Gandhiról és a politikai dinoszauruszokról

Értékteremtésre sarkalló szellemi töltés nélkül a politika csak rövid távon lehet sikeres.

Számomra ő az elvek nélküli politika első számú képviselője, sikeressége ellenére, vagy talán épp sikeressége miatt. Tony Blair, aki Irak lerohanásának idején már a hazugság katedrálisának egyik főépítésze volt, ami aztán idővel nevének elértéktelenedését is magával hozta, tekintve hogy a valóságot azért hosszú időn át még a legmenőbb pr-cégek és szpindoktorok – például az ördögien ügyes Alastair Campbell – által finomra hangolt politikából sem lehet teljesen kizárni. Blair példája – és a valósággal dörömbölő radikálisok előretörése – intő jel a világ más részein is. Leginkább arra, hogy a társadalmak pozitív erőit mozgósítani képes szellemiség, lelki töltet nélkül a politika öncélúvá válik, és ez az öncélúság helyet teremt a kalandorok, az önjelölt népvezérek számára.

Magyarországon konzervatív műhelyekben az utóbbi években sokszor lehetett hallani az elitváltás kifejezést, amely alatt nálam okosabb emberek szerintem azt érthetik, hogy a mai magyar jobboldalnak meg kell teremtenie saját gazdasági-pénzügyi bázisát, mivel e nélkül ugyanaz a sors vár rá, mint Antall József MDF-jére: elkerülhetetlenül vereséget szenved a társadalmilag beágyazott – értsd: a közösből a privatizáció során sokkal hatékonyabban pénzeket, hogy is mondjam csak, eltérítő, háttérhatalmát megőrző – baloldaltól. Ez az érvelés akár igaz is lehet, de az elitváltás kifejezés mégiscsak veszedelmes kitérőkhöz vezethet a politikában, olyan zsákutcákba, ahonnan nincs visszaút. A haszonszerzők cinikus világában ugyanis épp az semmisül meg először, amiért a választók vezetőiket hatalommal ruházták fel: az éleslátás, jobban mondva a valóságlátás képessége.

Azok közé tartozom, akik úgy látják, Európának és azon belül ma Magyarországnak a szellemi energiákat megmozdítani képes politikára van szüksége. Olyan elvszerű politizálásra, amely végre képes felszabadítani azokat az erőket, amelyek a rendszerváltás villanófényében megmutatták már magukat. Lehet, hogy ezzel az elgondolással, amely a gyakorlatiasság mellett ezt az alapvetést is hangsúlyozza, már rég kihalt politikai dinoszauruszok világát idézem fel, de szeretném hinni, hogy ez ma is modern gondolat.

Ilyen pozitív, építeni képes erőket kivételes politikusok és államférfiak tudnak mozgásba lendíteni. Gandhi ilyen gondolkodó és államférfi volt. Ám nem kell vátesznek lenni ahhoz, sőt talán közvélemény-kutatásokra sincs szükség, hogy érzékeljük: Magyarországon is erős a várakozás, hogy a szellemnek ez az ereje a politikában utat találjon magának.

Visszatérve Indiára, Gandhi 1921-ben ebben a városban, Madurájban cserélte le öltözékét a saját maga szőtt dhotira, ami szimbolikus lépés, az indiai gazdaságot kiszipolyozó brit textilipar elleni – már korábban politikai programmá érlelődött – ruhabojkott politikai gesztusa volt.

A hazai ipar megerősítése, a helyi gazdasági erők előnyben részesítése minden a köz érdekét, a helyi közösségeket szem előtt tartó politika sajátja. Úgy rémlik, ennek programpontjai a mai napig hangsúlyosak a Fidesz céljai között is. Valóra váltásukhoz azonban a már említett elitváltás elgondolása aligha elegendő. Emebből kevesebb, szellemből – és konkrétumokból is – több kellene az előrelépéshez.