Elfogták a vajai férfit, aki halálra verhette apját

Elfogta a rendőrség a vajai gyilkosság gyanúsítottját – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

GB
2013. 06. 08. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fedor Rita elmondta: K. Ferenc 39 éves vajai lakost több emberen elkövetett gyilkossági kísérlet bűntettének megalapozott gyanújával pénteken őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését. A főhadnagy tájékoztatása szerint a férfi csütörtök éjjel előzetes szóváltást követően szüleit vajai lakásukban olyan súlyosan bántalmazta, hogy apja a helyszínen életét vesztette, míg anyja súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A szóvivő megjegyezte: a házaspárra pénteken találtak rá, akkor a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és még aznap el is fogta a gyilkosság, illetve életveszélyes testi sértés gyanúsítottját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.