Újabb botrányra készülnek Soros civiljei
„Nőket, fiatalokat, időseket” kell az első sorba állítani, hogy a rendőrség emberei ne számítsanak inzultálásra – olvasható a felhívásban.
„Nőket, fiatalokat, időseket” kell az első sorba állítani, hogy a rendőrség emberei ne számítsanak inzultálásra – olvasható a felhívásban.

A Soros György-féle Amnesty International által képzett diákok a gyermekvédelmi törvény „hatásai” ellen harcolnak vagy éppen a szívhangrendeletet szeretnék megszüntetni.

A nyolcvannyolc esztendős Gáti Karcsi bácsi nem először nevetteti meg a magyar publikumot.

A Gulyás Márton vezette Partizán együttműködött azzal a DatAdattal, amely Gyurcsány- és a Bajnai-kormányokban szerepet vállaló Szigetvári Viktorhoz és Ficsor Ádámhoz köthető.

Úgy tűnik, hogy van, amin Karácsony Gergely főpolgármester szerint nem szabad spórolni.

Soros György és hálózatának befolyása egyre nagyobb gondot okoz az amerikai konzervatívok számára is a tengerentúlon.

A sajtómunkások politikai aktorokká lépnek elő, és egyre inkább átveszik a politizálást a baloldali pártoktól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.