Genderideológia a tudós közösségben

Ideológiai állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia biológiai tudományok osztálya a biológiai nemek kérdésében. Korábban megfogalmaztam már, hogy milyen, a természettudományon, jelen esetben a biológián kívüli tényezők vezethetnek el azokhoz az értelmetlen kérdésfeltevésekhez, amelyre a megnevezett tudóscsoport most adott választ.

Továbbra is keressük a motivációját annak, hogy a nemzet vezető tudósai miért érzik szükségét annak, hogy nyilvánvalóan ideológiai kérdésekben megnyilvánuljanak. Hacsak nem politizálni akarnak, és ki akarják fejezni a nemzetközi liberalizmus és a woke iránti feltétlen hűségüket.

A nagyjából harmincsoros szövegben először felsorolnak olyan közismert genetikai és orvosi tényeket, amelyeket minden művelt laikus is ismer, és nyilván azzal is mindenki tisztában van, hogy ehhez ők értenek a legjobban. Ezekben a kérdésekben ők maximum egymással vitatkozhatnak, mi hozzá sem tudnánk szólni. Becsületünkre legyen mondva, nekünk eszünkbe sem jutna beleszólni olyasmibe, amihez ennyire nem értünk. Az állításaikat tehát, ennek a szövegnek is minden tudományra vonatkozó mondatát is igaznak fogadjuk el. Idézet következik a szövegből, amelyet szintén teljesen tudományos állításnak tekintünk:

„A felsorolt interszex állapotok, működési rendellenességek nem jelentenek külön nemet, viszont a bináris »nő vagy férfi« tulajdonságoktól való eltérések élettani és pszichológiai szempontból is figyelmet és kezelést igényel(het)nek.”

Akkor ezt meg is beszéltük, „nem jelentenek külön nemet”, tehát nincs több biológiai nem az ember evolúciójában. Csak kettő.

Mivégre akkor ez az egész? A szöveg tehát maga is pszichológiai és orvosi szempontból is működési rendellenességnek minősíti ezeket az állapotokat, és ebben az esetben ideológiai okokból mellőzni kívánt a „betegség” szó. Hiszen a haladók között jelenleg tomboló áldozati kultúrában állapotokról és működési rendellenességekről illik beszélni, a betegség szó használata itt dehonesztáló, sértő, megalázó, különösen akkor, ha az „állapot” megváltoztathatatlan.

Ez mindig így van, ha a progresszívek bármilyen számukra fontos értéket rendelnek egy fogalomhoz, akkor azt vagy tilos, vagy csak nagyon óvatosan szabad használni, illetve fordított esetben pedig egyenesen kötelező.

Következő idézetünkről először az juthat eszünkbe, hogy a szív ugyan lehet a jobb oldalon is, de azért elsőre mindig a bal oldalon keressük:

„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az »interszex« állapotok pontos előfordulási gyakorisága jelenleg tudományos viták tárgya, létük azonban orvosbiológiai tankönyvi adat. Egy általános tézist egyetlen ellenpélda is cáfol, és jelen esetben még a legalacsonyabb értékekkel számolva is világszerte több millió emberről van szó. Fentiek alapján az, hogy az »ember vagy férfi, vagy nő« pontatlan állítás, hasonlóan ahhoz, hogy »az ember szíve a bal oldalon van«, mivel ismeretes ennek a fordítottja is.”

Tudósaink tehát így küzdenek meg annak az előbbi állításaikból erősen következő kijelentésnek az elhomályosításával, miszerint az ember vagy férfi, vagy nő, vagy olyan betegsége van, hogy ez az elkülönítés a szokásos keretek között nem értelmezhető. Ha nem így tennének, akkor abba a bűnbe esnének, hogy elismernék, létezik biológiailag egészségesnek tekinthető nő és férfi, illetve ennek az egészségnek része a biológiai reprodukciót lehetővé tévő szexuális tárgyválasztás is, tehát a heteroszexualitás is.

Ez elsőre távoli következtetésnek tűnhet, pedig ez az egész őrület csak ebből a nézőpontból nyer ideológiai és így politikai értelmet.

Ha a nőt és a férfit a biológiai reprodukció és a fajunk szokásos működése alapján definiálnák, akkor a homoszexualitásnak és az egyéb, nem a reprodukcióra irányuló szexuális magatartásoknak nagyon nehéz lenne nem a rendellenes vagy a betegség státust adni. Biológiai alapon nagyon nehéz úgy definiálni az egészséget, hogy az ne tartalmazza az egészséges, szaporodóképes utódok létrehozására irányuló képességet, illetve az azt támogató mentális irányultságokat, vágyakat.

Az egész felhajtás alapvető oka az, hogy a biológiai nemek definiálásakor ne a biológia, hanem az egyén, adott esetben a fiziológiai adottságaitól teljesen független, a normalitásban értelmezhetetlen egyedi és aktuális mentális meggyőződései legyenek az irányadók.

A nő és a férfi fogalmának teljes szétzilálását azonban maguk az állásfoglalást megszavazó biológusok sem akarják az általuk hivatkozott genetikai rendellenességek nyakába varrni. Hanem a szövegük utolsó három mondatában maguk ismerik el, hogy indokaik merőben ideológiai jellegűek, amit nem túl nagy sikerrel próbálnak meg valamiféle humanista aggodalomnak eladni:

„Ha csak két biológiai nemet deklarálnánk az eltérések figyelembevétele nélkül, az marginalizálhatná azokat az embereket, akik nem illeszthetők be ezekbe a kategóriákba. Ez megnyilvánulhat a politikai és jogi elismerés hiányában, a pontos azonosítás nehézségeiben, az okmányok kiállításában, valamint az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a foglalkoztatásban tapasztalható rendszerszintű diszkriminációban. Jó lenne mindezt elkerülni.”

Minden pszichikum kénytelen kezdeni valamit azzal a testtel, amelyben létezik. Minden kultúra és emberi közösség reagál, ahogy minden egyes ember is az emberek külső és belső tulajdonságaira, képességeire és az általánostól történő eltéréseire, így a genetikai problémákra is. Nem a biológiai nemek tudományos, jogi és egyéb meghatározása marginalizálhatja azokat, akik nem egészségesek, hanem magának a betegségnek a ténye. A racionális és működőképes értelmezési keretek szétrombolása és a fogalmak értelmetlen újrakonstruálása ezen semmit nem változtat.

Az ideológia lerohanja a valóságot, amikor olyan fogalmakkal operálnak természettudósok, mint rendszerszintű diszkrimináció, politikai és jogi elismerés, azonosítás stb.

Minden, az átlagos normális emberi életet lehetetlenné tevő vagy nagyon megnehezítő betegséggel hatalmas kihívás együtt élni. Biztos rengeteg adósságunk van ebben az ügyben, de a tudománynak nem feladata, hogy megoldhatatlan testi és lelki betegségek következményeit az áldozati kultúra ideológiai kötelezettségei mentén kezelje.

Azzal szembesülünk, hogy a valóságtól eltérő hiedelmeket, hiteket kellene elfogadnunk mások pszichikai kényelme érdekében. Ez sem a tudománynak, sem a politikának, sem a kultúrának nem feladata, mert akkor újra utat nyitunk annak, hogy a valóság egy ideológia gyarmatává váljon.

A szerző szociológus