Magyarországnak sikerült megőriznie a szuverenitását, miután megkapta azokat a garanciákat, amelyeket kért. Az Európai Tanács csúcsértekezletén megállapodás született az unió hosszú távú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról – mondta Varga Judit igazságügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök is utalt rá, a járványhelyzet idején nem lehet ideológiai csatákat vívni – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter. – Tehát az első és legfontosabb győzelem az, hogy rádöbbentek erre, és a felelőtlenségükből kiléptek az európai vezetők – tette hozzá.

Fotó: Kurucz Árpád
Senki sem zsarolhat egyetlen tagállamot, így Magyarországot sem azért, hogy ideológiai kérdésekben feladja a saját nemzeti identitásának megfelelő álláspontját. Kiemelte, hogy a kormánynak sikerült megőriznie a magyarok pénzét, az uniós forrásokat és az ország hitelességét. – Egyedül a magyar és a lengyel fél emlékeztetett mindenkit a tárgyalások során arra, hogy vannak uniós szerződések, amelyek bizonyos kérdésekben egyhangúságot írnak elő, például ha az európai értékekről van szó, köztük a jogállamiságról.
Varga Judit úgy fogalmazott: megőriztük a szolidaritást és a türelmünket. Talán egyszer majd a magyar ellenzék is felismeri, hogy a hazája érdekeit kell képviselnie Brüsszelben is.