Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Anafilaxiás sokk (azaz életveszélyes allergiás reakció) – mondják utólag az általunk megkérdezett orvosok, köztük a háziorvos. Kiválthatja többek között gyógyszer, oltás, rovarcsípés, tipikus tünete a légzési nehézség, az izomgörcs, a nyelvdagadás, a véraláfutás, az ájulásérzet. Lehet nagyon gyors lefolyású, és tarthat több napig is. Ha a beteg nem kap megfelelő ellátást, gyakori eséllyel meghal, ám az időben beadott injekció szinte százszázalékos gyógyulást hoz(hatott volna).

A rendőrség hivatalból eljárást indított, rendkívüli haláleset címén. A napokban, pontosan egy évvel később megkaptuk a vizsgálat eredményét, amelyből kiderül, hogy az egészségügyi intézmények és az orvosok részéről nem történt mulasztás. A halál oka szívelégtelenség (annak ellenére, hogy ennek korábban semmiféle jele nem volt), és nem hozható kapcsolatba az oltással. Az is kiderült belőle, hogy édesanyámat a betegfelvétel után kilenc órával látták volna el a honvédkórházban. Vagyis akkor, amikor a Szent Imre Kórházban már az életéért küzdöttek.

A honvédkórház az ország egyik legmodernebb egészségügyi komplexuma, helikopter-leszállóhellyel. Az intézmény orvos igazgatója, Tamás Róbert a kórház honlapján elmondja, hogy 38 orvosi szakterület van jelen a honvédkórházban, jelentős többségük az egészségügyi ellátás legmagasabb szintjét képviseli, azaz egyetemi szintű szakmai színvonalon látják el a betegeket. „Ha a méretet nézzük, akkor megyei kórház vagyunk, ha a progresszív szintet, akkor pedig szeretek úgy fogalmazni, hogy a honvédkórház majdhogynem az ötödik orvosi egyetem” – fogalmaz az orvos ezredes. Azt is elmondja, hogy a kórház Budapest legnagyobb sürgősségi betegellátó centruma, ahol a fejfájástól kezdve a stroke-on át a politraumatizált esetekig minden előfordulhat, és „egyáltalán nem ritka”, hogy napi száz fölötti beteget kell ellátniuk. Ugyanitt Zacher Gábor, a honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője azt részletezi, hogy a sürgősségi osztályon nemcsak a személyi feltételek jók, hanem a felszereltség is megfelelő. Azt már nem teszi hozzá, hogy a sürgősségi ellátás mégsem úgy működik, ahogy kellene. Még annak ellenére sem, hogy az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár tavaly jelentette be, hogy 2017. március 1-jétől duplájára emelkedik a sürgősségi ellátás finanszírozása.

Nemrég két olyan haláleset is történt a honvédkórházban, amely nagy port vert fel. Tavaly decemberben egy sürgős szívműtétre szoruló 58 éves asszony várt öt órát arra, hogy megvizsgálják, állapota pedig eközben annyira leromlott, hogy esélye sem volt a túlélésre. Az elhunyt asszony egyik lánya szerint az éppen ügyeletes Zacher doktor minősíthetetlen hangnemben közölte velük, hogy ne zaklassák őket, és jó sokáig kell majd várakozniuk.

A másik eset egy szintén 58 éves, hasnyálmirigy-daganatos beteggel kapcsolatos, akinek majdnem tizenegy órát kellett várakoznia a műtétre. A férfi a család szerint a várakozás ideje alatt sem infúziót, sem fájdalomcsillapítót nem kapott. Amikor vért hányt, csak a takarítót küldték oda. Bár közel 11 órával az után, hogy megérkeztek, megműtötték, másnap a férfi meghalt. Amikor az elhunyt lánya panaszt tett a honvédkórháznál, és apja halálának ügyét kivizsgálták, a válaszlevélben egyebek mellett azt közölték, hogy a férfi súlyos betegsége következtében egyébként is menthetetlen volt, továbbá hogy a betegellátás a szakma szabályai szerint történt. Zacher Gábor az utóbbi eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy az ő és a munkatársai szakmai lelkiismerete tiszta, szakmai hiba nem történt.

Nem tudom, hogy az szakmai hibának számít-e, hogy az életveszélyes állapotot nem ismerik fel, hogy a haldokló beteget nem látják el. Ezek szerint a honvédkórházban nem számít annak. Persze lehet emlegetni az orvoshiányt meg a sürgősségi osztályok általános leterheltségét, de nem csak erről van szó. Milyen morál uralkodik egy olyan kórházi osztályon, ahol a betegfelvételen még arra sem méltatják a pácienseket, hogy az alapvető információkat elmondják nekik? Hogy órákig tartó várakozás után következik egy elővizsgálat, aztán még valószínűleg sokórás várakozás után esetleg ellátják? (Már ha az illető megéri.) Erre a kórházi viszonyokat csak távolról ismerő ember nem tud felkészülni. Miért fogadnak ennyi beteget, ha nyilvánvalóan nem tudják őket ellátni? Miért alkalmaznak olyan egészségügyi személyzetet, amely képtelen felismerni az életveszélyes állapotot? A sajtóban napvilágot lát néhány drámai haláleset, de vajon hányról nem tudunk?

Utólag több ismerős is mondta, hogy jó kapcsolataik vannak az egészségügyben, ha szólunk, segítettek volna. Sajnos nem tudtuk, kinek milyen kapcsolatai vannak, és azt sem, hányan jutnak be a sürgősségi osztályokon soron kívül, mert megvan a megfelelő ismeretségük.

Édesanyám halála után több állami vezetőtől is kaptam gyásztáviratot, mert anyukám, Vathy Zsuzsa (vagy ahogy apukám, Lázár Ervin meséiben szerepelt: Vacskamati) József Attila- és Márai-díjas íróként tagja volt a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Művészeti Akadémiának is. Azt írták, nagy veszteség, hogy anyukám nincs már. Nem tudom, hogy nekik mekkora veszteség, de azt tudom, hogy az állami vezetők soron kívül és kiemelt egészségügyi ellátást kapnak többek között a honvédkórházban. Nekik biztosan nem kell 10-12 órát várakozniuk a sürgősségi osztályokon, és nem küldözgetik őket életveszélyes állapotban egyik helyről a másikra. Ahogy nyilván Zacher Gábor hozzátartozóinak sem kell 12 órákat rostokolniuk ellátásra várva a sürgősségi osztályon, és azoknak sem, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az egészségügyben dolgozik a rokonuk, barátjuk, ismerősük. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha az e körön kívül rekedtek – akiknek nincs megfelelő összeköttetésük – élete nem a szerencsén múlna. A kiváltságosoknak járó egészségügyi ellátáshoz – mivel a magánszférát sem engedik be az egészségügybe – rajtuk kívül senki nem jut hozzá.

Úgy tűnik, hogy a sürgősségi ellátás – a nevével ellentétben – akkor működik a legkevésbé, amikor valóban sürgős segítség kell. Ha éppen túl sok a beteg, mert például hetek óta tart a fagy, és ha éppen nem ismerik fel az életveszélyes állapotot, meghalnak néhányan, és ebbe mindenki nyugodjon bele. Felelős nincs. Senki nem tehet semmiről. A hozzátartozók persze sok pénzért kérhetnek új szakértői véleményt, indíthatnak pert. És várhatnak éveket, mire bírósági döntés születik. Már ha bírják lelkileg. Ha valakit el is marasztalnak a végén, az már rég nem ott dolgozik, vagy nincs is az országban.

Nem tudom, hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy valami változzon. Azt viszont tudom, hogy családok, gyermekek, unokák élete megy tönkre! Még akkor is, ha a rendőrség szerint senki nem hibázott! Még akkor is, ha az orvosok a szakma szabályai szerint jártak el! Még akkor is, ha a lelkiismerete – mindenkinek, aki segíthetett volna – tiszta!