A honvédség bevonását vizsgálja a Jobbik

Attól tartanak, a rendőrség kevés a hatékony fellépéshez.

MTI
2015. 08. 24. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelezte: számolnak azzal, hogy az „egyre erőszakosabbá váló” illegális bevándorlókkal szemben kell megvédeni a határt, és attól tartanak, a rendőrség kevés a hatékony fellépéshez.

Példaként említette a görög–macedón határt, ahol a napokban a rendőrség ereje kevés volt, hogy feltartóztassa a bevándorlók tömegét.

Nem szeretnénk megélni, hogy Magyarország is hasonló helyzetbe kerüljön – fogalmazott.

A jobbikos politikus kifejtette, hogy az alaptörvény kétharmados felhatalmazás esetén lehetővé teszi a honvédség Magyarország területén történő bevetését szükséghelyzetben, és ez nem jelent rendkívüli állapotot. Célként jelölte meg az ország területi épségének megmaradását.

Volner Jánost kérdezték Pesti Imre fideszes képviselő azon felvetéséről is, miszerint törvényi eszközzel lehetne kötelezni a bevándorlókat szűrővizsgálatra és bizonyos védőoltásokra. Azt felelte: zárt menekülttáborok esetén korlátozott lenne az érintettek mozgása és csökkenne a járványveszély.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.