Doubravszky György hétfőn az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága előtt beszélt erről. Kiemelte: az általa, egy külső szakértő bevonásával elkészített szakmai anyagban olyan megoldást javasol, amely nem igényelne állami forrást, és nem szűkítené le az abban részt vevők körét. Kifejtette: nem azt javasolja majd, hogy a jelenlegi árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket, mert „ez egy igazságtalan helyzet szentesítése lenne”. A pénzügyi jogok biztosa kiemelte: javaslatának az lesz a kiindulópontja, hogy a devizában nyilvántartott, de forintban felvett és abban is törlesztett hitelekre számos olyan költség – például árfolyamrés – rakódott, amelynek nem lett volna szabad.
Doubravszky György elmondta: senkinek nem érdeke, hogy a magyar bankrendszer bármilyen szempontból meginogjon, de mindenkinek érdeke, hogy olyan megoldás szülessen, amely az államnak, a hiteleseknek és a bankszövetségnek is kedvező, még ha rövid távon úgy is tűnik, hogy veszteséget hoz a bankoknak. A magyar bankrendszer megújítását egy új, alternatív bankrendszer létrehozása segítheti – vélekedett a pénzügyi jogok biztosa.
A magyarországi háztartások devizakitettségéből, vagyis a devizahitelezésből adódó társadalmi feszültségek megoldására indított háromoldalú szakmai tárgyalásról a biztos kifejtette: bízik benne, hogy miután a Nemzetgazdasági Minisztériumban lezajlott az átadás-átvétel, folytatni tudják a tárgyalásokat, sőt fel is tudják azokat gyorsítani. Emlékeztetett arra, hogy az átmeneti időszakra, vagyis amíg nincs megállapodás, kezdeményezett egy 45 napos kilakoltatási moratóriumot. Ez nem a végleges megoldás, de fontos gesztus, amely azt biztosítja, hogy az érdemi tárgyalások alatt senki ne kerüljön az utcára – hangsúlyozta Doubravszky György.
Szólt arról is, hogy hivatala még nem tudta megkezdeni működését, aláírási joga is csak múlt péntek óta van.
Elképzeléseiről kifejtette: egy modern, 21. századi fogyasztóvédelemben gondolkozik, ahol a jogászoknak kell megtanulniuk „emberül fogalmazni”, és nem fordítva.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!