Mint már korukból is látszik, a Klicsko fivérek a nagy Szovjetunió szülöttei, Vitalij négy évtizede a kirgizisztáni Belovodszkban, Vladimir pedig szűk öt esztendő múlva a kazahsztáni Szemipalatyinszkban látta meg a napvilágot. A család vándorlására az édesapa, Vladimir Rogyionovics Klicsko foglalkozása a magyarázat, a légierő ukrán származású katonatisztjének folyamatosan változtatnia kellett az állomáshelyét a földrészeken átívelő államalakulatban. Aki Magyarországon látott már (volt) orosz laktanyát, nagyjából el tudja képzelni azokat a körülményeket, amelyekben felnőttek a fiúk, helyőrségről helyőrségre. S nem volt lehetőség ellentmondani akkor sem, amikor az 1986-os csernobili atomkatasztrófa után édesapjukat bevetették a helyreállítási munkálatokhoz, ő koordinálta a helikopterek berepülését a térségbe. Ebből kiindulva szinte logikusan támadta meg évekkel később a rák a szervezetét, amelynek következtében múlt héten egy hamburgi kórházban 64 évesen elhunyt. Ám még megérhette, hogy fiai valóra váltották álmukat, s immár egy időben birtokolják a négy nagy profiboksz-szervezet nehézsúlyú világbajnoki címeit.
Ahogy a Klicsko fivérekről szóló, idén nyár elején amerikai és német mozikba került, közel kétórás életrajzi film is feleleveníti, az állandóan változó gyerekszoba kopott falait Chuck Norris és Arnold Schwarzenegger plakátjai fedték le, miközben szinte magától adódott a küzdősportok megismerése, megkedvelése. Idősebbként mindig Vitalij vitte a prímet, ő kapta és adta a nagy pofonokat, szerezte a kék-zöld foltokat, Vova inkább csak sodródott vele. A báty vitte el azt a balhét is, amikor egy harckocsiaknára bukkant, és becsempészte az ágya alá, de a papa megtalálta azt, majd leoldotta a katonai derékszíját…
Vitalij kezdetben inkább kick-boxban mutatott tehetséget, bejutott az 1992-es Eb +89 kilós döntőjébe, ahol kiütötte őt a későbbi középszerű profi ökölvívóvá vált angol Pele Reid. Végül 34-1-es mérleget hozott össze ebben a sportágban, miközben az igazi bunyót is űzte az amatőrök között. 1995-ben Olaszországban megnyerte a katonai világjátékokat, majd ezüstérmes lett a berlini vb-n, a fináléban pontozással kapott ki az orosz Alekszej Lezintől. Komoly esélyesként utazott volna az 1996-os atlantai olimpiára, ám az év elején pozitív doppingtesztet produkált, állítólag a lábsérülése kikúrálására szedett be olyan gyógyszert, amely tiltott anyagot tartalmazott. Mindenesetre kizárták az ukrán válogatottból, berakták viszont helyette öccsét, aki korábban nem szuper-, hanem nehézsúlyban (91 kg) szerepelt, s lett ott junior Eb-győztes, junior vb-2., katonai világjátékokon első. Az 1996-os Eb-n Vejlében már ő is +91-ben osztotta pofonokat, de a döntőben, bátyjához hasonlóan, kikapott Lezintől. Atlantában viszont visszavágott neki a négy között, majd a fináléban a tongai Paea Wolfgramot is legyőzte.
Később profiként szintén, de az már egy másik, másfél évtizede tartó történet. Klaus-Peter Kohl, a hamburgi Universum Box Promotion vezetője látta meg a két, akkor még tényleg szögletes mozgású óriásban a talentumot, pontosabban nem- csak és nem főképp azt, hanem az üzleti lehetőséget. Pedig még csak nem is sejthette a testvérek különösen szoros kapcsolatát, amelyről Vladimir egyszer így vallott: „Amit elértünk, közös munka eredménye. Amiben lehet, kiegészítjük egymást. Amikor ringbe lépek, Vitalij mindig ott van mellettem, sőt, szinte velem, így sokkal könnyebb.” Amikor Vova hivatásos pályafutása során váratlan vereségekbe szaladt bele, nagyon jól működött az a koreográfia, hogy Vitalij bosszút állt legyőzőin, Ross Purittyn és Corrie Sandersen. Fordítva úgy működött, hogy amikor a báty sérülés miatt feladta a Chris Byrd elleni csatát, utána Vladimir verte meg az amerikait.
Az „öcsit” tartja a szakma a jobbnak, csak lelkileg sebezhetőbbnek, erre visszavezetve három kiütéses vereségét. Viszont immár bő hét éve nem kapott ki, mérlege 56-3. Ő maga így vall kettejük különbségéről: „Vitalij zsigerileg igazi harcos, én csak megtanultam, amit kellett. Annak idején néha edzéseken próbáltunk egymással kesztyűzni, de ilyenkor rendre baljós dolgok történtek velünk: kisebb-nagyobb sérülések, felszakadt szemöldök, sőt még lábtörés is. Úgy hiszem, valaki odafentről nem engedi, hogy mi szembekerüljünk egymással, no meg édesanyánknak is megígértük, hogy nem csatázunk.” Vitalij eddigi két vereségét egyaránt sérülés miatt szenvedte el, a fénykorát élő Lennox Lewis ellen is vezető pozícióban. 2004 és 2008 között hátfájdalmai és talán motivációhiány miatt időlegesen visszavonult, az ukrán politikai életben küzdött az ellenfelekkel, indult Kijev polgármesteri székéért, a ringbelinél kisebb sikerrel. Visszatért hát a bokszhoz, s nincs, aki megállítsa, immár negyvenévesen se, mérlege 42-2, 39-szer győzött kiütéssel, ezzel ő a boksztörténet legjobb
K. O.-mérlegű világbajnoka. Most nála van a WBC zöld öve, Vladimirnál David Haye megregulázása után a WBO, az IBF, a WBA és a kevésbé jelentős IBO címe, ennél feljebb nincs.
De majd csak kitalálnak valamit, nem csak erős, okos fiúk is, mindketten doktori címet szereztek. Emellett gitároznak, jótékonykodnak az UNESCO szolgálatában. Vitalij harmadik gyermekét Maxnak keresztelte, tisztelegve a németek harmincas évekbeli bokszlegendája, Max Schmeling előtt. Tudja, mivel tartozik második hazájának, s hogyan töltheti meg az itteni csarnokokat, futballstadionokat még néhány évig. A Klicskóknak nincsen párjuk, pontosabban van: a testvérük.
origo.hu
Orbán Viktor az Eurochambres vezetőjével tárgyalt
