Nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy külföldről érkező pénzekkel befolyásolták a választási kampányt

Horváth József volt titkosszolgálati vezető szerint a nemzetbiztonsági törvény mielőbbi módosítására van szükség, az ország szuverenitásának megőrzése a tét.

Munkatársunktól
2022. 09. 09. 7:55
null
20211010 Budapest Kormányváltó nagygyűlés fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, miniszterelnök-jelölt Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ingyenebéd nincs – jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő azzal összefüggésben, hogy főképpen külföldről beáramló pénzekből finanszírozhatták a baloldal választási kampányát. 

– Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az ellenzéki pártoknak kormányra kerülésük esetén benyújtották volna a számlát azok a körök, amelyek pénzt fektettek az ő kampányukba. Ennek számos módja lehetett volna, felvásárlás, állami tulajdonban lévő, jól jövedelmező üzletágak megszerzése és még sorolhatnánk – fogalmazott.

A volt titkosszolgálati vezető szerint egyértelműen nemzetbiztonsági kockázatnak minősül, ha ellenőrizetlen, tisztázatlan tulajdoni hátterű szervezeteken keresztül külföldről befolyásolják a magyar belpolitikai folyamatokat. 

– Éppen ezért a nemzetbiztonsági törvény mihamarabbi módosítására van szükség, hiszen a jogszabályt hozzá kell alakítani a jelenkor kihívásaihoz – jelentette ki Horváth József.

Mint mondta, a nemzetbiztonsági kockázat fogalmának újradefiniálása elkerülhetetlen, a pártoknak konszenzusra kell jutniuk abban az alapvető kérdésben, hogy az ország szuverenitása nem sérülhet semmiféle külföldi befolyás által. Úgy véli, ez minden politikai szereplő érdeke, ezalól senki nem lehet kivétel. 

– Azokat a szervezeteket, alapítványokat, cégeket, amelyek pártokat, kampányokat finanszíroznak, mindenképpen át kellene világítania a titkosszolgálatoknak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a támogatást elfogadó politikai köröknek fogalmuk sincs arról, hogy valójában kik állnak a szóban forgó „jótékonyan adakozó” szervezetek mögött. Ezek szélsőséges esetekben lehetnek ellenérdekelt titkosszolgálatok, de még szervezett bűnözői körök is – hangsúlyozta a szakértő.

Ismert, Márki-Zay Péter, az ellenzék volt közös kormányfőjelöltje a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében augusztus végén számolt be arról, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”. 

Akkor azt sem rejtette véka alá, hogy az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány egy tételben küldte ezt az összeget, de azt állította, hogy korábban más utalások is jöttek ettől a szervezettől, és a forrásokat a tengerentúlon sok donor adta össze. Arra a kérdésre, hogy az amerikai tőzsdespekuláns köztük volt-e, azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk”.

A Magyar Nemzet által szerdán közzétett videóinterjúban Márki-Zay már azt magyarázta, hogy rájuk nem vonatkoznak a pártfinanszírozás szabályai, mivel a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nem párt, és soha nem „viselkedett” pártként. 

Ezért szerinte elfogadhatnak külföldről érkező pénzeket, azonban azt tagadta, hogy a választási időszakban, választási kampányra fordították volna az Egyesült Államokból érkező összegeket. 

– Amit mi folytattunk, többek között az Action for Democracy támogatásával, az egy, a magyar kultúra megváltoztatásáért folytatott kampány – hangsúlyozta Márki-Zay, aki úgy gondolja, az nem kiskapu, hogy az összes baloldali párt támogatását élvező miniszterelnök-jelöltként az általa vezetett szervezet a választási időszakban külföldi pénzekből kampányolt. 

A politikus továbbá megerősítette, hogy a szóban forgó összegekből a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat cégcsoporthoz is áramlott pénz.

A lapunknak nyilatkozó alkotmányjogász szerint azonban lényegesen árnyaltabb a kép, ifjabb Lomnici Zoltán úgy vélte, az Állami Számvevőszéknek, illetve az illetékes nyomozóhatóságnak van hatásköre kivizsgálni a történteket. Rávilágított arra, hogy a párttörvény értelmében a párt névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. 

– A baloldali pártoknak azt kell bizonyítaniuk, hogy az MMM részéről közvetve sem jutottak vagyoni előnyhöz azokból a forrásokból, amelyek külföldről áramlottak az egyesületbe, ami a történtek fényében nem lesz egyszerű – jelentette ki.

Mint köztudott, a Magyar Nemzet cikksorozatban tárta fel az elmúlt napokban a baloldali kampány külföldi támogatásának mélyrétegeit: kiderült, hogy adatgyűjtő cégtől politikai elemzőkön át, tematikus szakpolitikai NGO-k sorától az aktivistamozgósító szervezetig egy jól megtervezett, teljes, „amerikai mintájú” kampányszervezet állt fel. 

A volt amerikai demokrata elnökjelölt-jelölt, a szélsőbaloldali Bernie Sanders kampányfőnök-helyettese és egyik field managere is dolgozott Márki-Zay kampányában, amelyet Soros György spekuláns körei minden lehetséges eszközzel támogattak.

Borítókép: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, volt miniszterelnök-jelölt (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.