Így nevel fiatal aktivistákat az Amnesty International

Az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, valamint a szexuális és a nemi kisebbségek ügyeiben mélyülhetnek el azok a diákok, akik részt vesznek az Amnesty International Összpont nevű versenyében. A középiskolás fiatalok közül – akiknek a tevékenysége valójában csak a verseny után veszi kezdetét – többen a gyermekvédelmi törvény „hatásai” ellen harcolnak vagy éppen a szívhangrendeletet szeretnék megszüntetni.

Magyar Nemzet
2023. 04. 05. 4:54
20221023 diak tuntese kalvin ter vasarcsarnok gellert ter muszaki egyetem rakpart havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén immár tizedik alkalommal vette kezdetét az Amnesty International Összpont nevű emberi jogi diákversenye.

A februártól május végéig tartó versenyre az ország huszonhárom városából negyven diák jelentkezett, akiknek, mint írják, lehetőségük nyílik szakértők támogatásával tanulni és kutatni, megismerkedni a szolidaritás és az aktivizmus több formájával, és belelátni a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének működésébe.

Hogyan toboroz Amnesty International aktivistákat, önkénteseket?

A tizedik Összponton – hasonlóan a korábbi évekhez – az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, valamint a szexuális és a nemi kisebbségek témaköreiben mélyülhetnek el a középiskolások, amelyek közül a hozzájuk legközelebb álló üggyel kell foglalkozniuk. A négy hónapig tartó képzés során az Amnesty mentorai az ifjú aktivistáknak olyan készségek elsajátítását is biztosítják, mint a petícióírás és a kampánytechnika, amit a későbbiek során a fiatalok a saját terveik megvalósításánál is hasznosíthatnak.

A tavalyi Összpont egyik nyertes csapatának a miskolci Amnesty International Ifi aktivistái megalkották az ország első szivárványszínű padját. Forrás: Facebook/Amnesty International Magyarország

 A Soros György támogatását élvező Amnesty International honlapján olvasható beszámoló szerint a verseny jelenleg a második fordulónál tart, amelynek során a két-három fős csapatok az általuk választott társadalmi ügy mellett kampányolnak. A tizenhat csapat közül többen a gyermekvédelmi törvény „hatásai” ellen harcolnak, és azt követelik, hogy az iskolában legyen teljes körű szexuális felvilágosítás, oktatás a fogamzásgátlásról vagy a szexuális és a nemi kisebbségekről. Az Active nevű csapat petíciója által például azt szeretné elérni, hogy a szexuális és nemi kisebbségekkel foglalkozó civil szervezetek újra visszamehessenek az iskolákba foglalkozásokat tartani, valamint a fiatalokat hitelesen tájékoztatni.

Magyarországon az élet sok területén tapasztalható újra az – utoljára a késő kádári diktatúrában megélt – öncenzúra, ha a szexuális és nemi kisebbségekről van szó. Viszont a gyermekeknek az egészséges fejlődésük érdekében tabusítás helyett a kérdéseikre, a koruknak megfelelő tartalmú, megnyugtató válaszokra lenne szükségük

– fogalmaznak a petícióban. Más aktivisták az oktatásban megnyilvánuló nemi szerepekre és sztereotípiákra hívják fel a figyelmet, és többen a nők önrendelkezési jogának csorbulását emelik ki. A Forradalmárok nevű csapat petíciója a 2022 szeptemberében hatályba lévő szívhangrendeletet szeretné megszüntetni, hogy a nők szabadon dönthessenek a saját testük felett, amihez szerintük a megfogant magzat is hozzá tartozik, magyarul határozhassanak az abortuszról anélkül, hogy „lelki terhelésnek” legyenek kitéve.

A kampányt követően a harmadik forduló feladata a választott emberi jogi kérdésre megoldást kínáló projekt kivitelezése lesz. A leírás szerint a feladatok kidolgozásában és a megvalósításban egyszerre egy vagy két mentor segíti a csapatokat, akik volt összpontosok vagy a szervezet önkéntesei.

Végül a győzteseket – akik projektjeik megvalósítása során a Soros-szervezet szakmai és anyagi támogatásában részesülnek – június elején egy háromnapos tábor alatt hirdetik ki. A korábbiakhoz hasonlóan a záró hétvégén a diákok megismerhetik az Amnesty csapatát, valamint tanulhatnak arról, hogy mire kell figyelni egy aktivistacsoport megalapításánál, hogyan folytathatják az érzékenyítést a vetélkedő lezárultával is.

Borítókép: Tüntetés (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.