Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat – reagált Karácsony Gergely az Index cikkére, amelyben megírták, hogy információik szerint a Városháza eladására készülhetnek a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzatnál.
Szerződés bizonyítja, hogy eladnák Karácsonyék a Városházát
Az Index birtokában lévő dokumentumok bizonyítják, hogy hiába tagadta a főváros a Városháza eladásának tervét, mintegy negyvenmilliárd forintért kínálnák az ingatlant. Budapest egyik legértékesebb telkére a rajta lévő műemléki védelem alatt álló épülettel együtt az a cég igyekszik vevőt találni, amely évekkel ezelőtt az MSZP székházát is értékesítette. A megbízó ráadásul azzal csábítja a potenciális vevőt, hogy segítenek majd a szükséges építési engedélyek beszerzésében, amelyekkel akár szállodát, irodaházat, vagy esetleg bankcentert alakítanának ki a Városháza helyén – írja az Index.

A főpolgármester tagadása kissé elhamarkodottnak tűnik, ugyanis
egy, az Index birtokába került szerződés szerint már meg is bíztak egy ingatlanközvetítő céget, hogy vevőt keressen Budapest Főváros Önkormányzata valószínűleg egyik legértékesebb ingatlanára
– írja az Index.

A dokumentum szerint a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. az a cég, amelyet megbíztak az ügylet lebonyolításával. A szerződésben rögzítették: 1 150 000 euró, azaz több, mint 400 millió forint tanácsadói díj járna az ingatlanközvetítésért annak a cégnek, amelynek tulajdonosa Beák Attila Endre, aki elismert név az ingatlanközvetítői szakmában és a Magyar Ingatlanszövetség (Maisz) elnökségének is a tagja. Beák Attila onnan is ismert, hogy még 2009-ben az ő közreműködésével adták el a Magyar Szocialista Párt II. János Pál pápa (egykor Köztársaság) téren fekvő szákházát – olvasható a portálon.
A portál birtokába került szerződés szerint a Városháza vételára 100 millió euró plusz áfa lenne, ami meghaladja a 40 milliárd forintot.
Ebből a hatalmas összegből fizetnék ki a sikeres értékesítés esetén a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. részére a közvetítői díjat.
A kontraktus melléklete arra vonatkozóan is tartalmaz részleteket, hogy milyen hasznosítási lehetőségekkel kecsegtetheti a potenciális vevőt az ingatlanos cég. Az iratokban egyebek mellett kitérnek arra, hogy a beruházónak lehetősége nyílna egy 1500 férőhelyes, három szintes mélygarázs építésére, valamint a már meglévő óriási épületet közel 30 ezer négyzetméterrel ki is bővíthetné – írják.

A főváros hozzáállását a projekthez talán az érzékelteti a leginkább, hogy – a szerződés szövege szerint – azzal csábítják a potenciális vevőt, hogy
Lehetőség lesz az új tulajdonosnak, befektetőnek arra, hogy az adásvétel után igénybe vegyen olyan lehetőséget, ami az elképzelésének megfelelő építési engedélyek megszerzésében segítségére lehet.
Mindezt egy műemlékvédelem alatt álló épület átalakításával valósítanák meg, egy olyan területen, Budapest belvárosának szívében, amely világörökségi övezetben fekszik, és egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül rajta.
A furcsa megbízó
A szerződésben megbízóként a Berki Zsolt tulajdonában lévő Northern Rock Kft. szerepel, amely úgy kínálja eladásra az ingatlant, hogy láthatóan beható ismeretekkel rendelkezik annak paramétereiről, valamint az értékesítéshez az önkormányzatnál meglévő jó kapcsolataira való célozgatással igyekszik megnyerni a majdani befektetőt – számolt be róla az Index.

A patinásnak nem nevezhető, hivatalosan üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó Northern Rock Kft.-t 2019 szeptemberében – nem sokkal Karácsony Gergely budapesti választási győzelme előtt – alapították, 3 millió forint jegyzett tőkével. Az Index információi szerint idén júliusban a cégbíróság eltiltotta a Kft.-t a további működéstől, így az hivatalból törlési eljárás alatt áll.
A Northern Rock Kft. tulajdonosa, az ingatlanközvetítővel kötött szerződést is aláíró Berki Zsolt neve sem először kerül elő a sajtóban. A férfi az Infopark-ügyként ismert üzletben volt érintett.
Ő volt az, aki társaival közösen feljelentette Leisztinger Tamást, azzal vádolva meg a baloldali üzletembert, hogy megzsarolta őket.
Az Index birtokában lévő szerződés tehát minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a budapesti Városháza épületét és a környező telekegyüttest értékesítésre kínálják az ingatlanpiacon. A negyvenmilliárd forintos összeg – mint az a dokumentumból szintén kiderül – nem közcélra, hanem akár kereskedelmi célra is hasznosulhat a jövőben.
Karácsony mégis olvassa az Indexet
Péntek délelőtt a főpolgármester a Facebook-oldalán reagált a megjelent hírekre és ismét tagadta, hogy a Városháza eladására készülnének, a portált pedig álhír terjesztésével vádolta meg.
„Ingatlanközvetítőt a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanok értékesítésénél, azokat a saját, 100%-os tulajdonú vagyonkezelője bonyolítja le. Szánalmas dolog, hogy az Index főszerkesztője minden ténybeli alap nélkül a Fővárosi Önkormányzatnak tudja be egy kényszertörlés alatt álló cég papírfecnijét” – mondta Karácsony, aki néhány nap után megszegte azt a fogadalmát, hogy többet nem olvassa az Indexet.
A balliberális városvezető hozzátette: „sem döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de annak érdekében lépéseket sem tett a Fővárosi Önkormányzat, így arra megbízást sem adott. Minden más hazugság. Azért pedig feljelentést teszek, hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát.”
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Mirkó István)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.

Orbán Viktor hamarosan Ben Shapiróval jelentkezik be
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Te is segíthetsz! – félmilliós vérdíj egy brutális gyilkosság ügyében

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)

A világ egyik szupervulkánja ébredezik: „Káoszba taszíthatja a bolygót!”

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Magas a vérnyomásod? Ezeket az étrend-kiegészítőket jobb, ha elkerülöd

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.

Orbán Viktor hamarosan Ben Shapiróval jelentkezik be
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.