A Kulja–Takács-vita és a Tisza Párt totális kormányképtelensége

Nyugat-Európa válsága abban gyökeredzik, hogy elitje olyan belső folyamatok áldozatává vált, amelyek a középszerűnél is lényegesen gyengébb képességű emberek felemelkedését segítették elő. Nyugati barátainknál azért tűnik a Kulja Andráshoz hasonló kvalitású politikus életképesebbnek, mert háttérembereik jobb paneleket írnak nekik, és amikor kiderül, hogy valami nem működik, arra az esetre is be vannak tanítva bizonyos technikák számukra.

Magyarországon még a Horn Gyula-féle MSZP sem volt a középszer iskolapéldája, ahhoz, hogy az legyen, Gyurcsány felemelkedése kellett és az, hogy a hozzá hasonló tartalmatlan emberek az MSZP összes vezetői pozícióját elfoglalják.

De onnan még hosszú út vezetett lefelé a Momentumhoz és a hasonszőrű politikai lufikhoz, amelyekben annyira nem volt semmi nyomás, hogy még kidurranni sem voltak képesek. Optimistán azt hittük, hogy Fekete-Győr Andrással és szellemi sorstársaival eljutottunk a mélypontig. De a nyugati hálózatok boszorkánykonyháiban azért sikerült még kevesebb alapanyagból legyártani valamit, amivel el lehet árasztani az O1G-koalíció szavazóinak elméjét.

Kulja András és háttércsapata semmiféle érdemi előkészületet nem tett arra, hogy a Takács Péter egészségügyi államtitkárral folytatott tévévitában érveket és adatokat használjon. Pedig alapszinten is kell egy B terv arra a valószínűtlen esetre, ha mondjuk az ellenfél esetleg előáll tényekkel és hasonszőrű demagóg megoldásokra fanyalodik. Tehát a Tisza Párt EP-képviselőjét nemcsak szakmailag nem készítették fel, hanem kommunikációs szempontból is teljesen vakon repült. Akkor a pizzázáson kívül mit csináltak a műsor előtti egy-két napban?

Nemcsak Kulja András szenvedett látványos vereséget ebben a vitában, akkorát, hogy még a teljesen szervilis baloldali média sem tudta kimosdatni belőle, hanem a Tisza Párt szakmai stábja is, illetve azok a mechanizmusok, amelyeknek kezelniük kellene az ilyen helyzeteket a pártban. És ez sokkal lényegesebb kérdés, mint Kulja András látványos alkalmatlansága.

Ez az eseménysor ugyanis kísértetiesen idézi Márky-Zay Péter ámokfutásának történetét. MZP-t ugyanígy külföldről robbantották bele az ellenzékbe, mint Magyar Pétert. MZP mindig is magányos harcos maradt, ugyan legyőzte a komplett ellenzéket, de aztán az általa legyőzött sereg élén kellett új csatába vonulnia. Pillanatokon belül kiderült, hogy teljesen fogalmatlan, és emellé még semmiféle szakmai segítséget sem fogad el. Köréje is próbáltak valamiféle szervezetet gründolni, de egyetlen arcot sem sikerült mellé felépíteni.

Magyar Péter esetében a szervezetépítést már teljesen kivették a vezér környezetéből, és folyamatosan kísérleteznek azzal, hogy olyan új politikai szereplőket mutassanak be, amelyeket a kutatásaikban is visszaigazolhatóan elfogad és a Tiszához társít az ellenzéki szavazóközönség. Ezzel azonban teljes kudarcot vallottak eddig. A Tisza mögötti képességesebb arcok egyértelműen és kivétel nélkül a régi ellenzékhez köthetők, a liberális holdudvarhoz, illetve olyan külföldi szervezetekhez, amelyek első lépésben lerombolnák a párt függetlenségébe vetett hitet. Ezért az ő futtatásuk ki van zárva. Habár a szakmai jelenlétük sem látszik, mert valahol a vezér körüli kamarillapolitika útvesztőiben a szakmai tevékenység egyszerűen nem értelmezhető.

Kulja András szereplése nemcsak szakpolitikailag tette nevetségessé a legfontosabb támadási frontján a Tiszát, hanem kommunikációs értelemben is megkérdőjelezte azt, hogy a Magyar Péterre szabott stílus bármilyen más embernél működőképes lehet.

Magyar Pétert is kellően távolról kell fényképezni ahhoz, hogy érinthetetlennek tűnjön, de élőben és a közeliken sokkal rosszabb teljesítményt nyújt ő is, pedig a megkérdőjelezhetetlenségének mítosza a baloldali tévéstúdiókban nagyon erősen körbelengi.

Menczer Tamás korábbi akciója, amikor szembesítette Magyart a kommunikációs módszereinek tarthatatlanságával, sikeresen megmutatta, hogy Magyar agresszivitása csak ellenfél nélkül működik és mennyire könnyen kibillenthető. Elmondható, Magyar Péter arra nincs felkészítve, mert pszichológiai okokból képtelen felkészülni az ilyesmire, ha magához hasonló erejű féllel kell összemérnie az akaratát. Igazi látványos vereséget majd akkor fog szenvedni, ha egy erősebb akaratú biztonsági őrbe fut bele valahol, aki nem tudja vagy akit nem érdekel, hogy mekkora nagy ember is ő. Hoppá, most jut eszembe, hogy ez már meg is volt, videófelvétel is van róla, amikor kidobják egy szórakozóhelyről. Magyar még nem tudott annyira megszégyenülni, hogy ez kikezdje az őt körülvevő aurát, sőt a szégyentelensége még bizonyos körökben építi is. A kidobatását megelőző szóváltásról, illetve a biztonsági őrökkel való konfliktusának kezdetéről nincs felvétel, pedig az lenne oktatóvideó arról, hogy mit is kell csinálni (szigorúan pszichológiai értelemben persze) akkor, amikor valakinek egy ilyen alakból hirtelen elege lesz.

Kiderült az is, hogy Kulja a kollégáival és a környezetével is pontosan ugyanúgy viselkedik, mint Magyar, csak amíg Magyar ura és parancsolója, Manfred Weber nagyon messze van, Kulja rendszeresen, naponta kénytelen érintkezni azzal a személlyel, aki a sorrendben felette áll.

Az egész generális probléma hátterében az a körülmény áll, hogy az ellenzéki törzsközönség már csak szélsőséges vezetőt és politikusokat hajlandó elfogadni és értük rajongani. A szélsőségesek pedig sohasem képesek igazi csapatot építeni maguk körül.

Vona Gábor sohasem volt ennyire instabil és agresszív, sőt több cikluson keresztül képes volt egy nagyon heterogén csapatot összetartva fenntartani egy húszszázalékos pártot. Ezt a teljesítményét csak most értékelhetjük igazán.

A Fideszt nagyjából a megalakulása óta vádolják agresszivitással, ahogy Orbán Viktort is. Ez a gyalázkodás mindig olyan politikai klímában zajlott, amikor bármilyen elfogulatlan szemlélő számára nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz mindenkori ellenfelei sokkal agresszívebbek, már a liberális fősodor is, mint a jobboldal. Kulja András, aki ugyebár a „szeretetországba” tart, látványosan bemutatta, hogy mennyivel durvább eszközöket használ, mint a kormánypárti ellenfele. A bizonytalan szavazók érzékelik a Tisza kommunikációjában és viselkedésében meglévő ellentmondásokat és látják a párt szélsőségességét. Ha így nézzük, Kulja András meg sem próbált kormányzóképességet mutatni, vagyis ez a szakmai vita a saját egójának legyezgetésén kívül semmi másra nem volt szánva.

A szerző szociológus