Korányi Dávid évi közel 25 millióért kutatott egy demokrataközeli egyetemen, de ennek szinte semmi nyoma

A Kontra megkereste a Johns Hopkins Egyetemet, amely elismeri Korányi 2010 és 2011 közötti ösztöndíjas státusát, de hogy 2011-től 2017-ig pontosan mit is csinált az intézményben, azt még az egyetem részéről sem tudják megmondani. A lapnak hasonló érzése van, mint Szabó Tímea harvardi „tanulmányai” esetében. Az évi 58 ezer dolláros ösztöndíj még fizetésnek se lenne utolsó, de az Action for Democracy alapítójának ez csak egy volt a több komoly feladatköre közül, amit ebben az időben ellátott.

Magyar Nemzet
Forrás: Kontra.hu2022. 11. 04. 12:27
Korányi Dávid
Forrás: metropol
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kontra.hu összefoglalása szerint:

● Korányi Dávid Bajnai Gordon, majd Karácsony Gergely egykori tanácsadója legújabban a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom amerikai kampánypénzeivel összefüggésben került a fókuszba, de a Kontra tovább kutakodott a rejtélyes életút egyes részleteivel kapcsolatban.

● Az Action for Democracy alapítója arról számolt be LinkedIn-profilján, hogy 2010 és 2017 között kutatóként dolgozott a demokrataközeli Jonhs Hopkins Egyetemen, az Egyesült Államokban – mentorával, Bajnai Gordonnal egyidejűleg.

● Az egyetem honlapján azonban a Kontra egyetlen nyomot sem talált Korányi Dávid tevékenységére vonatkozóan, ezért magához az intézményhez fordultak kérdéseikkel.

● Az egyetem válaszából kiderült, hogy a Korányi által feltüntetett hétéves kutatói ösztöndíjából az intézmény csak egy kilenc hónapos, 2010 szeptembere és 2011 júniusa közötti időszakot lát igazoltnak, amikor Korányi valóban a Transzatlanti Kapcsolatok Központjában kutatott. A fennmaradó időszakra vonatkozóan azonban nincsen kézzelfogható adatuk, azt pedig csak feltételezni tudják, hogy ezt a státust meghosszabbították. Vagyis kísértetiesen hasonló a helyzet, mint Szabó Tímea esetében.

● Korányi a magyar ellenzéket közel kétmilliárd forinttal támogató Action for Democracy tanácsadóinak egy jelentős részét is erről az egyetemről szedhette össze, így például Charles Gatit és Anne Applebaumot (Afd, Atlantic Council, National Endowment for Democracy), valamint Zeid Raad al-Husszeint is. De korábban Fukuyama, a híres liberális filozófus is megfordult az intézményben.

Korányi Dávid, az egykor Bajnai Gordon miniszterelnök államtitkáraként, majd Karácsony Gergely tanácsadójaként feltűnő, aztán a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa számára amerikai magyar pénzeket „gyűjtögető” Action for Democracy vezetőjének életútja csupa-csupa kínzó kérdést vet fel.

A Kontra cikke szerint Korányi már fiatalon egész magasra jutott a Bajnai-féle kormányzatban, hiszen az utolsó baloldali miniszterelnök mellett a Miniszterelnöki Hivatal kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkára volt. 

Karrierjének fontos állomása volt, hogy 2009 szeptemberében elkísérte a volt kormányfőt az ENSZ-közgyűlés 64. ülésszakának általános vitájára, és az akkori miniszterelnök ezt követően Soros Györggyel is találkozott.

A kormányváltás után Korányi Dávid főnökéhez hasonlóan az USA-ba távozott, és többek között a Johns Hopkins Egyetemen kutatott, ahogyan Bajnai Gordon is.

A Baltimore-i (Maryland) Johns Hopkins Magánegyetemet 1876-ban alapították, a Washington DC-ben lévő Paul H. Nitze School of Advanced International Studies (SAIS, Nemzetközi Kapcsolatok) karát pedig 1943-ban hozta létre Paul H. Nitze és Christian A. Herter. 

A SAIS-en a mesterszakok a legnépszerűbbek, de doktori fokozatot és diplomát nem adó képzéseket is rendszeresen indítanak – természetesen leginkább nemzetközi kapcsolatok szakokon. A tandíjakat és egyéb költségeket tekintve a mesterképzéseken évi 60-80 ezer dollár az átlag: ez jelenlegi árfolyamon 25 és 33 millió forint közötti tartományt jelent.

A Kontra októberi összeállításában is feldolgozta annak a történetét, hogy az amerikai Johns Hopkins Egyetemen egész szép ellenzéki kontingens állt össze Orbánék ellen.

A lap felidézte, hogy 

egy helyen, egy időben dolgozott a Johns Hopkins Egyetem washingtoni Nemzetközi Tanulmányok Intézetében (SAIS) és annak Transzatlanti Kapcsolatok Központjában (CTR) Bajnai Gordon, Korányi Dávid, Charles Gati és Anne Applebaum (Afd, Atlantic Council, National Endowment for Democracy). 

De szintén itt volt diák Zeid Raad al-Husszein is. Rajtuk kívül korábban még a híres Francis Fukuyama is megfordult az egyetemen, a CTR vezetője pedig nem más, mint Dan Hamilton, Bill Clinton egykori külügyi államtitkára. A Johns Hopkins tehát joggal nevezhető az Action for Democracy találkozási pontjának – írják.

A Kontrát azonban továbbra is Korányi személye és munkássága foglalkoztatja a leginkább. A lap ezért utánajárt, hogy tulajdonképpen mit is csinált Korányi az egyetemen, melyhez a baloldali politikus nyilvános LinkedIn-profilja volt a segítségükre. 

Korányi Dávid saját bevallása szerint az alábbiakkal foglalkozott a Johns Hopkinson:

Forrás: Kontra.hu

„Kutatás és szakpolitikai érdekképviselet közép-európai energiabiztonsági kérdésekről transzatlanti szemszögből, energiapiacokról, ellátásbiztonságról és nem hagyományos gázforrásokról Európában és az Egyesült Államokban. A jövőbeli transzatlanti energiaárakról és határidős ügyletekről szóló kiadvány szerkesztése és kiadása stratégiai ajánlásokkal az amerikai és európai döntéshozók részére, amelyeket az Atlanti-óceán mindkét partján élő politikai közösségek jól fogadtak és alkalmaztak is” – idézi a tevékenységet a Kontra.hu.

A Kontra.hu szerint érdekes ezt így éppen 2022-ben, az orosz–ukrán konfliktus és a világméretűvé duzzadó energiaválság meg az amerikai „cseppfolyós törekvések” közepette újraolvasni – de hát fogadjuk el, hogy az óceán mindkét partján valóban jól fogadták és alkalmazták is Korányi ajánlásait.

Forrás: Kontra.hu

Nincsenek nyomok

Amíg az egyetem honlapján a volt miniszterelnökről, Bajnai Gordonról, a volt amerikai nagykövetről, Simonyi Andrásról, valamint a sokat emlegetett Charles Gatiról is számtalan hírt, illetve anyagot talált a Kontra, addig Korányi Dávidról egyetlen találat sem volt.

„Most akkor ennyire jelentéktelen figura volt ott ez a Korányi Dávid, vagy csak inkább nem szeretnék publikálni a munkásságát?” – tette fel a kérdést a lap.

„Persze az is lehet, hogy ennyire bizalmas jellegű kutatómunkát végzett a Johns Hopkinson. Viszont a fent említett, az energiahelyzetről szóló áttekintő kiadvány valóban megjelent 2012-ben. De, hogy utána még öt évig mit csinált, az nem derült ki. Kicsit Szabó Tímea-utánérzésünk van” – írja a Kontra.

Forrás: Kontra.hu

A lap ezek után írt a Johns Hopkins Egyetemnek és kérte, tisztázzák ők a volt kutatójukat: Korányi több mint hétéves egyetemi kutatói ösztöndíjjal büszkélkedik az önéletrajzában, ugyanakkor ennek az egyetem honlapján nincs fellelhető nyoma.

Az intézmény válasza meglepően gyors és őszinte volt, a lényeg: igazolják, hogy Korányi 2010 szeptemberétől 2011 júniusáig valóban ösztöndíjas („visiting scholar”) volt az egyetemen, és bár jelenleg nincs módjuk leellenőrizni,  „lehetséges”, hogy akár 2017-ig is meghosszabbíthatták vele a jogviszonyt.

Igazolásképpen elküldték az egyetem által 2010-ben Korányi Dávid részére kiküldött levelet, ahol a magyar férfi számára kilenc hónapos, összesen 58 ezer dolláros ösztöndíjprogramot állapítottak meg.

Ez az összeg a mai árfolyamon számítva is 24 244 406 forint.

Kontra.hu

Korányi marylandi egyetemi kutatómunkája valós és részben dokumentálható, ám azt jelenleg az egyetem is csak 2011-ig tudja igazolni, és az általa büszkén mutogatott Transatlantic Energy Futures című publikáció is megjelent már 2012 januárjában. Maradt tehát bő hat homályos év a Johns Hopkinson, amit persze kitölthetett akár végig energiaügyi szakpolitikai érdekképviselettel. Kérdés, hogy kinek és kiknek az érdekeit képviselte.

„Lehet, hogy mégis Szabó Tímeát kéne megkérdezni erről?” – zárta kérdésével a cikket a Kontra.hu.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Korányi Dávid (Fotó: Metropol)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.