A társaság ugyanakkor kedvezőbb helyzetben várja a telet számos versenytársánál. A következő hat hónap üzemanyag-szükségletének 82 százalékát már előre, kedvező áron biztosította, flottájának háromnegyedét pedig az előző generációnál 18–20 százalékkal takarékosabb Airbus A321neo repülőgépek alkotják. A vállalat emellett 2,2 milliárd eurós likviditási tartalékkal rendelkezik.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Wizz Air utasai elkerülhetik a drágulást. Váradi szerint az üzemanyag a légitársaság teljes költségének 30–35 százalékát teszi ki, az emelkedő kiadások pedig várhatóan a repülőjegyek árában is megjelennek.
Rekordforgalom Magyarországon
A nehézségek ellenére a Wizz Air továbbra is jelentős növekedéssel számol. A társaság a június és augusztus közötti időszakban 23,8 millió utast szállított, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Magyarországon még ennél is nagyobb, 30 százalékos volt a növekedés, a nyári utasszám elérte a 2,6 milliót.
A légitársaság szeptemberben 38 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett Magyarországon, budapesti bázisáról 88 útvonalon, 36 országba közlekedik. A téli menetrendben új célállomásokkal is bővül a kínálat: október 25-től Oslo, két nappal később pedig az egyiptomi Marsa Alam válik elérhetővé.
Váradi szerint a társaság az idén világszerte mintegy 80 millió utast szállíthat, 2030-ra pedig már 127 millióval számolnak. A vezérigazgató ugyanakkor elismerte, hogy a 2026–2027-es üzleti év pénzügyi szempontból a vállalat egyik legnehezebb időszaka lehet.
























