Lázméréssel kezdődik a holnapi felvételi

Hetvenötezer diák írja meg holnap a középiskolai felvételi központi írásbeli feladatsorait, a vizsgákat szigorú óvintézkedések mellett tartják meg. A járvány miatt idén két pótnapot is szerveznek azoknak, akik betegség vagy karantén miatt nem tudnak részt venni.

Csókás Adrienn
2021. 01. 22. 16:53
Mátyus Viktória
Január 18-án kell megírniuk a központi felvételit Fotó: MTI/Rosta Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi érettségikor már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartják meg holnap a középiskolai felvételi vizsgákat – közölte lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A középiskolába készülő fiatalok holnap írják meg a központi írásbeli felvételit: egy magyar nyelv és irodalom, illetve egy matematika feladatsor vár rájuk.

Országszerte 535 helyszínen szerveznek vizsgát mintegy 75 ezer diák részvételével. Tudni kell ugyanakkor, hogy a középiskoláknak csak mintegy fele követeli meg a felvételit,

számos intézménybe vizsga nélkül, pusztán az általános iskolai jegyek alapján is be lehet jutni.

A járványhelyzet miatt a minisztérium egészségvédelmi ajánlást is készített az iskoláknak. Az Oktatási Hivatal honlapján megtekinthető szabály szerint az iskolákba kizárólag testhőmérséklet-mérést követően, maszkban lehet belépni, a vizsgázáskor egy teremben legfeljebb tíz tanuló lehet. Védőmaszk viselése a felügyelő tanároknak kötelező, a vizsgázóknak a tanteremben ajánlott.

Minden vizsgahelyszínen biztosítják a szervezők a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítő szert, emellett a tankerületek védőkesztyűt is adnak a vizsgadolgozatokat beszedő és javító pedagógusoknak.

Dolgozatírás közben a diákoknak nem kötelező maszkot viselniük, a tanároknak viszont igen
Fotó: Veszprém Megyei Napló/Balogh Ákos

A korábbi évektől eltérően – a vírushelyzet miatt – ezúttal

a szokásos egy helyett két pótnapot is biztosítanak a diákoknak,

hogy azok se maradjanak le a felvételi vizsgáról, akik az első időpontban betegség vagy karantén miatt nem tudják megírni a dolgozatokat. A pótlási lehetőség január 28-án és február 5-én lesz.

A fenti óvintézkedések egyébként tavaly már bizonyítottak:

sem a tavaszi, sem az őszi érettségi időszak után nem regisztráltak olyan koronavírusos megbetegedést, amit a vizsgákhoz lehetett volna kötni.

A 2021-es érettségi kapcsán Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott ma reggeli interjújában megemlítette: jövő héten dönt a kormány arról, hogy az érettségizőket és tanáraikat esetleg előre hozzák az oltási rendben azért, hogy hamarabb visszaengedhessék őket az iskolába.

Közleményében a szaktárca arra is felhívta a figyelmet, hogy az Oktatási Hivatal honlapján elérhető az összes korábbi feladatsor a javítókulcsokkal együtt, a felkészülést segítendő.

Mivel évről évre visszatérő kérdés, hogy az írásbeli felvételi túl könnyű vagy túl nehéz volt-e, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vizsga célja a tanulói teljesítmény objektív mérése, ezért az egységes írásbeli feladatsor eltérő nehézségű feladatokat tartalmaz, éppen ettől alkalmas arra, hogy a vizsgázók rangsorolása megtörténhessen – húzták alá, hozzátéve: a korábbi évek nyilvánosan elérhető eredményei azt igazolják, hogy a tesztek nehézségi foka éppen ennek a célnak megfelelő.

Fontos továbbá, hogy bár maga a vizsga holnap lesz, a konkrét iskolába való jelentkezéssel néhány hétig még ráérnek a felvételizők:

a végső döntést február 19-ig kell meghozni.

A végzős nyolcadikosok gimnáziumba, szakgimnáziumba, technikumba, szakképző iskolába és szakiskolába is jelentkezhetnek, de most felvételiznek a hat- és nyolcosztályos, speciális gimnáziumba készülő alsóbb évesek is.

Újdonság, hogy a szakképzést választó diákok rendszeres havi ösztöndíjra számíthatnak: a technikumban havi nyolcezer, a szakképző iskolában havi 16 ezer forint a juttatás, amit a képzés későbbi szakaszában – a vállalati gyakorlat idején – 25–60 ezer forintos munkabér vált fel, sőt

az utolsó évben akár a minimálbért is megkereshetik a diákok.

Bár a technikum önmagában a mérnökképzés előszobája, van egy magasabb szintű, mondhatni „elit” változata is: az okleveles technikusképzésben a középiskola a partneregyetemmel közösen kidolgozott, emelt szintű tananyagot oktatja, így

a diákok automatikusan bejutnak a felsőoktatásba, ahol ráadásul társaiknál hamarabb végezhetnek.

Van hová felvételizniük azoknak is, akiknek olyan rosszak a jegyeik, hogy még az általános iskolát sem tudják befejezni, őket a dobbantóprogram várja személyre szabott, rugalmas felzárkóztatással, igaz, csak 16 éves kor felett. Akik pedig befejezték az általánost, de képtelenek eldönteni, merre tovább, ők a szintén újdonságnak számító orientációs évfolyamban tölthetnek el egy tanévet, hogy kitalálják, milyen iskolatípus lenne igazán nekik való.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.