Mi lesz az EU-val, ha nem képes megoldani Európa problémáit? A kérdés persze csalóka, már most az EU után vagyunk, hiszen az eredeti koncepció már valamikor 2008 után elenyészett, és az unió irányító szervei, illetve a bürokrácia lassan elkezdte birodalmi rendszerré átépíteni magát. Nincs ezen mit szépíteni, a tagállami szuverenitás lassan elenyészik, az irányítás egyre kevésbé hatékony, egyre több az ideológia, és a németek rádöbbennek, hogy nem szállja már meg őket senki. Az amerikai Demokrata Párt ugyanis nem megszállja őket, hanem átszövi az elitjüket és a gazdaságukat.
Milyen érdekes, hogy a német gazdaság romlása egy ideológiai hatás következménye!
De ez persze abban az értelemben látszat, hogy az EU valószínűleg a világtörténelem legkorruptabb szervezete, több idegen hatalomnak, multinacionális vállalatnak van ott beépített ügynöke, mint ahánynak szobát tudnak adni a hivatalban. Lehet optimistán azt gondolni, hogy ez a bürokrácia ostoba és/vagy korrupt, de a helyzet sokkal rosszabb: ez a birodalmi elit életképtelen. Sem megtartani, sem működtetni nem tudja azt a földrajzi területet, amelyet megszerzett. Az EU pontosan ugyanúgy járt Közép-Európával, mint a Szovjetunió. Sem megemészteni, sem kiköpni nem tudta. Úgy nem lehet hatékonyan gyarmatosítani, hogy közben a saját problémáidat nem vagy képes még felmérni sem, nem hogy kezelni. Az európai vezető elitek nem a saját országaik, nem a nemzeteik, még csak nem is a népeik javára cselekszenek, hanem ideológiai vagy anyagi értelemben aprópénzre váltják azt a hatalmat és befolyást, amit az elődeik évszázadok alatt felhalmoztak.
Nyugat-Európa világpolitikai jelentősége megszűnt, és már a határainak közvetlen közelében sem képes befolyást gyakorolni. Lassan olyanok leszünk mi, európaiak, mint a régi görögök: a kultúránk és a tudományunk mindenkire nagy hatást gyakorol, de a nagyságunk gyorsan a semmivé lesz, ha megváltozik a világ körülöttünk. Ráadásul mi, közép-európaiak csak saját magunk szerint vagyunk Európa részei, a nyugatiak úgy tekintenek ránk, mint az ukránokra, számukra mindig is csak a keleti élettér részei voltunk. Ezért is illúzió az egységes Európa, a közös Európa; kiderült, ez az ő Európájuk, annyira az, hogy ők is teszik tönkre.
Egyre közelebb az idő, amikor Európa nem lesz több, mint az iszlám világ, a török középhatalom és az orosz birodalom szorításában egyszerre vergődő peremvidék, amely az egykori nagy szövetségesünknek, az Egyesült Államoknak sem más, csak egy tengerentúli terület. Róma, London, de még Párizs és Berlin is a világ közepe volt egykor.
Mindez sebesen és látványosan tűnt tova, akár csak a negyven évvel ezelőtti állapotokhoz képest is, pedig felettébb ritka katonai vereségek nélkül egy ennyire jelentős civilizáció eljelentéktelenedése a történelemben.
Az elmúlt évtizedek demokrata és republikánus elnökeinek világlátása és politikája alapján is kijelenthető, európai gyökerek ide, európai gyökerek oda, az amerikai elitek nem gondolják az amerikaiak testvéreinek az európaiakat, kulturálisan is külön civilizációnak tekintik magukat.
A társadalmi és a kulturális változások esetén semmi sem biztos, de új technológiai kultúra születik. Európa egykori államalkotó nemzetei kulturális értelemben országaikban már az ezredfordulóra kisebbségbe szorultak, nemcsak a bevándorlás számolta fel a sorsközösségen is alapuló nemzettudatot, hanem a modernitás, a szekularizáció és az a generálissá váló naiv hit, hogy a történelem eleve „liberális”, ennélfogva mindig a jó irányba halad. A XX. század utolsó ötödében a jól élő európai emberek már nem a saját kultúrájukban akartak élni, hanem csak egyszerűen jól.
Európa azért szűnik meg, mert a nemzetek egyszerűen nem termelték újra a saját kultúrájukat, viszont helyette elfogadták az amerikai tömegkultúrát. A lokális identitás nélküli ember nem alkot közösséget, nem teljesít kötelezettségeket, nem akar hozzájárulni annak a világnak fenntartásához, amely a szabadságát megteremti.
Nem katonáskodik, nem alkalmazkodik, és az idegenektől sem várja el, hogy azok alkalmazkodjanak, nem asszimilál, nem fogad be, mert maga sem akarja azt a rendet, amely szabaddá teszi.
A gazdasági hanyatlás, a kulturális szétesés, a kereszténység eltűnése és számtalan más dolog egyszerre történik, nem lehet tudni előre, hogy melyik válság lesz az, amely megadja a kezdő lökést a dezintegrációnak. Az EU jelenleg a szétesés szélén táncol, még formálisan is, hiszen
a tagállami vétó eltörlése azt jelenti, hogy adott esetben egy-két tagállam kárára, illetve a problémaérzékelésben kisebbségben maradtak ellen bármikor lehet döntést hozni, vagyis a tagállami szuverenitás jelképesen is elvész.
Csakhogy az EU nem egy erős birodalom, még szövetségként volt erős, jelenlegi átmeneti formája egyszerre jelent meg a hanyatlás első jeleivel, a németek és a franciák gyengülésével, a birodalmi ideológia totalizálódásával. Az EU-s politikai színtér ellenzéke, a Patrióták és az egyéb konzervatívok meg akarják tartani az unió most már lassan történelmi kereteit, és remélik, hogy az Európai Unió polgárai választásokon lesznek képesek az egyes országokat visszatéríteni a nemzeti lét korábbi útjára.
Az EU-ba visszafelé csak ez az egy út vezet. Sokkal több nemzetállam és sokkal kevesebb európai elit, minimális bürokrácia és a nemzeti utak különbségének tisztelete. Csak ez adhatja meg Közép-Európának azt, hogy történelmi különállását megtarthassa, és ne kövesse el azokat a társadalmi hibákat, amelyeket a németek és a franciák már visszavonhatatlanul elkövettek. Az Egyesült Királyság meg olyan úton halad, hogy szerencsének tekinthető a távozása az unióból. A mi szempontunkból mindenképpen. Egy szélsőliberális rezsimmel kevesebb.
Európát, így az unió országait külső veszélyek fenyegetik, ez helyes megállapítás, kár, hogy a birodalmi elit és bürokrácia csak az orosz és a kínai veszélyre koncentrál. Az első földrajzilag a két birodalom közötti határvita, Kína meg nagyon messze van, csak gazdaságilag van közel. Az EU a migráció és az iszlám közös veszélyét viszont egyáltalán nem veszi komolyan. Az orosz probléma jelen állás szerint katonailag megoldhatatlan, bármekkora is a szája egyeseknek, de megegyezni a kényszerítő katonai és gazdasági okok ellenére az EU-nak eszébe sem jut. Közép-Európából nézve viszont az oroszokkal a megegyezés elkerülhetetlen. Az iszlámmal viszont nem lehet megbékélni, és többek között ezért is katonai szigorúsággal kell ellenőrizni a határokat.
Az unió gazdasági előnyei addig tartottak, amíg az ideológia le nem győzte a gazdaságot. A zöldítés és a szankciós politika már a háború előtt is értelmetlen volt az alkalmazott formájában, csak lassabban fejtette ki a negatív hatásait.
Közép-Európának egyre inkább külön érdekei lesznek, főleg akkor, ha a magállamok nem a szövetségeseink akarnak lenni, hanem az uraink, pontosan ugyanúgy, ahogy a korábbi évszázadokban mindig. Ráadásul nem az EU véd meg bennünket, hanem a NATO, de az is csak addig, ameddig Amerika komolyan veszi.
És mindehhez társul egy olyan technológiai válság, amilyet még nem élt át az emberiség. A mesterséges intelligencia félelmetes sebességű fejlődése mind a közösségi médiában, mind a dróntechnológiában, továbbá minden olyan területen, amelyen ellenőrizni és befolyásolni lehet a társadalmat és az egyes embereket, olyan eszközöket ad a különböző hatalmi csoportok kezébe, amelyek pillanatok alatt átrendezhetik a nyugati civilizációban az emberek életét. Az összes korábban emlegetett válság közül ez a legkiszámíthatatlanabb, mert az MI tényleg új technológia, az egyetlen igazán új technológia. Ha nem figyelünk, még jó kezekben is újradefiniálhatja a teljes emberi létezést. Ettől csak a kultúránk védhetne meg bennünket, de azt éppen most vesztettük el szinte teljesen.
A szerző szociológus
