A törvénymódosítás kitér a pénzügyi rezsicsökkentésre is, jogszabályba foglalták ugyanis, hogy minimum 500 millió forintos bírsággal sújthatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket. Ugyancsak a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintig terjedő díjmentes pénzfelvételhez kapcsolódik annak rögzítése, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvétel felső limitje nem lehet kevesebb napi 150 ezer, tranzakciónként pedig 75 ezer forintnál.
A parlament döntött arról is, hogy a bankok negyedévente kötelesek lesznek tájékoztatni devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. Ezt megelőzően, első alkalommal közölniük kell, hogy az ügyfél az árfolyamgátba belépése óta mennyit takarított meg összesen. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kell küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést. Azt, hogy a bankok eleget tettek-e tájékoztatási kötelezettségüknek, az MNB ellenőrzi majd.
Félbeszakadt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslat név szerinti zárószavazása csütörtök délelőtt a parlamentben, miután az LMP megafonból szóló szirénázással tiltakozott az ülésteremben az indítvány elfogadása ellen. Schiffer András frakcióvezető egy Magyarország eladva és eladósítva, párttársa, Lengyel Szilvia pedig egy Nem leszünk orosz atomgyarmat feliratú molinót tartott fel, míg az ugyancsak LMP-s Szél Bernadett és Ertsey Katalin kezében egy-egy folyamatosan szirénázó megafon volt.
Az elnöklő Jakab István felszólította Schiffer Andrást, hogy gondoskodjon a rendzavarás beszüntetéséről, majd felkérte a teremszolgálat munkatársait, hogy szüntessék meg „a súlyos rendzavarást”.
A fideszes Vitányi István, Szél Bernadett padtársa közben papírgalacsint dobált az egyik megafonba, vélhetően így próbálva elhallgattatni azt. Szél Bernadett megafonja egyszer lemerült, de elővett helyette egy másikat.
Paks a rezsicsökkentés záloga















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!