Balliberális klientúra állt fel a háttérben
Hatalmas jelentősége van annak a céghálózatnak, amelynek kiépítésébe Gyurcsányék már évekkel ezelőtt belekezdtek, és aminek célja az internetes nyilvánosság megszerzése-megszervezése az online és a közösségi médiatérben. Nem utolsó sorban az adatgyűjtés, elemzés és profilozás.
A hálózat tagja a DatAdat, amely egyértelműen Bajnai embereinek felségterülete. A céghez köthető Szigetvári Viktor (Bajnai volt államtitkára), de Ficsor Ádám (Bajnai Gordon volt titkosszolgálati minisztere) is.
Bajnai lehetséges szerepéről a Városháza eladási kísérlete nyomán kiszivárgott egyik felvételen jelentek meg állítások az exkormányfőt a Wallis-csoportból vélhetően jól ismerő Gansperger Gyulától, aki így értekezett:
Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye, én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. Ugye kik ezek az erők? Ugye, egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része azok a nagytőkés csoportok, Németország, az Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon. Most a szónak nem a rossz értelmében véve.
Karácsony után Márki-Zay mögé álltak be
Bajnai egykori politikai mozgalma, a Haza és Haladás Alapítvány támogatói mögött úgyszintén feltűntek Soroshoz köthető szervezetek; de a listán szerepelt az a Center for American Progress is, amit a korabeli sajtó úgy fordított le, hogy a demokrata Hillary Clinton hátországa lett Bajnaiék főszponzora. Ahogy ez, úgy a szintén általa dirigált Együtt elnevezésű tömörülés sem váltotta be a baloldalon hozzáfűzött reményeket, a 2014-es kudarc után úgy tűnt tehát, hogy az exminiszterelnök visszavonul.
Tavaly viszont visszatért Bajnai Gordon, először a főpolgármester kormányfőjelöltsége mellett állt ki (a már említett Korányi Bajnai tanácsadójaként is feltűnt), majd a vásárhelyi városvezető mellett tette le a garast. Ahogy a DatAdat is, amely az úgyszintén részletezett informatikai támogatás és számlaügy mellett más eszközökkel is támogathatta Márki-Zay kampányát.
Egyes médiumok idekötötték például azt az ominózus telefonkampányt, amelynek köszönhetően olyanok is kaptak sms-eket Márki-Zaytól, akik nem is adták meg az adataikat a baloldali koalíciónak. A vásárhelyi polgármester egykori kampánytanácsadója, Zaránd Péter a sajtóban adatvisszaélésnek is nevezett akciót a Partizán kapcsolódó adásában igyekezett szépíteni, azt mondta, eleve úgy választották ki a DatAdatot, hogy annak háttere biztosan GDPR-kompatibilis legyen, s hogy a cégnek nincsen semmilyen adathalász tevékenysége.
A választók adatait mi a legnagyobb körültekintéssel és szabályos módon végeztünk
– magyarázta Zaránd.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!