Több plébánia is kihasználta a szabad ég alatt történő szentmise bemutatásának lehetőségét a hívek jelenlétében, Székelyföldön.
Megtartották az első szabadtéri szentmiséket Csíkszeredában
A Szent Kereszt Plébánia híveinek Darvas-Kozma József címzetes esperes vezetésével mutattak be szentmisét.

A csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia híveinek 9 és 11 órától is mutattak be vasárnapi szentmisét. Darvas-Kozma József címzetes esperes a Szabadság téren, a húsvéti ételszentelés helyszínén szerette volna bemutatni a legszentebb áldozatot, de erre nem kaptak engedélyt. A hozzávetőlegesen 200-300 résztvevő így a Millenniumi templom előtti téren gyűlt össze. A tizenegy órás istentiszteleten, amelyet Tamás József nyugalmazott püspök celebrált, a résztvevők többsége megtartotta a másfél méteres távolságot egymástól, kivéve, akik családosan vettek részt az eseményen.
A védőmaszk viselésének kötelezettségét is komolyan vette a többségük.
Az egyházi eseményről a teljes beszámoló megtekinthető a Székelyhon.ro internetes oldalon.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.

Összeesett és meghalt egy vevő egy debreceni áruházban
Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

450 milliárd forinttal költenek többet egészségvédelemre
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bicikliző tolvaj akart kirabolni egy idős férfit Cegléden–videó

Ukrajna alaptalan vádakkal támadja Magyarországot

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Orbán Viktor is reagált a Magyarország elleni ukrán lejárató hadjáratra

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Hamilton minden idők legjobbja, de technikailag már túl van a csúcson

Pofon a magyar szurkolóknak: tiltólistára kerültek egyes himnuszok a vb-n

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Címoldalról ajánljuk