A semmi és a valami párharca

„Ex nihilo nihil fit.” /
„A semmiből semmi lesz.”

Esküszöm, nem kaptam napszúrást. Nem ment az agyamra a nyár. A következő fejtegetés nem valami nem kívánt hőguta szánalmas következménye. Egész egyszerűen a semmin gondolkozom. Nem arról van szó, hogy semmin sem gondolkozom, vagy nem jut eszembe semmi. Hanem a semmi az, amin gondolkodom. Hogy a semmi van, és nem csupán van, hanem erős és képes kihívást támasztani a valamivel szemben.

Színtiszta politikai metafizika.

Mert természetesen a politikával kapcsolatban foglalkoztat a semmi, és nem csak úgy általában, hanem nagyon is konkrétan, az aktuálisan jelenvaló semmit próbálom megérteni, ami kihívta most a valamit és felül akar rajta kerekedni, le akarja győzni.

Nem dicsekedhetem azzal, hogy micsoda zseniális felismerés és ez csak az enyém. Egész egyszerűen benne van a kollektív tudattalanban, hogy miről is van szó – a semmiről –, és vannak is olyanok, akik kifejezésre juttatják, hogy amit látnak, az márpedig tényleg a semmi. Csak két példa.

Nyerges Attilát, az Ismerős Arcok frontemberét egy interjúban többek között arról faggatták, hogy mit szól hozzá, hogy Magyar Péter az egyik rendezvényén lejátszotta a Nélküledet, amire Nyerges annyit válaszolt, hogy mindez nagyon hamisan cseng, ezek csak külsőségek, „matyó hímzés a semmin.” Ugyanis a dal üzenete és mondanivalója éles kontrasztban áll azzal, aki felhasználta, az ürességen. „Nagyváradra is román műparasztnak öltözve masírozott be. Lelke rajta.”

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója pedig épp a napokban, az MCC Feszten beszélt többek között arról, hogy szerinte Magyar Péterről ugyanúgy felesleges most beszélni, mint korábban Márki-Zay Péterről: „Jó lenne valami olyan alternatíva, amit komolyan lehet venni, ami inspiráló, ami elgondolkodtat minket, de hát én még nem hallottam semmi olyat, ami érdemes lenne a továbbgondolásra.” Vagyis mindaz, amit Magyar Péter képvisel, az semmi és nem is jön ki belőle semmi.

S valóban, oda jutottunk, hogy ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi a 2026-os választás tétje, mi közül kell választani, a válasz: valami vagy semmi. Oda jutottunk, hogy a valami alternatívája a semmi lett és komolyan kell vele számolni.

Magyar Péter tényleg semmi, és amit képvisel, az is az, nem tudjuk megmondani, mi ő, mit gondol a világról, mit gondol erről vagy arról a kérdésről, mi az, amit képvisel, és mi az, amit elutasít, mi az, amit akar és amit nem akar. Mit gondol a múltról és a jövőről, a világról és benne Magyarország helyéről, Oroszországról, Amerikáról vagy éppen Kínáról. Nem tudjuk, mit gondol az adórendszerről, a nyugdíjakról, a családtámogatási rendszerről, a rezsicsökkentésről. Nem tudjuk, hogy mit gondol a szuverenitásról, a kritikus infrastruktúra nemzeti tulajdonba vételéről, vagy arról, hogy honnan szerezne pénzt a MÁV-ra, az oktatásra, az egészségügyre és így tovább.

Lehet, hogy ezt gondolom, lehet, hogy azt gondolom. Lehet, hogy ez is vagyok, lehet, hogy az is vagyok. Semmi se vagyok, csak egy üres lap, amire bármit felírhatok. Aztán majd azt mondom, én ezt nem mondtam, én ezt nem gondoltam, de tessék, itt vagyok.

S a független-objektív sajtó, a baloldali elemzők és megmondóemberek, a körúton belüli értelmiség tapsikol hozzá és olyan okosságokat mond, hogy milyen jó is, hogy Magyar Péter nem mond semmit, milyen taktikus, milyen ravasz, milyen zseniális. Nem baj, hogy nem tudjuk, hogy mit gondol az orosz–ukrán kérdésről vagy éppen arról, hogy hogyan tenné rendbe az egészségügyet, mert ennek nincs is most itt az ideje. Most ez nem is fontos. Csak a baj lenne belőle, mert megosztaná a saját táborát azzal, ha mondjuk mondana valamit arról, hogy legyen pride vagy ne legyen, ha megszólalna abban a kérdésben, hogy most akkor tiltakozni kellene a „nagytakarítási törvény” ellen, vagy most akkor megszavaznám vagy nem szavaznám meg Ukrajna EU-tagságát. Szóval, milyen okosan teszi, hogy nem mond semmit, és jaj, csak nehogy hibázzon, nehogy a végén gondoljon vagy mondjon valamit.

És amit nem szabad elhallgatnunk, hogy ennek, vagyis a semminek van vonzereje.

A nihilizmus ugyanis erős. A nihilizmus röviden azt jelenti, hogy a semmi van, és van olyan, hogy semmi.

A nihilizmus nem képvisel semmit, nem alkot semmit, és még soha nem is épült belőle semmi, arra viszont alkalmas, hogy romboljon. Lerombolja mindazt, ami értékes, amiért megküzdöttünk, amit közösen elértünk. És akik a semmi mögött állnak, azok azt akarják, hogy jöjjön a rombolás. Ezért tapsikolnak.

S erre hiába mondjuk, hogy de az elmúlt tizenöt évben mennyi minden épült, mennyit változott az ország, mennyi döbbenetes eredmény áll mögöttünk, mennyi mindenre lehetünk büszkék. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott egy podcastben, a politikában az a helyzet, hogy ami van, az nincs. Ez azt jelenti, hogy ami már megvan, az magától értetődő, azért nem jár köszönet, pluszpont, hála vagy szavazat. Arról elfelejtkezünk. Nem emlékszünk rá, hogy nem volt, nem ilyen volt, hogy nélkülünk nem lett volna. Hát persze, hogy van, még jó hogy – ezt mondjuk. A politika ugyanis jövő idejű, annak van vonzereje, ami lesz, amit ígérünk, ami várható, ami előremutat, s tényleg furcsa dolog ez a politikával, mert a semmi van, a valami meg nincs, s ebből kell kiindulnunk, ebből kifőznünk valamit.

Van azért néhány bátorító megjegyzésem is.

Ha már a jövőt fürkésszük, hogy kitől mit várhatunk és mire számíthatunk, az azért mégiscsak nyom valamit a latba, hogy az egyik már letett valamit az asztalra, a másik meg még semmit. Egész életében semmit. Tehát ha igaz, hogy a politika jövő idejű, akkor az is igaz, hogy ez egyben egy érv a valami mellett – és a semmi ellen.

Aztán: azért mégse felesleges elmondani, hogy mi az, ami itt az elmúlt tizenöt évben történt – tulajdonképpen erre vállalkozunk itt mi hétről hétre szerzőtársammal, Szájer Józseffel, hogy elmondjuk: milyen fantasztikus sikereink vannak, mennyi mindent vittünk véghez együtt – ez ugyanis erősíti a büszkeségérzetünket, hogy vagyunk valakik, tettünk valamiket és van is mire kihúznunk magunkat. Mert különösen akkor fontos ennek a felerősítése, amikor épp a semmi akar bennünk szégyenérzetet kelteni, mondván, itt semmi sincs, semmi se épült, semmi se működik és ti is senkik vagytok.

Végül: ha beláttuk, hogy van okunk többet várni azoktól, akik már tettek valamit, mint akik semmit, és hogy az a valami, amit közösen eddig véghezvittünk, okot ad a büszkeségre, akkor az is könnyen belátható, hogy a közösen elért sikereink és eredményeink védelemre szorulnak, egész egyszerűen van mit vesztenünk, ha jövőre jönnének a senkik, akik meg rombolni akarnak.

A semmi és a valami leckéjéből az következik, hogy meg kell védenünk mindazt, amit közösen elértünk, miközben vigyázó tekintetünk a latin szentenciákra szegezzük, hogy tudjuk, a semmiből csak semmi lesz.