Jogsi otthonról: nálunk is terjed a távoktatás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nyugaton már bevett gyakorlat, itthon pedig most kezd egyre szélesebb körben elterjedni az otthoni, számítógépes tanulás.

Szabó Péter
2013. 09. 12. 10:12

Az eTITAN – mint a képzések adminisztrációs rendszere – adatbázisában rögzíti és értékeli is a tanuló előrehaladását, az ellenőrző kérdésekre adott válaszait, eredményeit és tevékenységét, ezzel is segítve az oktatás folyamatát. A tanfolyam elvégzését követően a tanuló a hatályos szabályoknak megfelelő képzési igazolást kap – amelyet az eTITAN automatikusan be is küld a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz –, és ugyanolyan vizsgát tehet, mint azok, akik a hagyományos tantermi oktatással szerezték meg ismereteiket.

A hivatásos tehergépkocsi- és autóbusz-vezetők számára kötelező Gépjármű-vezetői Képesítési Igazolvány (GKI) megszerzésére is lehetőség van e-learning keretében. Ez a képzési forma nagyban megkönnyítheti a hivatásos sofőrök életét, akik számára a tantermi képzés ily módon nem igényel külön rendszeres időráfordítást, a tananyagot szabadidejükben, kiállási és pihenőidejükben is bármikor, bárhol elsajátíthatják.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság által akkreditált tananyagokat a hazai járművezető-képzésben több évtizedes tapasztalattal rendelkező közlekedési szakértői csoport készítette, szoros együttműködésben egy pedagógiai, didaktikai szakemberekből és multimédiás fejlesztőkből álló csapattal, ami szakmailag és módszertanilag egyaránt garanciát jelent a tananyagok magas színvonalára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.