Szigorít a kormány: öt helyett egy ember léphet be naponta a tranzitzónába

A migránsok befogadásának beismerése után Orbánék most korlátozzák a „kopogtató” menekültek számát. Fellendülhet az embercsempészet.

Vég Márton
2018. 01. 26. 15:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bekeményít a kormány migránsügyben. Nem elég, hogy a Belügyminisztérium tegnap indoklás nélkül visszavonta a tavaly decemberben közreadott, 2017–2018-ra szóló menekültügyi támogatási pályázatokat, a Migration Aid nevű civil szervezettől úgy értesültünk: az eddigi napi 5-5 helyett a jövőben már csak napi 1-1 menekült léphet be a szerb–magyar határon felépített két tranzitzónába és nyújthatja be kérelmét a menekültstátuszra.

„A kormány úgy döntött, hogy a lehetséges minimumra csökkenti azoknak a háborús övezetekből érkező embereknek a számát, akik beadhatják a menedékkérelmüket a tranzitzónákban. Napi 1 főre.

Ők azok, akik a kormányzati kommunikáció értelmében türelmesen kopogtatnak az ország ajtaján.”

Ez olvasható a Migration Aid honlapjára kitett közleményben. Szerintük a döntés illeszkedik azoknak a pánikszerű politikai döntéseknek a sorába, amiket a kormány azóta hoz, hogy Altusz Kristóf, a külügyminisztérium helyettes államtitkára arról nyilatkozott, 2017-ben közel 1300 menedékkérő kapott védelmet Magyarországon.

A szervezetnél egyébként úgy látják, hogy ennek a szigorításnak drámai következményei lesznek. „Eddig is 6-12 hónapot kellett egy-egy afgán, szír vagy iraki menedékkérő családnak várnia arra a szerbiai menekülttáborokban, hogy beadhassák a menedékkérelmüket a magyar határon és ezzel megnyíljon a lehetőség előttük, hogy legálisan belépjenek az EU területére.

Ezzel a döntéssel a várakozási idő egyik pillanatról a másikra megötszöröződik, mostantól éveket kellene várniuk arra, hogy egyáltalán kopoghassanak Magyarország kapuján” – írták.

A Migration Aid szerint a kormány döntésének gyakorlati következménye az lesz, hogy újabb lendületet kap az embercsempészet a déli határainknál. Úgy fogalmaznak, hogy az embercsempész bűnszervezetek most dörzsölhetik a tenyerüket és imáikba foglalják Orbán Viktor nevét, mert

újabb százmilliókat tehetnek majd zsebre azzal, hogy a reménytelen szerbiai várakozásba belefáradt családokat gyalog, autóval, kamionnal, vonaton, repülőn átcsempésszék az országon.

Az Altusz-nyilatkozat óta kialakult kommunikációs zűrzavart – a kormány migránsellenes kommunikációja és migránsoknak segítő pályázatok kiírása közti ellentmondást – először a Belügyminisztérium oldotta fel azzal a drasztikus és indokolatlan döntésével, hogy tegnap visszavonta a tavaly decemberben közreadott, 2017–2018-ra szóló menekültügyi támogatási pályázatokat.

A 13 visszavont pályázat között egyebek mellett van a nemzetközi védelmet élvező kísérő nélküli kiskorúak védelmének fokozása és társadalmi integrációjának, önálló életkezdésének segítése vagy például a lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítését célzó program is, amikre a kormány által amúgy erősen támadott, Soros-féle civil szervezetek is eredményesen pályáztak korábban.

További 9 pályázatot nem vont vissza a Belügyminisztérium: kitoloncolásra és a menekültek önkéntes hazatérést segítő projektekre továbbra is lehet majd pályázni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.