„Egészen pazar teljesítmény” – Szoboszlai-videóval hangol a Liverpool a Real Madrid ellen
Újabb adalék ahhoz, amit különben is tudunk: Szoboszlai Dominik meghódította a Liverpoolt.
Újabb adalék ahhoz, amit különben is tudunk: Szoboszlai Dominik meghódította a Liverpoolt.

Az országos átlageredmények valamennyi területen és szinte minden évfolyamon javultak.

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.

Megkongatták a vészharangot a német középiskolákban.

Tóth Balázs, a Blackburn Rovers kapusa több elképesztő bravúrt mutatott be.

Tizenkét magyar felsőoktatási intézmény van a világ 30 ezer egyeteme közül a legjobb öt százalékban.

A Vörösök felesleges igazolásokra költöttek el a nyáron 400 millió fontot?

Az is kiderült, mennyire elégedettek a hallgatók a felsőoktatással.

A lila-fehér fanatikusoknak elfogyott a türelmük, nem kizárt, hogy a gyengélkedő csapat edzését is felkeresik rövidesen.

A léghűtés és a hűtőfolyadék alkalmazása már ismert hűtési módok, ám a kettőt egyszerre még nem használták napelemeknél.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.

Olyan dolgokra kényszerítették, amit nem akart megtenni.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hazánk energiabiztonsága az amerikai nyomás ellenére stabil maradt.

Hazánk továbbra is elkötelezett a libanoni keresztény közösségek támogatása mellett.

Három nő, egy bosszúterv és az önbizalom újraéledése.

A német középpályás első liverpooli hónapjai nem alakultak zökkenőmentesen.

Azonnali hatállyal felfüggesztették az állásából a forgalmistát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.