Az oktatási kormányzat előtt álló kihívás óriási

A parlament elé terjesztendő új közoktatási törvény már tavasszal széles körű vitát váltott ki. Az ősz folyamán várhatóan összecsapnak körülötte a különböző álláspontot valló szakértők, és vitatott kérdésekben eltérő álláspontot valló publicisták. A tanárok, illetve az iskolák már most szembesülnek az iskolafenntartás emelkedő költségeivel, illetve a tanulók számának csökkenésével. Ezek olyan, hosszabb idő alatt kialakult keretfeltételek, amelyek messzemenően behatárolják az oktatási kormányzat lehetőségeit. Az ellenzéki MSZP, nem törődve azzal, hogy az oktatás finanszírozásának folyamatos zsugorodása a kormányzásuk alatt vált gyakorlattá, a napról napra súlyosabb bajokért a Fidesz–KDNP-kormányt teszi felelőssé. Tanúi lehetünk annak, hogy a pedagógusok képviselői, akik mindig szoros kapcsolatban álltak a politikával, az elvonásokkal és a források szűkösségével szembesülve vészt kiáltanak, és az oktatási rendszer tönkretételével, a tanárok sorsa iránti érzéketlenséggel vádolják a kormányzatot.
Összpontosítsuk most figyelmünket a középiskolákra, tekintetbe véve az Oktatási Hivatal adatát, amely szerint az idén meghirdetett 156 ezer középiskolai helyből 56 ezer maradt üresen. Ez a szám drasztikus csökkenést mutat a tavalyi adatokhoz képest. A diákhiány napjainkra akkora, hogy az iskolák egy részének működését veszélyezteti, így az intézmények egy részének bezárása elkerülhetetlennek tűnik. A legaggasztóbb a helyzet a szakmunkásképző iskolákban, míg a nyolcosztályos, „elit” gimnáziumokban a legjobb. A szakiskolák sorvadása hosszabb ideje tart: az elmúlt évtizedben több mint 30 százalékkal csökkent a jelentkezők száma, és 2010-ben a férőhelyek alig 45,3 százalékát tudták csak betölteni. Jellemző tény, hogy a gimnáziumokban 10000, a szakközépiskolákban 17530, a szakiskolákban pedig 28581 férőhely maradt üresen.
Ezek a változások komoly következményekkel járnak Budapesten, ahol az oktatási intézmények olyan koncentráltan találhatók, mint sehol az országban. A Fővárosi Közgyűlés javaslata szerint egységes irányítás alá kerülhet egyes budapesti középiskolák, valamint kollégiumok gazdálkodása, több száz álláshely szűnhet meg ezzel. Létrejön a Gimnáziumok Gazdasági Szervezete, amely tizennégy középiskola vagyongazdálkodási, építményüzemeltetési és számviteli feladatait látja majd el. A GGSZ fővárosi költségvetési szervként működne, vezetőjét pedig a Fővárosi Közgyűlés választaná meg. A tervek eszerint egységes irányítás alá vonnak tizenhét kollégiumot is, és az átszervezésekkel összesen 386 álláshelyet szüntetnek meg.
Semmi jele annak, hogy a szakmunkásképzést új alapokra sikerül fektetni, akár a fővárosban, akár vidéken. A régi, szakiskolák és kollégiumok hálózatára épülő, központosított rendszer fenntarthatatlan, ezért le kell bontani. De a helyébe lépő, a vállalkozók és befektetők igényeinek megfelelő szakmunkásképzésnek egyelőre még a körvonalai sem látszanak. Ugyanakkor az értelmiségi pályára készülő fiatalokat oktató gimnáziumok, karcsúsodva, de várhatóan túlélik a demográfiai és gazdasági válságot: ezek a középiskolák, minél magasabb színvonalú képzést nyújtanak, annál több jelentkezőre számíthatnak. Természetesen mindenekelőtt azokból a társadalmi körökből, amelyek számára fontos, hogy a gyermekeikre örökítsék saját státusukat, egyetemi diplomához juttassák őket.
Az átalakuló iskolarendszer vesztesei a társadalom alsó harmadába tartózó családok gyermekei, különös tekintettel azokra, ahol a hátrányok halmozódnak: kisebb településeken laknak, elsősorban Kelet-Magyarországon, ahol az iskolák kínálata eleve korlátozott. Ezek a gyerekek hamar felfogják, hogy a családjuk anyagi helyzete, különös tekintettel egyik vagy másik szülő tartós vagy ideiglenes munkanélküliségére, nem teszi lehetővé felsőfokú tanulmányaik finanszírozását. Ha meg eleve nincs esélyük a továbbtanulásra, miért törnék magukat az érettségi megszerzésével is, amelynek értéke amúgy is riasztóan devalválódott az utóbbi évtizedekben?
Ma már ott tartunk, hogy az alsó középosztályhoz tartozó családok egy részében is tudatosítani kell: az igényesebb, komolyabb képzettséget igénylő, de fizikai munkával járó szakmák megszerzéséhez is elengedhetetlen az érettségi, egy idegen nyelv tudása és a számítógépes alapismeretek. A középiskola valóságos fordítókorong, ahol eldől, hogy a felserdülő fiatalok milyen vágányra állnak, mennyire illeszkednek be a társadalomba. Nehéz egy anyagi gondokkal küzdő családot rávenni arra, hogy jó képességű lányát vagy fiát támogatni kell a tanulmányaiban, sőt a gyereknek érdemes 14 és 18 éves kora között kollégiumban laknia, és ezért a lehetőségért anyagi áldozatokat is érdemes hozni. A meggyőzéshez mindenekelőtt reális egyéni jövőképre, perspektívára van szükség, amivel napjainkban csak kevesen büszkélkedhetnek. Pedig ha egy általános iskolai pedagógus nem képes, akár a saját példájával is, válaszolni arra a kézenfekvő kérdésre, hogy „miért érdemes ezt a gyereket beadni egy jó középiskolába?”, nehezen tudja meggyőzni a tanítványai szüleit.
A KDNP-s Hoffmann Rózsa mind a készülő közoktatási, mind pedig a felsőoktatási törvény kapcsán ellentétes álláspontot képvisel a fideszes Pokorni Zoltánnal, a parlament oktatási bizottságának elnökével szemben. Van, aki a konfliktusukat kizárólag ideológiai okokkal magyarázza, de véleményem szerint ebben nagyobb szerepet játszanak az elvonások diktálta, a kényszerű racionalizálásból fakadó nézeteltérések. Ez cseppet sem meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy hétről hétre újabb és újabb általános és középiskolák kérnek segítséget a minisztériumtól. Sok önkormányzati fenntartású iskola menekül a csődhelyzetből. Egy részük egyházi fenntartásba kerül, mások megyei fennhatóságtól remélik életben maradásukat. De a megyék is likviditási gondokkal küzdenek, így az intézményeket a bezárás vagy az átszervezés veszélye fenyegeti.
Az oktatási kormányzat előtt álló kihívás óriási: úgy kell a költségvetésből jelentős összeget megtakarítania, hogy közben megtartja a legjobb, minőségi képzést nyújtó iskolákat, és az egész oktatási rendszer szerkezetét összhangba hozza a demográfiai krízis miatt lecsökkent gyerekszámmal és az új jellegű társadalmi-gazdasági követelményekkel. A feladat, különösen a középiskolák és a hozzájuk kapcsolódó kollégiumi hálózat területén sürgető, tekintetbe véve a csökkenő tanárlétszámot, no meg azt, hogy a szakképzés területén egészen új intézményrendszert kell kialakítani, és megtölteni 14–18 éves fiatalokkal. Lehet-e az oktatás biztos pont egy mélységesen bizonytalan világban, el lehet-e hitetni újra családok százezreivel, hogy a gyermekeik és az ország jövője megéri a hosszú távú befektetést?

A szerző újságíró