Tárgyalnak

Higgadt, korrekt, nyugodt és mértéktartó volt a tárgyalás – nyilatkozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány közt lezajlott egyeztetés után. Minden tiszteletünk a kormányzati kommunikációt irányító szakembereké, de a pozitív jelzőkkel ennyire nem fukarkodó szóvivői tájékoztatás után egyre erősebb az érzésünk, hogy a tárgyalás feszült hangulatú volt, a szakszervezeti oldalon minden bizonnyal. Ezért aztán egy idő után a nyugtalanság lett úrrá a feleken, egyre nehezebb volt a kormányt képviselőknek mértéktartó stílusban kifejteni álláspontjukat, és annyira korrekt sem lehetett a párbeszéd, ha a tárgyalásokból a szakszervezetek által kirekesztett Szima Judit rendőrnő „tettrekész” társai közé a térre invitálták Orbán miniszterelnököt egy rögtönzött szociális konzultációra.
Nem csoda, hogy nem tett eleget a meghívásnak, a neki szánt feladatról – szigorúan „mértéktartó” stílusban – állítólag azt találta válaszolni, hogy azt majd átadja „bohócügyi államtitkárának”. A kormányfő – az egyik szakszervezeti vezető beszámolója szerint – dezertálásnak minősítette a rendvédelmi dolgozók korábbi tüntetésein történteket: a tűzcsapok kinyitását és a füstbombák használatát. A miniszterelnök minden bizonnyal rendíthetetlen higgadtsággal beszélt a tüntetéseken az egyenruhájukból és egyben magukból kivetkőző rendvédelmiek viselkedéséről. Mindazonáltal a szerzett jogaik védelme érdekében az utcai demonstrációkat is vállaló rendőrökkel és tűzoltókkal nyilvánvalóan egyet kellene értenie minden magyar munkavállalónak. Mint ahogyan elvi megfontolásból gátat kellene szabni a visszaható hatályú törvényalkotásnak, ha az új jogszabály kedvezőtlenebb helyzetbe hozza a polgárt. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy az országot a csőd közeli, „rendkívüli állapotban” vette át az Orbán-kormány, ami jogállamban szokatlan, rendkívüli megoldásokat követel meg.
Egyébiránt mi magunk mélységesen együtt tudunk érezni a botrányosan alacsony bérért dolgozó tűzoltókkal, nővérekkel, orvosokkal, óvónőkkel, tanítókkal, mérnökökkel, hegesztőkkel, takarítónőkkel, a végkielégítéssel vagy anélkül – mindenféle indokolás híján – kirúgottakkal.
Egyedül a rendőrökkel szemben táplálunk kevés együttérzésfélét. A híradásoknak köszönhetően a saját szemünkkel láthattuk, hogy a rend őrei közül néhányan miként süllyednek le a csőcselék szintjére a saját tüntetéseiken. A szónokaik és táblára felírt szövegeik egyre nyilvánvalóbbá tették, hogy itt már nem csupán a szerzett jogaik védelméről van szó, hanem sokkal inkább hatalmi-politikai játszmáról. A rendőrök szerzett kiváltsága az extrémnek tekinthető korkedvezményes nyugdíjkorhatárra szinte semmilyen társadalmi támogatottsággal nem rendelkezik. Sőt, a tüntetéseknek köszönhetően vált közismertté az a tény, hogy a társadalom egy csoportja olyan különleges bánásmódban részesült eddig, amilyenekre talán csak igazi rendőrállamokban van példa. Éppen ezért, itt most nem is a szerzett jogok visszavételéről kell beszélni, hanem sokkal inkább a közszférában felborult társadalmi igazságosság helyreállításáról.
Úgy tűnik, a kormány nem fog meghátrálni, az egyeztető tárgyalások célja sokkal inkább a döntés elfogadtatására, megértetésére irányul, semmint a szakszervezeti követeléseknek engedő „jó kompromisszum” kimunkálására. Ugyanakkor lassan ideje lenne eltűnődnie azon, hogy intézkedéseivel most már annyi társadalmi réteg felé nyitott frontot, annyi konfliktust vállalt, amennyit elsimítani csak igen kiváló kormányzással lehet.