34°C Ilona 2022. augusztus 18. 
Közvetlenül a Duna-parton, hatalmas fák árnyékában bújik meg a piarista szakközépiskola Gödön. Az ódon villa tornyos épülete egészen olyan, mint egy mesebeli kastély. Épp óra van, egy lélek sincs az udvaron, csak a madárcsicsergés és a fenyves friss levegője fogad minket.
A patinás, múlt század eleji villa mögött, amelyben egykor a Nobel-díjas fizikus, Wigner Jenő töltötte gyermekkorát, betonozott focipálya tűnik elő. Tizenéves langaléta fiúk fociznak. Felfigyelnek a körömcipő kopogására, összesúgnak, vihognak, intenek. Aztán folyik tovább a játék, elvégre ez mégiscsak egyházi iskola.
A főigazgató széles mosollyal, kedélyesen köszönt minket. Miközben az udvaron átsétálunk a beszélgetés helyszínére, Valaczka János Pál már mutatja is a tanműhelyeket és az új épületet, ahol az orientációs évfolyam diákjai tanulnak. Mert ez a különleges évfolyam különleges teret is kapott.
Olyat, ahol nincsenek katonásan elrendezett iskolapadok, nincs tábla, tanári asztal és katedra. Az osztályterem inkább klubhelyiségre emlékeztet, kanapéval, puffokkal, beszélgetős kuckókkal, az asztalok és székek néhol körben, néhol kis csoportokban vannak elhelyezve.
– A bútoroknak nincs kijelölt helyük, a diákok úgy tolják össze az asztalokat, ahogy éppen a csoportmunka megkívánja. A folyosóról pedig minden osztályba hatalmas üvegablakon át lehet belátni. Ezzel igyekszünk az egész épületet egy közös térré nyitni – magyarázza a berendezési koncepciót a piarista atya. A folyosó végén közös helyiség van, szintén alkalmas tanulásra is, az előbb épp itt filmezett egy osztály.
Ez ugyanakkor egyben a tanári szoba is, a terem egyik felében konyhával, ahová mindenkinek szabad bejárása van. A kanapéra telepszünk le beszélgetni, közben időnként jönnek-mennek diákok, tanárok.
– 2017-ben fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy lehetne a szakképzést máshogy is csinálni, mint ahogy megszoktuk. Koncepciónkkal felkerestük a minisztériumot és, legnagyobb örömünkre, találkoztak az elképzeléseink. Gőzerővel kezdtünk dolgozni a részleteken, és a 2018/19-es tanévben már el is indítottuk az első orientációs évfolyamot, három 15 fős csoporttal – mesél a kezdetekről Valaczka János Pál.
Mint mondja, az orientációs évfolyam az általános és a középiskola közötti, amolyan átmeneti év, ami elsősorban azoknak szól, akiknél nyolcadik osztály végére nem kristályosodott ki, hogy mit szeretnének tanulni, merre tovább.
Ennek megfelelően nem is klasszikus tanulás folyik itt, sokkal inkább életpálya-tanácsadás, az alapkompetenciák megerősítése. A diákok ízelítőt is kapnak sok különböző szakmából, hogy egy évvel később magabiztosabban, céltudatosabban lépjenek tovább. – Tévedés azonban azt hinni, hogy az orientációs osztály a rossz tanulók gyűjtőhelye.
Nem azok járnak ide, akiket az általános iskola után nem vettek fel sehova. És nem is a szakképzés az egyetlen továbblépési út innen, a tanév végén gimnáziumban is folytathatják azok a gyerekek, akik arra jönnek rá, hogy érettségit szeretnének szerezni – szögezi le a főigazgató, hozzátéve: hároméves pilotprogramra szerződtek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, és a próbaidőszak végére szeretnének olyan adaptálható pedagógiai modellprogramot letenni az asztalra, amelyet aztán az ország bármelyik iskolájában alkalmazni tudnak.
Hiszen a szakképzési stratégiába is bekerült, hogy az orientációs programot minden szakképzési centrumban elérhetővé tenné a kormány. – Mi itt az iskolán belül azon dolgozunk, hogy a felsőbb évfolyamokon is azzal a pedagógiai szemlélettel folytassuk a képzést, mint amilyet itt sikerült megvalósítani – magyarázza a főigazgató. De mi is történik ezekben az otthonosan berendezett termekben?
Az orientációs évfolyamban a XXI. századi munkavállalói kompetenciákat fejlesztik, például az együttműködést, a csapatmunkát, a kritikus gondolkodást, a problémamegoldást. Projektjellegű tanítás folyik, és bár van például matematikai készségfejlesztés, klasszikus matekórákról szó sincs. – Alapvető pedagógiai szemléletváltás, amit mi itt csinálunk.
A gyerek egyéni útja van a központban, és köréje építjük az intézményt. Nincs központi tanmenet, amihez igazodni kell, hiszen az egyik gyereknek kommunikációból, a másiknak számolásból van elmaradása. Minden diáknak van személyes kísérője, mentora, aki amellett, hogy a tanulásban segíti, életvezetési tanácsokkal is támogatja.
Heti két nap minden diáknak úgynevezett „egyénizéssel” zárul, ilyenkor a személyes kísérővel elemzik, hogy mit sikerült elérni az adott időszakban, miben szeretne fejlődni a diák a következő napokban, és ehhez mit kell tennie.
Érdekes az is, hogy nálunk nemcsak a gyerekek, hanem a tanárok is csapatban dolgoznak. Van, amikor egy órán két pedagógus van benn, és a tanórák sem feltétlenül 45 percesek – sorolja a sajátosságokat Valaczka János Pál.
Mint mondja, az évfolyamon heti egy napot az életpálya-pályaorientációs programokra szánnak. Ilyenkor gyakorlati dolgokról tanulnak, például hogy miként kell egy számlát megírni. Az úgynevezett „job shadowing” részeként pedig személyesen is ellátogatnak cégekhez.
– Mondhatnánk, hogy ezek üzemlátogatások, de annál sokkal többről van szó. A diákok már előzőleg felkészülnek, többek közt arra, hogy a helyszínen interjút készítsenek egy dolgozóval.
Az egésznek a tudatos reflexió a célja, hogy az élmény hatására el tudjanak gondolkodni, mennyire lenne nekik való az adott munkakör, el tudják-e benne képzelni magukat, és ha igen, akkor meg tudják tervezni, mit kellene tenni, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
A tudatosság kialakítását célozza egyébként az is, hogy minden napot „nyitókörrel” kezdünk. Ilyenkor röviden mindenki beszámol róla, hogy hogy van, mik a tervei az adott napra. Fontos, hogy a diákjaink megtanuljanak figyelni magukra és másokra is. Mindez történhet egy rövid beszélgetés, egy közös reggeli teázás vagy akár közös imádság formájában is, a lényeg, hogy minden nap elején és a végén szánjunk pár percet magunkra, illetve egymásra – tette hozzá az atya.
Nagy hangsúlyt kapnak a kreatív foglalkozások is, mint kiderült, heti két napot ezzel fejeznek be. Legutóbb éppen az olasz konyhával ismerkedtek: a közös pizzasütés alkalmával nemcsak a fűszerekről tanultak, de a hozzávalók kimérésével-számolásával némi matematikát is csempésztek a foglalkozásba.
A gödi intézmény működését, az orientációs év megvalósítását szorosan támogatja egy másik innovatív piarista intézmény, a szintén állami támogatással megvalósított váci Kilátó Központ, amely folyamatos mérésekkel és az ezekre épülő szakmai javaslatokkal segíti a gyerekek és a pedagógusok fejlődését.
Az értékelés ugyancsak rendhagyó, az orientációs évfolyamon nincsenek jegyek. Helyette részletes, többoldalas szöveges értékelést kapnak a tanulók, amelyben a lehető legtöbb szempont szerint minősítik a teljesítményüket.
– Nem írjuk le a diákról, hogy hármas. Ehelyett fejlesztő értékelést alkalmazunk, megerősítjük mindazt, amiben sikerült előrelépnie, és részletesen rámutatunk arra is, hogy mi mindenben kell még fejlődnie. Szerintem sokkal összetettebb az emberi személyiség annál, hogy egy számmal értékeljük. Jobbnak tartom, ha a diák arról kap visszajelzést, hogy a kitűzött célhoz képest éppen hol tart, és nem ahhoz mérem őt, hogy hol kellene tartania.
Ugye mennyire más pedagógiai felfogás? Mi abban próbáljuk meg segíteni a diákot, hogy tudjon célokat kitűzni, önálló döntéseket hozni és azokért felelősséget vállalni. Mondok egy példát. Ha valaki három helyett csak öt év alatt teszi le az asztalosvizsgát, arra mondhatjuk, hogy „ügyetlen, rossz tanuló, kétszer megbukott”. De mi van akkor, ha ennek a diáknak a célja, képességei, családi vagy egyéb helyzete miatt eleve az a reális célkitűzés, hogy öt év alatt jusson el ide?
Nálunk az a szemlélet, hogy ez nem baj. Kijelöljük, milyen lépésekben tudja elérni a célját, és ha ő azt a saját útján, több idő alatt és kisebb lépésekben ugyan, de eléri, mert tartja magát a kijelölt feladatokhoz, akkor az siker – hangsúlyozza Valaczka János Pál.
A főigazgató hozzátette: ez a klasszikustól eltérő pedagógiai szemlélet a kollégáitól is az átlagosnál nagyobb rugalmasságot és együttműködést igényel, hiszen minden csoport és benne minden gyerek máshogy halad a tananyaggal, így folyton újra kell tervezni a munkát.
A befektetett energia mégis megtérül, ha a diákok végül rátalálnak a saját útjukra, ahelyett hogy egy év múlva lemorzsolódnának egy átgondolatlanul, hirtelen elhatározásból kiválasztott képzésből, talán örökre otthagyva a köznevelést.
Az útkereséshez, önmaguk kitalálásához, a tervezgetéshez és a töprengéshez pedig mi adhatna hasznosabb segítséget, mint a gondos nevelés, az egymásra figyelő barátságos közösség, nem is beszélve a már-már giccsesen idilli, békés, madárcsicsergős környezetről.
