Hogyan téliesítsük autónkat?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Néhány dologra oda kell figyelnünk, mikor beköszönt a hideg, különben komoly károkat okozhatunk autónkban.

Szabados Balázs
2014. 11. 25. 13:18

Téli körülmények között sokkal nagyobb szerepe van a lámpáknak, ugyanis a látási viszonyokat negatívan befolyásolja a havazás, a köd vagy az ilyenkor jellemző szmog. Ráadásul a felverődő latyakos lé is tompíthatja a fényt, így lehetőleg minden elindulás előtt tisztítsuk meg a lámpákat és ellenőrizzük, hogy működnek-e az égők. A fényszórómagasságot is helyesen állítsuk be, ne vakítsa a szembe jövő sofőrt, ugyanakkor megfelelő hosszúságú útszakaszt világítson be.

Az ablaktörlő lapátokat fagyban érdemes minden este vagy hosszabb ideig tartó parkolás előtt felhajtani, nehogy ráfagyjanak az ablakra. Ha mégis úgy felejtettük, és jól rá is fagyott a szélvédőre, akkor nehogy azzal kezdjünk, hogy bekapcsoljuk a törlőt, mert jobb esetben csak a gumit vágja gajra, rosszabb esetben a mozgatómotor is leéghet. Takarítsuk el a havat és a jeget a szélvédőről, kerüljük ki óvatosan a ráfagyott lapátokat, majd a fűtés segítségével olvasszuk meg a jeget az ablak alján, ezt követően már használhatjuk a rendszert.

Télen a sok latyak, sár meg a jegesedést gátló, útra szórt alternatív szerek (direkt nem sózást írtam) meglehetősen destruktív hatással van a karosszéria aljára, valamint a kerékjáratokra. Emiatt érdemes hetente, kéthetente mosóba vinni az autót, ahol az alvázát is alaposan, nagynyomású vízzel le tudják tisztítani. Az újabb kocsikat már sokkal hatékonyabb alvázvédelemmel látják el, mint mondjuk a 20 évvel ezelőttieket, de azért 2-3 évente érdemes rááldoznunk egy kis pénzt üreg- és alvázvédelmi kezelésre. Ez ugyanis hatékony védelmet biztosít a rozsdásodás ellen.

Novembertől márciusig mindenképpen legyen nálunk jégoldó zárolajozó, jégkaparó, törlőrongy, esetleg egy kisebb seprű a hó nagy részének eltakarítására. A téli gumikat, a gumitömítéseket és a fényezetlen műanyag alkatrészeket érdemes speciális szilikonos spray-vel még a nagy hideg beállta előtt lekezelni, ugyanis ápolás nélkül töredezetté válhatnak a gumitömítések és maguk az abroncsok is. A tavaly márciusi hatalmas hómennyiség miatt sok autó napokra beszorult az autópályán, így érdemes túlélőcsomagot is magunkkal vinni (takaró, ennivaló, innivaló, indítókábel, meleg ruhanemű).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.