos vezérletével kiköltöztek Szkítiából, és Árpád vezér 903-ban elfoglalta az egész Felső-Tisza-vidéket (Anonymus, 7. és 14. fejezet). Bihar várának ura, Mén-Marót tiszteletlenül válaszolt Árpád követeinek, mire a fejedelem hadat küldött ellene. Tas, Töhötöm (Tétény) és Szabolcs vezér seregei a ládi révnél átúsztattak a Tiszán, és a Szamos felé tartottak a folyó mentén, „majd tábort ütöttek azon a helyen, ahol most Szabolcs van. Annak a földnek a lakói önként meghódoltak előttük, és lábukhoz borulva fiaikat kezesül adták, csak hogy bajuk ne legyen” (20. fejezet, Pais Dezső fordítása). Nem ismerjük a geszta pontos keletkezési idejét, a Szabolcs név azonban – Zabolcz alakban – már egy 1092. évi levélben is szerepel, 1138 és 1211 között pedig több ízben felbukkan Sobolchként. Nem akárki: Árpád fejedelem unokaöccse, Előd fia Szabolcs nevét őrzi a helység – és a körülötte kialakult megye –, a honfoglaló fővezér halála után valószínűleg Szabolcs vezér örökölte a fejedelmi rangot.
Középkori hírforrásunk így folytatja a históriát: „Szabolcs, ez a fölötte bölcs férfiú megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s […] kiokoskodta, hogy erősségénél fogva várépítésre való. Tehát összegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ásatott, és igen erős várat építtetett földből. Ezt most Szabolcs várának hívják” (21. fejezet).
Még a modern kori régészek feltárómunkája sem kellett ahhoz, hogy az utókor szinte „eredeti” állapotában láthassa a település nyugati szélén magasodó, háromszög alakú földsánccal övezett IX. századi földvárát, amely előbb Szabolcs birtokának, majd az ispánságnak s végül a vármegyének központja volt. Két évszázad régészeinek köszönhető azonban, hogy ismertté váltak a legkorábbinak mondható Kárpát-medencei magyar sírok leletei: a szabolcsi vár melletti temetőn kívül a bodrogközi Karos és Bodroghalom összesen négy temetkezési helyéről származó, köztük a karosi, a pompás rakamazi és tarcali vitézi tarsolylemezek, a szintén rakamazi turuldíszes hajkarika, ruha- és fegyverdíszek, lószerszámveretek – megannyi csodás IX. és X. századi ötvös- és kovácsremek. A temetők sok évtizedes folyamatos „használatról” tanúskodnak, az Anonymus által leírt ősi nevek – Tass, Zombor, Alpár, Bors(od), Borsova, Nyír, Szalók, Tolcsva, Sátorhalom, Bodrog, Takta stb. – a magyarok IX. század vége óta tartó helyben lakását bizonyítják.
Szabolcson talán már Szent István király uralkodásának idején megépült az első templom a földvártól nyugatra, a sánc közelében. Nagyságát és formáját nem ismerjük, azonban a XI. század utolsó évtizedében bizonyosan akkora egyház állt a mai helyén, amelyben Szent László király megtarthatta történelmi találkozóját a hazai egyházi főrendekkel és világi előkelőkkel. Az 1092. május 20-án megtartott szabolcsi zsinaton 42 törvényt fogadtak el – a papság és a nép tanúskodása mellett –, amelyek a papok házasságának korlátozásától a templomépítésen, -fenntartáson és a tizedszedésen át az egyházi ünnepek és a bíráskodás rendjéig, a pogány szokások elleni fellépésig szabályozták az egyházi és királyi jogokat.
A jelenleg is látható, eredetileg Szűz Mária tiszteletére épült református templom 14 méter hosszú, 9 méter széles hajóból és a keleti oldalához csatlakozó 6,5 méter hosszú, félköríves szentélyből áll. Alaprajza megegyezhet a Szent László kori vagy egy XII. századi egyházéval. 1,2 méter vastag falai eleinte famennyezetet, később kőboltozatot hordoztak, amelyet egy – a Kállay család levéltárában talált 1357. évi – irat szerint három pár kőoszlop támasztott alá. Építőanyagát a szentesi hegyből úsztatták le a Bodrogon. Bejárata a déli oldalon nyílott, ugyanitt négy ablak világította be a hajót, a boltozatos szentélybe körablakon át jutott be a fény. A XIV. századi forrás fatoronyról tesz említést. Még két ízben történt némi renoválás és átalakítás a templomon a középkorban: az 1400-as évek második felében freskókkal díszítették a falait, a XV. század végén a sarkain támpilléres sekrestyét toldottak a hajóhoz, és kőből faragott gótikus szentségházat illesztettek a diadalív északi oldalához.
A tatárok pusztítása után, 1245 körül IV. Béla király a Szente-Mágocs nembeli Szabolcsiaknak adományozta a községet, a templom kegyurasága a családé lett, utódaik Mátyás király uralkodásáig bírták e jogaikat. Nyomot hagytak az épületen a huszita háborúk is, az újkori feltárások során talált töredékek a cseh zsebrákok rombolásáról tanúskodnak. A XVI. század derekán a protestáns hitre tért szabolcsiak vették birtokba az esperesi templomot, a török háborúk miatt azonban nem volt maradásuk: az 1558-ban még 31 jobbágyportát számláló községet kerek száz esztendő múltán teljesen elhagyottként írták össze. 1757-ben a visszatért reformátusok állították helyre a romos egyházat. Téppel József tokaji kőmívessel kötött szerződésükben szerepel a hat román kori kőpillér és a boltozat, ezeket később elbontották, és megnagyobbították a déli kaput. A bejárat oldalfalába karcolt Ao 1796 Re felirat szerint abban az évben is történt valamilyen helyreállítás. 1828–30-ban a tetőzetet kellett megjavítani, amihez kétezer darab zsindelyt használtak fel – olvasható Szabolcs község millenniumra készült monográfiájában –, az 1841. évi nyírségi földrengés miatt 1847 és 1900 között több ízben kellett javítani az életveszélyessé vált födémet és falakat. 1974-ben kezdődött meg a templom – és az Árpád-kori földvár – régészeti feltárása és műemléki helyreállítása, a teljes rekonstrukció az 1980-as évek végére készült el. 1992-ben, a szabolcsi zsinat 900. évfordulóján Antall József kormányfő leplezte le és koszorúzta meg Szent László király (Varga Imre készítette) szobrát nagy ünnepségen.
A Tisza bal partján, a Bodrogközzel és a Tokaji-heggyel szemközt fekvő Szabolcs község egész napra elegendő régészeti, történelmi és néprajzi látványossággal szolgál; a jelen szomorúsága, hogy az 1960-as években még nyolcszáz lelkes településen már csak feleannyian élnek.