Ez egy miniszterelnök- választás volt
–emelte ki Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet által szervezett „Ki nyert ma?” című országgyűlési választást értékelő rendezvényén.
A Nézőpont Intézet vezetője elemzésében kiemelte, hogy a tegnapi voksolás kormányerősítő és egyben ellenzékváltó választás is volt. Mint mondta, ilyen erős felhatalmazást még nem kapott párt, mint a Fidesz-KDNP. Szerinte többek között abban volt kormányerősítő, hogy szavazatmennyiség és annak aránya meghaladja a 2010-es számokat, vagyis úgy látja: ez még erősebb kétharmad, mint tizenkét évvel ezelőtt volt.
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az eseményen úgy fogalmazott: történelmi nagyságú győzelem volt a vasárnapi, amelyet az Orbán Viktor nevével fémjelzett Fidesz-KDNP-lista és az egyéni választókerületekben a jelöltjei elértek. Kiemelte, hogy az Alapjogokért Központ végig azt mérte, hogy a két miniszerelnök-jelölt népszerűsége hogyan alakult: úgy látja, hogy a meghatározó tényező a két politikus szerepe volt a választási küzdelemben.
Kovács István elmondta azt is: maga a választási rendszer a Fidesz győzelmében semmilyen szerepet nem játszott. Kiemelte, hogy még maga Márki-Zay Péter is elismerte ezt, amikor az eredmények megismerése után úgy fogalmazott: a választási rendszertől függetlenül is nyert volna a Fidesz. A stratégiai igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy most először a baloldali pártok mindegy egyes szavazókörbe delegált két tagot, és sehol sem történt visszaélés, tiszta és fair körülmények között született a végeredmény.
Egyes banánköztársaságokba se küldtek ennyi megfigyelőt!
– tette hozzá Kovács István.
Szerinte nem igaz az, hogy a háború nagyban befolyásolta volna a Fidesz győzelmét, ugyanis Orbán Viktor végig magabiztosan utasította maga mögé Márki-Zay Pétert. Az elemző úgy látja: Márki-Zay nem egy A-kategóriás politikus, gyengék voltak a kvalitásai a vártnál és szerinte soha nem volt ennyire népszerűtlen miniszterelnök-jelölt Magyarországon. A nemzetközi nyomás és a külföldi befolyásolási kísérlet sem tudta döntően befolyásolni az eredményt.