Tökrészegen randalírozott egy férfi az istentiszteleten
Jól felöntött a garatra, majd elment a templomba.
Jól felöntött a garatra, majd elment a templomba.

Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.

Az elnöki eskütétel időpontja magyar idő szerint este 18 óra.

A balatonalmádi református templomban tartott ünnepi istentiszteletet a református püspök.

Karácsonyi istentiszteletet tartott a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke.

Az istentisztelet mellett fogathajtó versennyel is tisztelegnek a nemzetpolitikai államtitkár emléke előtt.

A rendezvényen a világegyetem legeredetibb történetét mesélik el.

Károly a betegsége után lassan visszatérhet a hivatali feladataihoz.

Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jövő szeptembertől rátennék a kezüket a magyarok pénzére.

A balliberális szavazók is neheztelnek Magyar Péterre.

Olyan izgalmas, hogy biztosan nem akar lemaradni róla.

Szentkirályi Alexandra megmutatta, hogyan néz ki, amikor egy politikus válaszol a kérdésekre.

A lengyel alkotmánybíróság döntést hozott a bírák ügyében.

Sokan már most a választási ígéretek megszegését emlegetik.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

Megy a hiszti ezerrel, az olimpiai bajnoknak semmi sem jó.

The government has repeatedly signaled that it is ready to help.

A vasútvonal fejlesztése a magyar közlekedéspolitika egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.