
Linzben hunyt el a LASK és a Swansea egykori játékosa
Idrizajnak viszont nem volt lehetősége bizonyítani, mindössze egyszer szerepelt a kezdőcsapatban. Részben sérülés és a támadósorbeli versengés következtében, részben azért, mert többen tartottak attól, hogy újból összeesik.
Végül 2010 májusában egy hajnali órában következett be a tragédia.
Miután az idény végén hazautazott, a linzi szülői házban megállt a szíve, és már nem tudták őt újraéleszteni. Besian Idrizaj 22 éves volt, a 40-es mezszámát a Swansea később visszavonultatta, majd 2011-ben a Premier League-be való feljutást az ő fényképével együtt ünnepelték egykori csapattársai.
Linzben és Swansea-ban azóta sem felejtik el őt, és a Liverpool több szurkolói oldala szerdán egyértelműsítette, hogy Angliában szintén emlékeznek még a mintegy két évtizeddel ezelőtti támadójukra, hiszen számos helyi portál is felelevenítette a történetét. Ennek ezúttal az apropója az lehetett, hogy a BL-alapszakasz második fordulójában 18.45-től a Vörösök a LASK otthonában lépnek pályára. A története első hazai Bajnokok Ligája-főtáblás mérkőzésére készülő osztrák bajnok nem először fogadja a Liverpoolt, 2023 őszén az El csoportkörében 3-1-re nyertek a vendégek Szoboszlai Dominikkal a sorukban. A magyar középpályás ezúttal sérülés miatt biztosan nem játszik majd.
























