Az LMP nem kommentálja a Központi Nyomozó Főügyészség Sukoró-ügyben hozott határozatát, de a párt szerint az kiderült, hogy az emberek továbbra sem fognak tisztábban látni „az elmúlt kormányzati ciklusok zavaros ügyeiben” – mondta Schiffer András. Az LMP országgyűlési képviselője kiemelte: nem tartja szerencsésnek, ha a politikusok konkrét nyomozati döntéseket kommentálnak, mert a politikának önmegtartóztatást kell tanúsítania az igazságszolgáltatás működését érintő ügyekben. A Fidesz elszámoltatási politikája megbukott – vélekedett a politikus. Mint ismert, 2009-ben Schiffer András tett feljelentést Gyurcsány Ferenc ellen.
Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint a főügyészség döntése azt bizonyítja, hogy a Fidesz alaptalanul vádaskodik.
„A nyomozás befejeződött, az iratismertetés megtörtént, és ami most folyik, az a konkrét vádelőkészítés” – mondta az üggyel kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész a Hír TV Kontraszt című műsorában a közelmúltban. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla egyébként nemrégiben jogerősen semmisnek mondta ki a telekcsere-szerződést. Gyurcsány Ferenc pedig június végén egy interjúban még arról beszélt, hogy valószínűleg néhány héten belül vádat emelnek ellene.
A bukott miniszterelnök politikai hajtóvadászatként állította be meggyanúsítását, a kihallgatására „rockkoncert” szerveződött, melyen a Hír TV munkatársaira is rátámadtak a szimpatizánsok. Az ügyészségen készült videofelvételeket pedig, ahogyan az a sajtóban jó előre be volt harangozva, közzé is tette.
Nem Gyurcsány az egyetlen szocialista prominens, akinek a neve felmerült az ügy kapcsán, Veres Jánost idén januárban tanúként hallgatták ki. Bajnai Gordont és miniszterét is bekérették a hatóságok. Oszkó Péter az Állami Számvevőszék szerint valótlanságot állított tanúvallomásában.
Joav Blum január végén fellebbezett a Székesfehérvári Törvényszékre a sukorói telekcsere ügyében – írta a Magyar Nemzet. Az izraeli–magyar állampolgárságú alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a döntés megváltoztatását kéri a Fővárosi Ítélőtáblától.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!