Újabb segítséget kapnak a devizahitelesek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz és országgyűlési frakciója továbbra is támogat minden olyan javaslatot, amely végleges és biztonságos megoldást nyújt a problémára – mondta Selmeczi Gabriella.

TK
2013. 03. 09. 13:00

A Nemzetgazdasági Minisztérium szombati közleménye szerint a kabinet arra ösztönzi a közeljövőben az önkormányzatokat, hogy vállaljanak részt a súlyos társadalmi probléma közös megoldásában önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetőségével, a kormány pedig megvizsgálja, hogy milyen segítséget tud ebben biztosítani a helyhatóságok számára. A tárca álláspontja szerint a lakóingatlanokkal és szociális intézményrendszerrel rendelkező önkormányzati rendszerben jelentős tartalék rejlik.

Február 27-én kezdődtek meg a tárgyalások a devizahitelesek problémájának rendezéséről, majd a háromoldalú szakmai tárgyalás március 5-ei fordulóját a Magyar Bankszövetség kérésére elhalasztották.


A kormány számít az önkormányzatokra azoknak a devizahiteleseknek a megsegítésében, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget – mondta az Emmi szociális államtitkára. Soltész Miklós szerint megoldás lehet az érintettek számára az önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetősége.


Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint hivatali ideje alatt az MNB aktívabban is felléphetett volna a devizahitelezés terjedése ellen, bár szerinte más eszközük nem nagyon volt, mint a szavuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.