Miért csökkentek a bérek? Választ vár a Fidesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A héten elsősorban az új választási eljárási törvény és az IMF-fel folytatandó tárgyalások tartották izgalomban a közvéleményt.

Kovács András
2012. 09. 23. 9:30

Kedden benyújtotta a parlamentnek az új választási eljárásra vonatkozó törvényjavaslatát a Fidesz-KDNP frakciószövetség. Az indítvány előírja egyebek mellett az előzetes feliratkozás intézményét, amelynek alkotmányos alapját is megteremtenék a kormánypártok. Az országgyűlési választáson kétszáz ajánlás lenne szükséges az egyéni jelöltállításhoz, az európai parlamenti voksoláson pedig ötezer ajánlást kellene összegyűjteni. Az indítvány értelmében megújulnak a központi választási szervek is.

Valószínűleg ront növekedési várakozásán a kormány – közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Pleschinger Gyula a Dow Jones hírügynökségnek azt mondta: az idei 2,5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycél nincs veszélyben, és a kabinet kitart a jövő évi 1,6 százalékos növekedési cél mellett is.

Motorgyártó központ

Szerdán tovább folytatódott a kormány, az Európai Bizottság és az IMF közötti kommunikáció, mivel a kabinet elküldte az alternatív javaslatait tartalmazó levelét. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta: a dokumentumban leírták azokat a javaslatokat, amelyeket a kabinet vállalna az IMF-megállapodásért. Varga Mihály hozzátette: már a jövő héten eldőlhet, mikor érkezik vissza Budapestre a tárgyalódelegáció.

Szentgotthárdon felavatták az Opel 500 millió eurós beruházással felépült flexibilis motorgyárát. A fejlesztésnek köszönhetően 800 új munkahely jött létre, és a gyárban egy teljesen új motorcsalád sorozatgyártását kezdik meg az év végéig. Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki ünnepségen arról beszélt, hogy a Vas megyei város ezzel az üzemmel Európa egyik motorgyártó központjává válik, Magyarország pedig újabb lépést tett abba az irányba, hogy Közép-Kelet-Európa egyik autóipari központja legyen. A kormányfő hangsúlyozta: több száz magyar családnak lett biztos a jövője ezzel a beruházással.

Kitartanak

A kormánynak továbbra is ragaszkodnia kell a munkahelyvédelmi akciótervhez az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon – mondta Varga pénteken. Hangsúlyozta: annak ellenére kitartanak álláspontjuk mellett, hogy talán ezzel kapcsolatosan alakult ki a legtöbb vita a nemzetközi hitelezők szakembereivel a júliusi tárgyalásokon. Mint mondta: a magyar kormány továbbra is úgy véli: ez a program szükséges a magyar gazdaság növekedésének stabilizálásához.

Szólt arról is, hogy a magyar jegybanknak – hasonlóan az Európai Központi Bankhoz – élnie kellene a gazdaságélénkítés bizonyos monetáris politikai eszközeivel. Varga azt is közölte: a kormány a fogyasztás megindulásával számol a gazdasági növekedés előrejelzésénél.

Miért csökkentek?

Szocialista politikusoktól kért pénteken tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal 2008-ban kötött megállapodásról és az azután hozott intézkedésekről a Fidesz. Selmeczi Gabriella szóvivő azt mondta: egyebek mellett arra várnak választ a parlament gazdasági bizottságában Mesterházy Attila MSZP elnök-frakcióvezetőtől és Veres János volt pénzügyminisztertől, hogy az IMF-egyezség után miért csökkentek Magyarországon a bérek és a nyugdíjak, miért csökkent háromról két évre a gyes, és miért kellett általános, értékalapú ingatlanadó bevezetéséről dönteni.

Az MSZP válaszában azt közölte: 2008-ban az akkori kormány a teljes hazai nyilvánosság elé tárta az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak elküldött szándéklevelet, vagyis azok az információk, amelyeket most hiányol a Fidesz, lassan négy éve rendelkezésére állnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.