Négy évre ítélték a börtönőrre támadó volt rabot

Súlyosították az ítéletét annak a komlói erős fiúnak, aki még tavaly rátámadt egy börtönőrre. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) segítségével elfogták, majd elsőfokon 3 év börtönre ítélték, amit 4 évre változtatott az ítélőtábla.

2022. 01. 27. 17:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közreműködésével elfogott férfi elsőfokú, 3 év börtön fokozatú szabadságvesztés-büntetését a Pécsi Törvényszék  4 év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra súlyosította - tudatta a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága. Az agresszív bűnöző az ítéleti tényállás szerint hivatalos személy elleni erőszakot valamint könnyű testi sértést követett el.

Tavaly július 21-én egy komlói, büntetett előéletű, 26 éves férfi támadt egy börtönőrre. A rendőrség akkori közleménye szerint a komlói rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a helyi férfit, akit bíróság elé állítottak. 

A vádirat szerint az illető az egyik áruház parkolójában rátámadt, fenyegette, majd többször megütötte a sértettet, aki abban a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozik körletfelügyelőként, ahol korábban a férfi a büntetését töltötte. A bántalmazót a rendőrök az NVSZ közreműködésével a lakásán elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. 

A rendőrség videót is közzétett az elfogásról, mely igencsak erősre sikeredett. 

Azt mutatja meg, hogy

az agresszív támadó, akit a lakásajtó betörése után fogtak el, még a rendőrségi furgonban sem csillapodott le. Többek között ezt mondta: „B.meg gyere akkor szólóba, ne kamerázzál”

Az NVSZ sok egyéb feladat – bűn-, korrupciómegelőzés, bűnfelderítés, megbízhatósági vizsgálat és kifogástalan életvitel ellenőrzése – mellett védelmet biztosít a meghatározott állomány tagjai számára, amennyiben velük szemben hivatali kötelesség teljesítése miatt vagy azzal összefüggésben bűncselekményt kísérelnek meg vagy követnek el. A védelmi feladat feljogosítja az NVSZ-t arra, hogy a törvény teljes szigorával lépjen fel azon elítélt bűnözők ellen, akik például a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozókon akarják megtorolni szabadulásuk után az igazságszolgáltatás által rájuk kirótt büntetést. Az NVSZ hatáskörébe tartozó védett állomány létszáma megközelítőleg 130 ezer fő.

Borítókép: Aki börtönőrre támad, biztosan a börtönben találja magát (Fotó/illusztráció: Beliczay László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.