Nőtt a helyi adóbevétel Nyíregyházán

December 29-éig a helyhatóság számlájára összesen 8 milliárd 866 millió forintot utaltak át.

MNO
2015. 01. 02. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Polgári András elmondta, hogy december 29-éig a helyhatóság számlájára összesen 8 milliárd 866 millió forintot utaltak át. Az adóbevétel 771 millió forinttal haladta meg a 2013-as év hasonló időszakában realizálódott befizetéseket, így a növekedés jelentős, 9,5 százalékos lett – emelte ki. Az osztályvezető tájékoztatása szerint a legszámottevőbb összeget az iparűzési adóból szedtek be, 6 milliárd 284 millió forintot. Ennél az adónemnél 12 százalékos, 674 millió forint a növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Polgári András kiemelte: a december 20-án esedékes iparűzésiadó-feltöltési kötelezettségüknek a vállalkozások 951 millió forint összegben tettek eleget. Ez az összeg 2013 decemberében 728 millió forint volt. „A növekedés a már működő és az újonnan létre jött vállalkozások eredményességét igazolja” – tette hozzá. A nyíregyházi önkormányzatnál maradó második meghatározó adónem az építményadó, amelyből 2 milliárd 67 millió forint folyt be 2014-ben. Ez az összeg 75 millió forinttal nagyobb az előző évben beszedettnél. Gépjárműadóból 377,1 millió forint került a számlára, 1,5 millióval több a 2013-asnál.

Az adóosztály vezetője az idegenforgalmi adóval kapcsolatban kifejtette: az utóbbi időben történt nyíregyházi turisztikai fejlesztéseknek és a gazdag programkínálatnak köszönhetően jelentős lett az adónembevétel, 28 millió forinttal több volt a befizetés: 2013-ban 40,9 millió forint, 2014-ben 69,1 millió forint. Hozzáfűzte: az idegenforgalmi adó minden beszedett forintjához a központi költségvetés 1,5 forintot tesz hozzá, amelyet az önkormányzat az előző évekhez hasonlóan teljes egészében a turizmus és a városmarketing feladataira fordít.

Polgári András arról is szólt, hogy az adózói morál tovább javult Nyíregyházán, így a kirótt késedelmi pótlék- és a bírság összege 2 millió forinttal csökkenhetett, 2014-ben 58,8 millió forintra mérséklődött. A nyíregyházi önkormányzatnál 2015-re 727 millió forint összegű adóbevétel-növekedést terveznek, várhatóan meghaladják majd a 9,5 milliárd forintot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.