Csaknem 1,4 millió beteget láttak el a mentők egy év alatt
Több mint 50 millió kilométert megtéve ezzel.
Több mint 50 millió kilométert megtéve ezzel.

Több mint félmilliárdos támogatást nyertek el a pályázók.

A brit média a balhátvédet a csapata legjobbjai között említ, a teljesítményéért kapott osztályzatok is ezt támasztják alá.

A magyar középpályás kezdett és a pályán töltött 79 perce alatt a csapata egyik legjobbja volt.

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint kiegyensúlyozottan teljesítettek a magyar diákok a TIMSS-mérésen.

Az angol lapok Mohamed Szalahhal és Virgil van Dijkkal a magyar légióst tartották a meccs legjobbjának.

A Liverpool 24 éves középpályása minden eddigi csapatánál alapemberré küzdötte magát, és mára már 328 tétmeccsnél jár.

Magyar Péter a no fucking way megnyilatkozásával még semmit nem tett a világosság kiterjesztéséért.

Csalódásnak tartják az összesen 16 millió euróért igazolt magyar támadó produkcióját, amit a már említett számok – nincs se gólja, se gólpassza – is alátámasztanak.

A törvény tervezet mellett széles körben álltak ki az elmúlt hetekben a hálózat vezető kutatói, kutatási intézményvezetői, a fiatal kutatók és egyetemi vezetők is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.