A beszédhibák és a szorongás okai és kezelése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mikor kell logopédushoz vinni a gyereket? Hogyan befolyásolja az internet a beszédtanulást?

Kuslits Szonja
2014. 03. 06. 17:34

Az internet megjelenésével már az egészen fiatal, általános iskolás gyerekek is gyakran nem szóban, hanem írásban beszélgetnek, chatelnek egymással. Fehérné Kovács Zsuzsanna szerint a kizárólag írásban történő kommunikáció jelentősen beszűkíti a verbális kommunikációs kompetenciájukat, könnyen önbizalom-hiányossá és visszahúzódóvá válhatnak. A szakértő szerint a tipikusan fejlődő kisgyerekek a kommunikáció, a beszédtanulás során leginkább a beszélő szájára, arcára, felsőtestére koncentrálnak, ezeknek a vizuális jeleknek fontos szerepük van a kommunikációs következtetések megszületésében. Ha ezek a megerősítő vizuális, nonverbális jelek hiányoznak, akkor nagyobb az esély a kommunikációs zavarok keletkezésére. Ezeknek a gyerekeknek nem feltétlenül rosszabb a szókincsük, de korlátozottabbak lehetnek a nyelvi kompetenciáik – mondja Fehérné.

A gyerekek és a kamaszok számára is fontos az a minta, amit a médiában látnak. A szakértő szerint a kereskedelmi média leegyszerűsített nyelvi világa, melyben a legtöbb műsorvezető igen gyorsan és egyszerű szerkezetben beszél, negatív beszédpélda. A fiatalok könnyen megszokják ezt a beszédstílust, és alkalmazkodnak is hozzá. Fehérné a gyerekekkel kapcsolatban hangsúlyozza az olvasás és az esti mese fontosságát, mert ezek nemcsak a nyelvet, hanem a fantáziát is fejlesztik. Természetesen a televíziónak nem kizárólag negatív hatásai lehetnek, a közszolgálati média megújult, m2-es csatornájának számos, kifejezetten gyerekbarát műsora is van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.